10 színész, aki felismerhetetlen volt a filmjében

Volt, aki nőként játszott férfi szerepet, volt, akit teljesen elcsúfítottak, de olyan is, aki rasszt váltott, hála az ügyes kezű maszkmestereknek. Hollywood legmegdöbbentőbb átalakulásai, 1. rész.

Tilda Swinton: Sóhajok

Tilda Swinton egyenesen sportot űz belőle, hogy teljesen felismerhetetlenül tűnjön fel a filmekben. A bravúr sikerült már neki a Grand Budapest Hotelben agg ladyként, a Snowpiercer című film egyik szereplőjeként, A zéró-elmélet pszichológusaként, de sokan érezték úgy, hogy nehéz beazonosítani teljesen kopaszon, a Doctor Strange bölcs tanítómestereként is. A legdurvább átalakulása azonban az volt, amikor a Dario Argento Sóhajok című klasszikusa alapján Luca Guadagnino által rendezett remake-ben egy 82 éves férfit alakított. A filmesek ráadásul megjátszották azt a poént, hogy azt állították, Dr. Josef Klemperer pszichoanalitikust élete első filmszerepében egy Lutz Ebersdorf nevű német pszichológus játssza – még kamu IMDb-oldalt is létrehoztak neki, de Swinton végül leleplezte magát. A színésznő egyébként a Sóhajokban még egy szerepben feltűnik, szintén felismerhetetlenül.

Forrás: Frazer Harrison/Getty Images és Twitter / Lutz Ebersdorf


Nicole Kidman (Pusztító)

Nicole Kidman sem ma kezdte az átalakulást, hiszen 2018-as krimije előtt már Az órákban felismerhetetlen volt Virginia Woolf írónőként – igaz, csak egy (nem mellesleg utóbb Oscart érő) műorrot kapott, de a protézis olyan markánsan megváltoztatta a vonásait, hogy könnyedén elvegyülhetett az utcán, senki sem ismerte fel. Sokan meglepődtek a színésznő külsején A tó tükre című sorozat második évadában is, pedig akkor az arcán nem módosítottak, kizárólag egy impozáns ősz paróka garantálta a metamorfózist. A Pusztítóban viszont talán még az anyja sem ismerne rá a sztárra: egy fakó barna paróka mellett ismét orrprotézis gondoskodik a varázslatról, de a maszkmesterek Kidman arcberendezésén is módosítottak, hogy minél hihetőbb legyen leharcolt, alkoholista zsaruként.

Forrás: Vincent Sandoval / WireImage / Getty Images és Big Bang Media


Eddie Murphy (Amerikába jöttem-filmek)

Az Amerikába jöttem-filmek sztárja is fekete öves átalakulóbajnok, aki gyakran játszik több szerepet is egy-egy filmben a különféle maszkok segítségével. Miközben a Bölcsek kövérében túlsúlyos professzorként vált felismerhetetlenné, a Norbitban idős kínaiként és kövér fekete nőként is megnézhettük. A legjobb transzformáció talán azonban az egész pályáján az Amerikába jöttem Saulja, egy öreg zsidó bácsika, aki egy brooklyni borbélyüzlet állandó vendégeként mindig beszólogat a főhősnek (akit szintén Murphy alakít), amikor betér oda. A szerepet a sztár a nagy sikerre való tekintettel az idén bemutatott második részben is eljátszotta.

Forrás: Lars Niki / Getty Images for WSJ. Magazine Innovators Awards és UIP-Duna Film


Billy Crystal (A herceg menyasszonya)

Ha visszagondolunk gyerekkorunk egyik kedvenc meséjére, valószínűleg nem is ugrik be, hogy a Harry és Sally sztárja is szerepelt benne. Ennek nemcsak az az oka, hogy mindössze ötperces játékidő jutott neki, hanem az is, hogy

Csodás Max, az öreg gyógyító szerepében egyáltalán nem emlékeztet saját magára.

Az elképesztő maszk Peter Montagna maszkmester keze munkája, akivel a színész már a Saturday Night Live-ban is együtt dolgozott, és aki Csodás Max megalkotásakor Casey Stengel, a New York Yankees baseballcsapat menedzserének és Crystal nagymamájának arca alapján dolgozott, fotók után.

Forrás: Bruce Glikas / FilmMagic / Getty Images és Film+


Glenn Close (Hook)

Pályája során a színésznő többször is bújt férfibőrbe. Az Albert Nobbsban a cselekménynek is fontos része, hogy a címszereplő nő létére csak úgy tud érvényesülni, ha férfinak öltözik, hiszen a XIX. századvégi Írországban finoman szólva nem bátorították a nők önállóságát, ezért a főhős középkorú úriembernek adva ki magát tud csak egy elegáns hotel komornyikjaként dolgozni. Close korábbi filmjében, a Pán Péter-mesét feldolgozó Hookban is volt azonban már a színésznőnek egy átalakulása – amit azonban drámai helyett komikusra vettek.

Sokan talán nem is tudják, de ő volt az a kalóz, akit a Dustin Hoffman által alakított Hook kapitány kipécéz a tömegben, és azt állítja, áruló, mivel nem hitt benne,

ezért megy a skorpiókkal teli kínzóládába (a helyzet komikuma, hogy a kapitány eleinte csak azt ismételgeti, hogy „te”, és rámutat valakire, ezért az összes kalóz azt hiszi magáról, hogy róla van szó, majd ahogy Hook közeledik feléjük, leszűkül a kör a Glenn Close által alakította férfira és az álruhás Peter Panre).

Forrás: Slaven Vlasic / Getty Images for Clase Azul és InterCom


Gary Oldman (Hannibal)

Gary Oldman felismerhetetlen volt Drakulaként és A legsötétebb órában Winston Churchillként is, a legdrasztikusabb átalakuláson azonban A bárányok hallgatnak folytatásaként készült Hannibalban ment keresztül. Itt egy Mason Verger nevű gazdag örököst alakít, egy sorozatos gyerekmolesztálót, a kannibál sorozatgyilkos, Hannibal Lecter egykori áldozatát, akit a pszichiáter némi drog segítségével rávett, hogy üvegszilánkkal nyiszálja le a bőrt a saját arcáról, ezenkívül eltörte a gerincét is. Verger így megnyomorított emberi roncsként vegetál, aki igazából senkire sem hasonlít, mivel az arca csak egy borzalmas massza, szóval

nemcsak Gary Oldmant nehéz felismerni benne, hanem bármely emberi lényt.

A rettenetes maszk Greg Cannom maszkmester és társa, Wesley Wofford munkája volt, akik elsősorban áttetsző szilikonnal dolgoztak, egy olyan eljárást segítségül véve, amit még A kétszáz éves ember öregmaszkjaihoz fejlesztettek ki.

Forrás: Kevork Djansezian / Getty Images és InterCom


Charlize Theron (A rém)

Nicole Kidmanhez hasonlóan Charlize Theronnak is megérte átalakulni, mivel Oscarral jutalmazták a Patty Jenkins által rendezett életrajzi film címszerepéért. A műben a színésznő Aileen Wuornost alakítja, aki prostituáltként elkezdte megölni a klienseit, és a hasonlóság kedvéért Theron egyrészt

felszedett 13–14 kilót, leborotválta a szemöldökét, műfogsort kapott, ezenkívül egy olyan maszkot, amit tetoválófesték segítségével cserzettek meg,

hogy úgy tűnjön, mintha az arcbőrét nagyon megviselte volna az időjárás. A maszkmesteri munka végén a színésznő saját magára tényleg a legkevésbé sem hasonlított, ám Aileen Wuornosról több archív felvétel is elérhető, így csekkolhatjuk, hogy rá viszont annál inkább. Charlize Theron később egy másik életrajzi filmben, a Botrányban is átalakult, ám itt nem csúfították el, csak Megyn Kelly híradóshoz, a Fox csatorna elnökét szexuális zaklatással vádoló nők egyikéhez tették hasonlatossá.

Forrás: Pascal Le Segretain / Getty Images és InterCom


Margot Robbie (Két királynő)

Egy évvel azelőtt, hogy eljátszotta a csodálatos szépségű Sharon Tate-et Tarantino Volt egyszer egy… Hollywoodjában, Margot Robbie sokkal kevésbé előnyös külsővel tűnt fel a Két királynő című történelmi drámában, I. Erzsébet angol királynő szerepében. A göndör vörös paróka mellett az arcán elhelyezett hamis hegek és kelések, illetve a mészfehérségű vastag smink gondoskodott róla, hogy a színésznő

ne csak felismerhetetlenül, de kifejezetten ijesztően fessen.

De ha jobban megnézzük, ő is kaphatott egy orrprotézist, mivel egészen más a profilja, mint amilyennek megszoktuk. Ezenkívül az is sokat segített a transzformációban, hogy eltüntették a szemöldökét. Nagyon vicces egyébként, hogy a filmesek nem vállalták be, hogy Robbie a film plakátján is ilyen csúnya külsővel szerepeljen, így ott retusálva van – ahhoz, hogy tényleg ledöbbenjünk, a filmből kivágott képeket kell megnéznünk.

Forrás: Vittorio Zunino Celotto / Getty Images és UIP-Duna Film


Martin Sheen (Judas and the Black Messiah)

Az idén két Oscar-díjjal jutalmazott életrajzi drámában Martin Sheen az FBI egykori nagy hatalmú vezérét, J. Edgar Hoovert alakítja, olyan brutálisan elváltoztatott külsővel, hogy még a rajongói sem ismerték fel. Ahhoz, hogy minél jobban hasonlítson a történelmi figurához, Sheennek hosszú órákat kellett eltöltenie a sminkszobában, ahol a smink mellett protézisekre is szükség volt.

De a színész mindezt áldásként élte meg, mert segített neki távolságot tartani a karaktertől, akit egyáltalán nem szívesen formált meg,

mivel sok ember életét tette tönkre, köztük például a filmben látott fekete férfiakét.

Forrás: Axelle / Bauer-Griffin / FilmMagic / Getty Images és HBO


Lily James (Pam & Tommy)

A legutóbbi csodálatos átalakulást tartalmazó alkotást még be sem mutatták, de az eddig kiszivárgott fényképek alapján már lehet némi fogalmunk róla. A Hulu berkeiben készül az a nyolcrészes sorozat, ami Pamela Anderson és Tommy Lee kapcsolatának történetét dolgozza fel, különös tekintettel híres-hírhedt szexvideójukra. Az egykori Baywatch-lány szerepében a Hamupipőkéből, a Nyomd, Bébi, nyomd!-ból, A legsötétebb órából, a Mamma Mia! Sose hagyjuk abbából és a Yesterdayből ismert Lily James lesz látható, és ha megnézzük a fotókat, amiken Pamela Andersonnak van öltözve, szinte el sem hisszük, hogy azokon nem maga Anderson látható. Ide kattintva egyébként azt is láthatjuk, hogy a férfi főszerepet hozó Sebastian Stan átalakításánál is ügyesek voltak a szakemberek.

Forrás: Tim P. Whitby / Getty Images és Hulu


+1 Leonardo DiCaprio (Killers of the Flower Moon)

És a végére egy kis poén, ami nemrégiben nagyot ment a közösségi médiában. Mikor nyilvánosságra hozták a sztár most forgó filmjének első fotóját, a New York Postnak sikerült azzal a később javított címmel és később sem javított kommentárral ellátni a hírt, hogy Leonardo DiCaprio teljesen felismerhetetlen a képen. Mivel a sztár a fotón abszolút felismerhető volt, nem kellett sok hozzá, hogy elszabaduljon a pokol a Twitteren, és jobbnál jobb mémekkel reagáljanak az ügyre. Minderről ebben a cikkünkben írtunk korábban, érdemes kattintani, ha akartok röhögni egy jót!


(via Independent)