10 alkalom, amikor a Star Wars valós történelmi eseményeket dolgozott fel

  • PORT

Már George Lucas eredeti, 1977-es filmjében is érezni lehetett a történelmi áthallásokat, később pedig több alkotó is rájátszott a messzi-messzi galaxis és a való élet párhuzamaira.

1. A köztársaság bukását Róma ihlette

Hogyan bukik a porba egy gyenge lábakon álló köztársaság, majd kerül egy diktátor kezébe? Erre az eseménysorra számos történelmi példa akad, de amikor George Lucas az előzménytrilógia történetén gondolkodott, talán a legklasszikusabb példa lebegett a szeme előtt. Julius Caesarnak nincs olyan rossz híre, mint a hasonló műveletet végrehajtó Hitlernek vagy az Uralkodónak, mégis ő volt az, akinek a hatalomra jutása legfontosabb példaként szolgált a történetmesélés során.

2. A lázadók gerillaharca a vietnámi háborút idézi meg 

A hetvenes években még elég sok művész agya kattogott Vietnámon, így nem meglepő, hogy a lázadók és a Birodalom aszimmetrikus konfliktusa is megidézte a konfliktust. Ahogy a való életbeli háborúban, itt is arról van szó, hogy egy jól megszervezett, imperialista hadsereg áll szemben a Yavin 4, valamint később az Endor hold bokraiban bujkáló gerillákkal. Később aztán a Zsivány Egyes és az Andor még nyilvánvalóbbá tette a párhuzamokat.

3. A rohamosztagosokat első világháborús katonákról nevezték el

1916 és a világháború vége, 1918 között küzdöttek a birodalmi Németország zászlaja alatt a Sturmtruppen elit alakulatok tagjai, akiket többek között gyors, frontvonal mögötti rajtaütésekre is használtak. A soha semmit el nem találó Star Warsos rohamosztagosok lehet, hogy nem ilyen képzett katonák, de a nevüket bevallottan a német osztagokról kapták.

4. Darth Vader öltözete egy náci egyenruha és egy szamuráj páncél keveréke

George Lucas eredetileg egy SS-hez hasonló alakulatot vizionált a Star Warsba, amely közvetlenül az Uralkodó nevében jár el. A sztorit végül áramvonalasítani kellett, így az alakulatból csak egy fő, maga Darth Vader maradt. Kapott hát egy páncélt a jedi rendet inspiráló szamurájoktól, valamint egy sisakot, amelyet a készítők a náci katonák fejfedőiről mintáztak.

5. A jedi tanácsot a templomos lovagrend inspirálta

A középkor egyik leghíresebb lovagrendjét, a templomosokat a jedikhez hasonlóan egy 12 tapasztalt, rangidős lovagból álló tanács vezette, amelynek élén a nagymester állt. Ezt talán nem is érdemes túlmagyarázni. Érdekes adalék még az, hogy a templomosokat hasonló módon irtotta ki IV. Fülöp francia király, mint a jediket az uralkodó – igaz, a 66-os parancsnak egy másik, még hírhedtebb történelmi esemény volt a konkrét ihletője…

6. A jedik kiirtását a hosszú kések éjszakájáról mintázták

…mégpedig az 1934-es hosszú kések éjszakája, amikor Hitlerék meggyilkolták a náci párt „baloldali”, strasserista frakciójának vezető alakjait, az SA több tagját, valamint más, konzervatív ellenlábasukat is.

7. Az Első Rendet az Argentínába menekült nácik alapították

Ahogy a való világból a második háború után sem tűnt el teljesen a nácizmus, úgy a messzi-messzi galaxisból sem tűnhettek el a birodalom hívei, különben picit nehezebb lett volna folytatást csinálni. J. J. Abrams és csapata így a hitleri világnézet túlélésének klasszikus példáját vette alapul: azokat a nácikat, akik a második világháború után Argentínába menekültek, és itt próbálták újjáépíteni a pártot. Szerencsére kevesebb sikerrel, mint Kylo Renéknek.

8. Az Uralkodó gyakorlatilag Hitler és Nixon keveréke

Számos diktátor, illetve para politikus is inspirálta Sheev Palpatine karakterét, de a két legfontosabb minta Adolf Hitler és Richard Nixon volt George Lucas számára. Palpatine-hoz hasonlóan Hitler is kancellári pozícióból irányított, mielőtt egy izmosabb titulust választott magának: belőle Führer lett, fikciós párjából pedig Uralkodó. Nixon hatásáról pedig így nyilatkozott Lucas: „miatta gondolkodtam el azon, hogy a történelemben nem azért buktak meg a demokráciák, mert megdöntötték őket, hanem azért, mert feladták őket”.

9. Az űrcsatákat az első és második világháború légi ütközeteiről mintázták

A huszadik század rohadt szörnyű időszak volt az emberiség számára, de emellett az egyetlen olyan korszak, amikor látványos, kívülről izgalmasnak is vélhető légi csatákat vívtak egymással a háborús felek. Lucast az ezekről készült korabéli felvételek annyira megihlették, hogy valami hasonlót akart elérni a Star Warsban is: több izgalommal, a való életbeli sötét és szomorú háttér nélkül. 

10. Krennic a wannseei konferencia mintájára szervez holokausztot

Nemrég külön is megemlékeztünk az Andor nemrég debütáló második évadának egyik legemlékezetesebb jelenetéről. Az első rész egyik kulcsmomentumát Tony Gilroy író a holokauszt megszervezéséről szóló, 1942-es wannseei konferencia mintájára vitte képernyőre. Itt Heydrich helyett Orson Krennic (Ben Mendelsohn) vázolja fel egy népirtás terveit, és foglalkozik az ehhez szükséges propaganda elkészítésével is.

Az Andor második évada feldolgoz egy megtörtént eseményt is a náci Németország történetéből

Tony Gilroy, a Star Wars-sorozat készítője elárulta, hogy a náci vezetés melyik találkozója szolgált közvetlen inspirációul az új évadhoz.

Tovább

(via ScreenRant)