Zűrzavar van Eddie (Sean Penn) fejében és zűrzavar uralkodik körülötte is. Eddie sikeres, nagymenő casting director, vagyis szereplőválogató Hollywoodban, élete viszont a lehető legnagyobb összevisszaságban zajlik, amit napról-napra kielemez, kérdőjelez, folyamatosan reflektál önmaga cselekedeteire, egyszóval keresi élete valódi értelmét. Egy tágas luxusvillában lakik kissé összefogottabb, de távolról sem példás családapa üzlettársával, Mickey-vel (Kevin Spacey), aki éppen összeomlott házassága elől bújdokol. E párhoz gyakran csatlakozik Artie (Garry Shandling) a színész és Phil (Chaz Palminteri), aki színész szeretne lenni. Ők szintén nem a kiegyensúlyozottság és a céltudatosság mintaképei. Idejüket folyamatos, ámde sekélyes filozofálgatással és egymás cseszegetésével töltik, amely legfőképp az élet értelme és a csajozás-szex témakörökre korlátozódik. No meg az iszonyatos mennyiségű kokain és fű elfogyasztására.
A nem éppen épületes kan-kvartett életét három nő időszakos megjelenése rázza fel egy kissé. Donna (Anna Paquin), az árva utcagyerek, akit Artie szedett fel egy szállodai liftben és ajándékcsomagként Eddie-re és Mickey-re bízta, a szép és nagyvilági Darlene (Robin Wright Penn), aki az előbb említett két úr szeretője egy személyben és változó időben, valamint Bonnie (Meg Ryan) a lefáradt táncosnő és nem túl pihent luxusprosti, akit előbb-utóbb mindenki kidob, de a legutóbbi alkalommal éppen Phil, méghozzá egy robogó kocsiból. Ez a kis bájos csipet-csapat konfrontálódik egymással, a sorssal, a halállal, no meg a töméntelen kábítószerrel a Zűrzavar című 1998-ban készült filmben, amely Anthony Drazan fiatal rendező és David Rabe színműíró közös alkotása, Rabe többszörösen díjazott és nagy sikert aratott off-Broadway színdarabja alapján.
A színházi előzmények meglátszanak a mozin, de ez esetben ez nem válik hátránnyá. Igaz, nincsenek monumentális, színes, szélesvásznú giga-látványok, nincs megtervezett hang-táj-kép (soundscape), van viszont jól megírt, csavaros sztori, pergő párbeszédek, amelyek ráadásul ritkán hallhatóan-láthatóan szellemesek, még a feliratozás dacára is, van ihletett, elképesztően hiteles színészi alakítások garmadája, szinte kivétel nélkül, a fentebb említett művészek jóvoltából. Nagyon nagy színészek ezek mind, teljesítményük Robert de Niro, Al Pacino, Meryl Streep jobb pillanataihoz mérhető, ha egyáltalán érdemes ilyen dolgok méricskélésével foglalkozni.
Anthony Drazan korábbi munkáiból is kitűnik, érzékeny boncolgat erkölcsi, morál-filozófiai problémákat, mostani filmjében sem tesz másként. Kegyetlenül, ironikusan ábrázolja a hollywoodi nagymenők kiégett, nihilista, élvhajhászó kokain-mámoros belső világáról, pesszimista kicsengéssel a további sorsukat illetően.
A film úgy kezdődik, hogy Hollywoodra ménkűeső hull, ezt bámulja Eddie teljesen beszíva a televízió képernyőjén, a híradóban. Hollywood belülről rohad, legalábbis egyre több film szól az amerikai álomgyár százéves eresztékeinek ropogásáról. Ez a zaj van, akinek kínos, van, akinek kedves. Én dörzsölgetem a tenyerem.
