10 dolog, amit nem tudtál a 40 éves Chris Hemsworthről

Augusztus 11-én ünnepli negyvenedik születésnapját mindenki kedvenc Thorja, az ausztrál Chris Hemsworth, aki sokkal többet tud a Marvel-filmeknél – és akiről sokkal többet is érdemes tudni. Mutatjuk a legérdekesebb információkat az életéből!

1. Hemsworth 2010 decemberében mindössze 10 hónap után kötött házasságot Elsa Pataky erdélyi magyar származású spanyol modell-színésznővel, akivel azóta három gyermekük született: India Rose 11, az ikerfiúk, Tristan és Sasha 9 évesek. A színész pedig kifejezetten családcentrikus ember, amit nemcsak az bizonyít, hogy nem sokkal a gyerekek születése után a zajos Los Angelesből hazaköltöztette az egész családot szülőhazájába, Ausztráliába, hanem az is, hogy 2011-es horrorfilmje, a Ház az erdő mélyén gázsijából kifizette az édesapja házára terhelt jelzálogot.

A házaspár tavaly, a Thor: Szerelem és mennydörgés díszbemutatóján. Forrás: Axelle / Bauer-Griffin / FilmMagic / Getty Images


2. És ha már a családnál tartunk: Chris Hemsworthnek mindkét fiútestvére, azaz bátyja, Luke és öccse, Liam is színész lett. Habár a legfiatalabb Hemsworth is olyan fősodorbeli produkciókban bukkant fel, mint Az éhezők viadala-filmek vagy A függetlenség napja: Feltámadás (és a Miley Cyrusszal kötött rövid házassága miatt is biztos sokan hallottak róla), egyértelműen a középső fivér a leghíresebb. Szegény Luke Hemsworthnek pedig igazából a mai napig sem sikerült befutnia (azért láthattuk olyan filmekben és sorozatokban, mint a Westworld, a Halálom napja, a Young Rock vagy a Gyilkosság három felvonásban, és persze könyörületből Chris Hemsworth Thor-mozijaiba is rendre bekerül).

A három fivér a Vakáció premierjén. Forrás: Albert L. Ortega / Getty Images


3. Továbbra is a családnál maradva: Hemsworth és felesége kisebb fajta botrányt keltett egy mókás (mások szerint kegyetlen és megalázó) családi hagyományukkal a közösségi médiában. Az ún. tortás incidens idén márciusban történt, amikor is a házaspár kirakott egy fotót az Instagramra arról, ahogy épp ikerfiaik, Sasha és Tristan kilencedik születésnapját ünneplik, és Pataky – az ikrek nővérének hathatós segítségével – belenyomja az egyik gyerek fejét a tortába. A képen az is jól látható, hogy mindannyian jót mulatnak a dolgon – vélhetően az „áldozatot” kivéve. Hemsworthéket az érzékenyebb rajongók közül sokan kritizálták az „erőszakos” gesztus miatt, és amiatt is, hogy tele szájjal kiröhögik a gyereküket, majd közszemlére teszik a „megaláztatását”.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Chris Hemsworth (@chrishemsworth) által megosztott bejegyzés


4. Thor, a mennydörgés istene Marvel-filmekbeli megformálásáért az amúgy is keménykötésű sztár több mint 9 kiló izmot pakolt magára az első, 2011-es Thor filmben. Azóta pedig a színész

hasonló átváltozóművésszé fejlődött, mint Christian Bale,

hiszen a 2015-ös A tenger szívében című hajótöröttes opus miatt csontsovánnyá kellett fogynia (15 kilogrammtól szabadult meg rekordidőnek számító négy hét alatt), a 2019-es Bosszúállók: Végjátékban pedig „duci Thorként” debütált (igaz, a depresszióba süllyedt karakter elhízását elsősorban műhájjal oldották meg).

 

A duci Thor

Nevettél már ma? Most majd fogsz: így született meg a duci Thor!

Chris Hemsworth iszonyúan élvezte, hogy a Bosszúállók: Végjátékban úgy nézett ki, mint Lebowski.

Tovább


5.
Abban ezek után nincs semmi meglepő, hogy Hemsworth egyik hobbija az edzés (azon belül is a súlyok pakolgatása, népies nevén a gyúrás),

viszont van egy sokkal kevésbé ismert és sokkal meglepőbb szenvedélye: méheket tart új-dél-wales-i, Byron Bay-i birtokán.
Thor. Forrás: UIP-Duna Film


6. A színésznek van ezenkívül egy olyan hobbija is, amire vélhetően egyáltalán nem büszke: időről időre lenyúlja kedvenc kellékeit a filmekből, amelyekben játszik. Ennek köszönhetően a birtokában van Thor kalapácsa a Bosszúállók: Végtelen háborúból – pontosabban több Thor-féle kalapácsa is van, hiszen a legtöbb Bosszúállók- és Thor-film forgatása után hazavitte magával a pofás kis eszközt. Legalábbis egy ideig, mert miután nyilvánosan is mesélt bűnös szenvedélyéről (innen tudjuk például, hogy az egyik kalapácsot a fürdőszobájában tartja), a kellékesek már árgus szemekkel figyelik.

 

Ez is érdekelhet

10 filmes kellék, amit egyszerűen lenyúltak a színészek

Nemcsak a rajongók tudnak megszeretni egy-egy karaktert, a sztár is kötődni kezd hozzá, aki megformálja – csak ő abban a helyzeti előnyben van, hogy haza tud vinni valami kis emléket a forgatásról.

Tovább


És Hemsworth nem állt meg Thor kalapácsainál: mint arról ebben a cikkünkben is beszámoltunk, a Vakáció című vígjátékban annyira megtetszett neki az az impozáns műpénisz, ami az egyik jelenetben a legnagyobb poént szolgáltatta (mármint a sztori szerint persze igazi volt), hogy azt a kis (nagy) kiegészítőt is hazavitte.

Az élethű protézist egyébként az Oscar-díjas Matthew W. Mungle készítette, aki kifejezetten műpéniszekre specializálódott a hollywoodi kellékesek/speciális effektesek között.

A színész (egyik) kedvenc kalapácsa a Thor: Sötét világból. Forrás: Fórum Hungary.


7.
Ezek fényében kicsit meglepő, hogy akár hiszitek, akár nem, Chris Hemsworth lovag – vagy legalábbis

2021-ben elismerték a nagyjából az angol lovagi címnek megfelelő, II. Erzsébet által alapított Order of Australia nemzeti kitüntetéssel.

(Kis szépséghiba, hogy nem az AK, azaz ’knights of Order of Australia’ címet kapta meg, csupán az AM-et, azaz a ’member’-t, az egyszerű tagságot, de szerintünk ez is nagyon szép teljesítmény – és még bármikor lehet lovag is belőle!)

A dicső (nem)lovag. Forrás: Axelle / Bauer-Griffin / FilmMagic / Getty Images


8. Hemsworth egy NatGeo-sorozat, a Disney+-on streamelhető Határtalanul Chris Hemsworth-szel című ismeretterjesztő széria forgatásán tudta meg, hogy az átlagosnál sokkal hajlamosabb az Alzheimer-kórra. A hosszú és egészséges élet titkát kutató műsor keretein belül a színész sok mindent kipróbált, például egy genetikai vizsgálatnak is alávetette magát, és ekkor derült ki, hogy mindkét szülőjétől örökölte az APOE gént, amely hajlamosít a többnyire a kognitív funkciók beszűkülésével, memóriavesztéssel, magatartásváltozással, demenciával járó betegségre. Az alkotók felajánlották, hogy nem teszik be a sorozatba a teszt eredményét, de a színész maga ragaszkodott hozzá, hogy adásba kerüljön, mert szerinte fontos szembenézni az igazsággal. Erről itt írtunk részletesebben korábban.


9. Habár az ausztrál születésű színész játszott már olyan filmben, amit Ausztráliában forgattak (például a Thor: Szerelem és mennydörgésben),

de érdekes módon – egyelőre (?) – egyetlen ausztrál nagyjátékfilmet sem találunk a filmográfiájában.

Minderre az a magyarázat, hogy kezdőként a tévében kezdte a pályát, nem pedig filmekben: Hemsworth olyan legendás ausztrál sorozatokban szerepelt, mint például a Neighbours és az Otthonunk (Home and Away), és utóbbi forgatása után pár évvel már meg is találta Hollywood (2009-ben mutatkozott be a Star Trek-mozifilmben).

A fiatal pályakezdő 2005-ben Melbourne-ben egy tévés díjjal. Forrás: Ryan Pierse / Getty Images


10. Chris Hemswortht legutóbb az idei Tyler Rake: A kimenekítés 2. című netflixes akciófilmben láthattunk (amelyről itt olvasható kritikánk), jelenleg pedig nem kevesebb mint öt projektje tart a megvalósulás valamely fázisában. Legközelebb minden bizonnyal a jövőre érkező Furiosa című Mad Max: A harag útja-előzményfilmben láthatjuk, és ugyanabban az évben jön ki egy másik eredettörténet is, a Transformers One című animáció, amelyben Optimusz fővezérnek kölcsönzi a hangját.

Fejlesztés alatt áll ezenkívül egy Avengers: Secret Wars (Bosszúállók: Titkos háború) című Marvel-folytatás is, amit azonban csak 2027-ben mutatnak be (a színész természetesen Thort alakítja benne – ki mást?), és George Miller állítólag nemcsak előzményt, hanem egy folytatást is szeretne leforgatni a Mad Max: A harag útjához – de erről a produkcióról még mit sem tudni.

Ehhez hasonló rejtély övezi Hemsworth Hulk Hogan-életrajzi filmjét,

amelyben magát a legendás pankrátort formálja meg, de már évek óta nagy a csend a projekt körül. Mi legutóbb 2020-ban írtunk róla: akkor annyit lehetett tudni, hogy Todd Phillips lesz a rendező, és a Netflix berkeiben készül, de az IMDb jelenleg csak a forgatókönyvírókat és a producereket sorolja fel.

Pedig mi már nagyon néznénk a sztárt harcsabajszos atlétatrikó-szaggató izomagyként!

Ikertornyok. Forrás: Kevin Winter / Getty Images és Getty Images for the Critics Choice Association



(via IMDb, Wikipedia)


Nyitókép forrása: Axelle / Bauer-Griffin / FilmMagic / Getty Images.

 

A kevés részlet, amit tudni lehet a Hulk Hogan-filmről

Chris Hemsworth alakítja majd a pankrátorlegendát, Hulk Hogant

Épp ezért még jobban kigyúrja magát a Marvel-filmek amúgy sem cingár sztárja.

Tovább