Az Üvegtigris című film megtekintésénél csak az lehet kellemetlenebb, amikor valaki, mondjuk a film rendezője vagy a forgatókönyvíró elmagyarázza, hogy miről szeretne a film szólni. Ott bizonyára szó esik elesettségről, vesztesekről, vadkapitalizmusról, csetlésről-botlásról, elemi életszeretetről és betyárbecsületről. Minden bizonnyal lehetne is filmet csinálni minderről. Magyarország végtére is meglehetősen speciális állapotokat mutat mostanában: valóban nagy a káosz és a bizonytalanság, mindennek tetejében ráadásul a Balkánhoz szívesebben húzódunk közelebb, mint Európához.
Rudolf Péternek és Kapitány Ivánnak mindenesetre nem sikerült összegyúrniuk egy filmet mindebből. Filmjükkel nemhogy a káoszról nem tudtak semmit mondani, hanem inkább tovább gyarapították azt. Hozzáadtak még egy löttyintés ízléstelenséget és ripacsériát, az amúgy is nehezen elviselhető színvonaltalansághoz. Ez az egész felduzzasztott, körbereklámozott Üvegtigris-jelenség itteni méltatlan életünk egyik beszédes eleme. Gyakorlatilag nincs hova nézzünk a totális igénytelenség közepette. Minden zűrös, rút, kusza és tartalmatlan, és mindenek mellett rettenetesen lendületes. Az embernek belefájdul a feje és felfordul tőle a gyomra. Az Üvegtigris ? legjobb reményeim szerint akaratlanul ? ezt a katyvaszt reprodukálja. Egy nagyon szegényes történeten megtelepítve közhelyes poénokkal, frissnek álcázott szakállas fordulatokkal beszél egy csapatnyi fickó szerencsétlenkedéséről, hogy némi pénzhez jussanak, sikerre vigyenek egy országúti büfét, jókat ihassanak és marháskodhassanak, és persze, hogy jó életük legyen. Ehhez azonban a forgatókönyv, a rendezés és a fényképezés mélyen az elviselhető színvonal alá megy, tulajdonképpen nem érteni, miért. Attól, mert alpáribb, még nem lesz pontosabb a film, ha gyakorlatilag nincs egy nézhető beállítása sem, egyetlen rendesen megírt dialógusa sem, még nem lesz hitelesebb. Csak riasztóbb és dilettánsabb. És persze könnyebben eladható. Nincs vele sok vesződség, nem kell magyarázgatni, megvédeni: gagyi és kész. Röfögni, moziidőt elütni jó lesz.
Rudolf Péter és Kapitány Iván vélhetőleg úgynevezett közönségfilmet akart csinálni. Bizonyára megelégelve a kevesek számára készülő művészkedő szöszmötölést, valami egyszerű, emberi és érthető történetet képzeltek el. Valami azonban félre csúszott. Az Üvegtigris izzadtságszagú film lett. Néhány lepusztult férfi, egy-két kurva, kötelező maffiózók, altesti viccek, kimódolt helyzetek, melyektől halálra kellene nevetnünk magunkat, és ami a legszomorúbb: elszabadult színészi játék, körülbelül olyan szinten, mintha egy szilveszteri haknit látnánk. Reviczky Gábortól Gáspár Sándorig, és a jobb sorsra érdemes Horváth Lajos Ottóig mindenki rossz és ízléstelenül túlzó.
Szomorú és unalmas film az Üvegtigris. De meglehet, hogy éppen ebben az állapotában beszél leghitelesebben rólunk. Ebben az esetben viszont nagy a baj.
