Az árok (1999)

Az I. világháború egyik legvéresebb csatája, a Somme-i offenzíva előtti 48 óra feszültségét élhetjük át a lövészárokban rejtőzködő fiatal angol közkatonák szemszögéből. Miközben őrmesterük (a még ismeretlen Daniel Craig) ugráltatja őket, aki minden keménysége mellett igyekszik tartani a lelket a fiúkban, apró emberi mozzanatokon keresztül tárul fel a maroknyi egység tagjainak különböző karaktere, élethelyzete. Mindannyiukat rossz előérzetek nyomasztják a rájuk váró bevetéssel kapcsolatban, de nem sejtik, a parancs átgondolatlansága milyen katasztrofális következményekkel fog járni. Mi már tudjuk, hogy már a támadás első napján 60.000 fős veszteséget szenvedtek a brit csapatok a pergőtüzet biztos fedezékekben túlélő német védők tüzében.

Tűz a Monte Fiorón (1970)

Olaszország viszonylag későn, vonakodva lépett be a háborúba az Antant hatalmak oldalán, majd az akkor már másodrendű hatalomnak számító, de rendkívül erős természeti védvonalak mögül védekező Monarchia ellen óriási veszteségeket szenvedett.

Újabb és újabb offenzívák során vetették magukat az olasz parasztkatonák az osztrák-magyar állásokra,

teljesen hiába, nem csoda, hogy a háború messze nem volt olyan népszerű, mint szövetségesek között. Ezt tükrözi vissza a film, amelynek főszereplője egy olyan magaslat, amelyet az elvakultan nacionalista Leone tábornok (Alain Cuny) mindenáron be akar venni, mindegy, hány embere esik el. A véres frontális támadások után még azzal is próbálkoznak, hogy primitív páncélba öltöztessék a katonákat, de azokat ugyanúgy lekaszálják az ellenséges géppuskák. A tábornok beosztottjai, a szocialista érzelmű Ottolenghi hadnagy (Gian Maria Volonté), a jó katonából lázadóvá váló Sassu alhadnagy (Mark Frechette) képtelenek nézni az értelmetlen vérontást…

Johnny háborúba megy (1971)

Johnny, annyi kortársához hasonlóan, önkéntesként jelentkezik a Nagy Háborúba. És a harcmezőn, mint megannyi sorstársa, az ellenséges tűzben borzalmasan megsebesül. Életben marad, holott keze-lába és arca nagy része odaveszett. Így egy külön kórteremben, vakon-némán-süketen tengeti napjait, az orvosok

az emberi test működését illusztráló „mintadarabként" tartják mesterségesen életben.

Johnny azonban öntudatra ébred, s végletesen korlátozott eszközeivel, kétségbeesetten próbál kapcsolatba lépni a külvilággal, miközben agyában újra és újra, egyre szürreálisabb fordulatokkal tarkítva, leperegnek életének eseményei. Dalton Trumbo  saját, 1939-es regényét filmesítette meg, megmutatva, hogy a háború borzalmai nem csak a csatatéren élhetők át.

Tiszti szoba (2001)

1914 perzselő nyarán Európa a háborúra készül. Franciaországból a fiatal katonák lelkesen vonulnak a frontra. A naiv Adrien (Eric Caravaca) is szenvedélyesen hisz a hazafias szólamokban, és örömmel áll be katonának, hogy Németország ellen harcolhasson. A csatatéren azonban az első napokban megsérül:

arcát felhasítja egy gránátszilánk.

Kórházba kerül, ahol csak később jön rá, hogy sérülésétől teljesen eltorzult az arca. A tisztek kórtermében megismerkedik sorstársaival: neki, és égett, csonkolt, eltorzult arcú társainak mindenáron túl kell lépniük életük legnagyobb tragédiáján, hogy visszatérhessenek az emberek közé.  François Dupeyron filmje sok szempontból a Johnny háborúba megy társdarabja, bár hősei teljesen tudatuknál vannak, miközben arra várnak, hogy az orvosok valamiféle áttörésre jussanak a kezdetleges plasztikai sebészet területén,  megélnek reménykedést, csalódást, keserűséget, saját magukkal szemben érzett iszonyt – rettegve attól, hogy mit szól hozzájuk a külvilág.

Passchendaele (2008)

Történetünk főhőse a veterán kanadai katona, Michael Dunn (rendező, forgatókönyvíró Paul Gross), a hazáját a fronton nővérként szolgáló kedvese, Sarah Mann és annak naiv fiatal öccse, David, akit Michael hivatott megvédeni a fronton. Hármójuk izgalmas kalandjai elevenednek meg a Belgium területén zajló,

egyik legvéresebb ütközetben, a harmadik ypres-i csata során,

amikor brit, kanadai, dél-afrikai, ausztrál és új-zélandi erők csaptak össze a császári német csapatokkal Passchendaele falu birtoklásáért. Ha maga a kerettörténet nem is emlékezetes önmagában, a film kiválóan adja vissza a rettenetes körülmények között, a mindent elnyelő sárban vívott ütközetet.

Conan kapitány (1996)

A háború végére már mindegyik hadviselő félnek megvoltak a maga különleges rohamcsapatai – az élén természetesen a németek jártak -, amelyek képesek voltak fontos áttöréseket viszonylag alacsony veszteséggel kieszközölni. Egy ilyen osztagot vezényel Conan százados (az alakításért César-díjat kapó Philippe Torreton) a Balkánon, ahol a bolgár hadsereg szívósan védekezik az egyesült angol-francia-görög csapatok ellen. Conan katonái egytől egyig brutális, harcedzett katonák,

a vérontást ő maga is a harc természetes velejárójának tekinti,

és rajtaütéseikkel jelentős sikereket érnek el. Aztán megkötik a fegyverszünetet, de Conan egységét nem szerelik le, hiszen a „szomszédban” dúl a szovjet polgárháború. Bertrand Tavernier filmjében azt vizsgálja, milyenek azok az emberek, akiknek a mások által olyannyira várt béke már semmit sem jelent, akik képtelenek visszailleszkedni a civil életbe.

Az ausztrál könnyűlovasság (1987)

Az első világháború borzalmas állóháborúként égett be kollektív emlékezetünkbe, ahol pár száz méterben mérték egy több tízezer ember életét követelő offenzíva sikerét, ahol a katonák éveket töltöttek ugyanabban a lövészárokrendszerben, de voltak kivételek. A Közel-Keleten, Mezopotámiában és Palesztinában

még volt hely és lehetőség a mozgóháborúra,

a manőverezésre, és itt még nagy hasznát látták a lovasságnak. És itt küzdött brit lobogó alatt az ausztrál elit lovasság, amelynek legnagyobb fegyverténye Bersheeba bevétele volt, amely a török arcvonal kulcsa volt, és ami megnyitotta az utat az angolok számára Jeruzsálem felé – jelentősen lerövidítve a háborút. Csakhogy egy öngyilkos küldetésről van szó, egy hősies rohamról a török ágyúk és géppuskák ellen – és itt megtudhatjuk, mi volt a siker kulcsa.

Az elveszett zászlóalj (2001)

Az Argonne erdőben nyomulnak előre az amerikai csapatok, csakhogy bajtársaik mindkét szárnyukon visszavonulnak, így hiába jutottak ők a legmesszebbre,  csapdába kerül egy zászlóalj. Parancsnokuk, Charles White Whittlesey őrnagy (Rick Schroder) nem hivatásos katona, civilben ügyvéd, amiért megvetik feletteseik, akik talán pont ezért nem sietnek segítségére. Whittlesey és emberei, akik javarészt New York szegénynegyedeiből érkeztek,

hosszú napokon át állnak ellen az elszánt német támadásoknak,

egy tévedésnek köszönhetően saját tüzérségük is lövi őket, miközben egyre fogy az élelem, víz, muníció és gyógyszer. A film megtörtént eseményeket dolgoz fel, Whittlesey őrnagy pedig néhány évvel a háború után öngyilkos lett az átélt traumák következményeként.

Az ifjúság végrendelete (2015)

Vera Brittain (Alicia Vikander) első világháborús memoárja az első olyan könyv, ami nem a harcoló férfiakra, hanem az angol nőkre fókuszál, az ő szemszögükből mutatja be a háborút. 1914-ben Vera fiatal volt és szerelmes. A tizennyolc éves lány irodalmi babérokról álmodozott, és ösztöndíjat kapott az Oxfordi Egyetemre. A háború azonban közbeszólt, a bátyja (Taron Egerton) és szerelme (Kit Harington), összes barátja önként ment a frontra. Vera ráébred, hogy képtelen ölbe tett kézzel otthon ülni, amikor szerettei a hazájukért harcolnak, jelentkezik önkéntes ápolónőnek. Így kénytelen átélni, hogy a hozzá közelálló ÖSSZES fiatal férfi odaveszik,

sokszor gyötrelmes, kegyetlen, és végső soron értelmetlen halált halva

– miközben,  ha úgy adódik, hozzájuk hasonló, súlyosan sérült fiatal német katonákat kell.

Lélekvihar (2019)

Hősünk, a 17 éves Arturs (Oto Brantevics) azután jelentkezik önkéntes lövésznek apjával és bátyjával a frissen felállított lett zászlóaljba, hogy fosztogató német katonák lelövik édesanyját. Rövid kiképzés után a lövészárokban találja magát, és részt vesz a legvéresebb ütközetekben, köztük a Halálsziget elnevezésű csatában, ahol a németek a keleti fronton először vetettek be mérges gázt. Arturs megtapasztalja a front kegyetlenségét, a felettesei inkompetenciáját és közönyösségét a borzalmas veszteségek iránt, de a bajtársiasságot is. Amit itt látunk, az nagyon látványos, és annyiban valóban különleges, hogy sokban támaszkodik a keleti front sajátosságaira, erdős területeire, mocsárvidékeire, hómezőire, és arra a tényre, hogy itt kevésbé volt jellemző az állóháború. Amitől persze

a mészárlás nem volt kevésbé embertelen.

Itt nincsenek világsztárok, és talán ettől még hitelesebb is az egész, ami pedig az eredeti regény szerzőjét, az egykori lövész Aleksandrs Grint illeti, miután a Molotov-Ribbentrop paktumot követően a Szovjetunió újra bekebelezte Lettországot, azonnal letartóztatták és kivégezték, feltehetőleg amiatt is, amit könyvében leírt.

Szürke senkik (2016)

A Nagy Háború nálunk valamiért nem lett filmes alapanyag, mert elvitte az őszirózsás forradalom, a fehérterror, Trianon és minden más, és különben sem a mi háborúnk volt, hanem az osztrák császáré. Az elsőfilmes Kovács István rendezte film

egy ötfős felderítőosztag története,

akiknek az olasz vonalak mögött egy kisebb postagalamb-állomást kell felszámolnia már a háború vége felé. Eltart egy ideig, míg az osztag, amelyet magyar őrmester (Trill Zsolt) vezet (de van benne osztrák és román katona is), eljut a célig. Van, hogy ellenségbe ütköznek, van, hogy konfliktus tör ki köztük, de legalább jobban megismerjük őket. Bár látszik, hogy az alacsony költségvetés miatt sok mindenre nem volt lehetőség – például látványos csatajelenetekre -, de egyrészt egy remek próbálkozást látunk, másrészt, ha csak mikroszinten is, de belepillanthatunk a Monarchia soknemzetiségű hadseregének működésébe.