10 ütős film a korrupcióról

A korrupció mindenütt ott van a politikától kezdve a rendőrségen keresztül az üzleti életig, de szerencsére akadnak, akik küzdenek ellene - például az alábbi filmek készítői.

Serpico (1973)

Frank Serpico (Al Pacino talán legjobb szerepében), a rendőrakadémia elvégzése után, egy New York-i rendőrőrsre kerül, ahol az iskolában tanult elvek szerint akar dolgozni: becsületesen és a törvénytisztelő módon. Azonban a hetvenes évek elején működő amerikai bűnüldöző szervekről merőben más kép rajzolódik ki.

A fiatal rendőr mindenhol korrupcióval, kenőpénzzel és a működési szabályzat által megszabott korlátokkal találkozik.

Minden szolgálatban töltött napon be kell látnia, hogy a szervezeten belüli bűnözés szálai egyre feljebb nyúlnak. Franket kollégái egyre ellenségesebben kezelik. Serpico kockára teszi az életét, amikor nem törődik bele a helyzetbe, és egyre elszántabban harcol az alvilággal. Kiderül, hogy halálos ellenségeket nem a bűnözők, hanem a rendőrök között kell keresnie.

Forrás: Örökmozgó

 

Nixon (1995)

Ellentmondásos dráma az amerikai történelem egyik legvitatottabb személyiségéről. Richard M. Nixon (Sir Anthony Hopkins) volt az egyetlen elnök, aki lemondott hivatali idejének lejárta előtt – pedig már az elnökválasztási kampány során is sejteni lehetett, hogy a Tricky Dick (Trükkös Dick) gúnynéven emlegetett politikustól nem sok jó várható. Az egész rendszerre a korrupció árnyékát vető Watergate-botrány kapcsán a beismerő vallomással egyenértékű gesztussal távozott, mielőtt politikustársai vádat emelhettek volna ellene. Nixon életét gyermekkorától kíséri végig a rossz tanácsadókon át a feledésig Oliver Stone filmje. Az elnök feleségét, Pat Nixont alakító Joan Allen ezért a szerepéért Oscar.jelölésig jutott.

Forrás: InterCom

 

Amikor a farok csóválja... (1997)

A Monica Lewinski-féle botrány évében nem csekély vihart kavart ez a fergeteges politikai vígjáték. Két héttel az elnökválasztás előtt Amerika elnöke félreérthetetlen szex-botrányba keveredik, amely végképp kompromittálja esélyeit. A médiában igen járatos és dörzsölt tanácsadója (Robert De Niro) sugallatára kitalálnak egy háborút, amelyet könnyen meg lehet nyerni - és aki erősnek mutatja magát egy háború alatt, az a biztos befutó. Albánia úgyis messze van, a híradókba meg elég néhány véres kép... Hollywood viszont elég közel, úgyhogy felbérelnek egy csúcsproducert (Dustin Hoffman) a kitalált háború hiteles megrendezésére. És mi még azt hittük, hogy tudunk a sorok között olvasni.

Forrás: Filmex

 

A bennfentes (1999)

Ha korrupcióról van szó, a nagyipar biztosan előkerül, és a dohányipar befolyásáról nem is egy film készült, de a legismertebb Michael Mann munkája. Hőse, Jeffrey Wigand (Russell Crowe) kutatási és fejlesztési vezetőként dolgozik az egyik legnagyobb dohányipari cégnél. Mikor a vezetés olyan kísérletekbe kezd, amely a nikotinfüggés felgyorsítását célozza, Wigand tiltakozik, amiért kirúgják. Mivel elismert tudósnak és abszolút bennfentesnek számít, tanúvallomása felbecsülhetetlen jelentőséggel bír az évszázad legnagyobb perében, amit a dohánygyárak ellen indítottak. Lowell Bergman (Al Pacino) dörzsölt tévés riporternek sikerül rávennie a megtört embert, hogy álljon a nyilvánosság elé, a dohánygyárak könyörtelen támadására azonban már nem tudja felkészíteni.

Forrás: InterCom

 

Zöld zóna (2010)

Bagdad 2003-as megszállása idején Roy Miller törzsőrmester (Matt Damon) és osztaga tömegpusztító fegyvereket keresnek az informátorok által megadott helyeken. Küldetésük rendkívül fontos, hiszen Irak megszállását és Szaddam Husszein megbuktatását az ezen állítólagos tömegpusztító fegyverek által képviselt fenyegetés indokolta. Életük kockáztatásával hatolnak be a hol orvlövészeket, hol más veszélyeket rejtő helyekre, de mindig valami mást találnak, mint amiért jöttek. Millernek gyanús lesz a sok hamis nyom és az őt elhallgattatni próbáló főtisztek, és amikor egy akció során véletlenül érdekes információra bukkan, és a saját kezébe veszi az irányítást, olyan események lavináját indítja el, amelyek nem csak őt és osztagát sodorják halálos veszélybe, de hatással lehetnek a háború és az azt követő megszállás kimenetére is. Paul Greengrass filmje az iraki inváziót lehetővé tévő nagy hazugságáról, a Bush kormányzat legnagyobb szégyenéről rántja le a leplet.

Forrás: UIP-Duna

 

Sziriana (2005)

21 év a CIA szolgálatában kiélezi az érzékeket. Bob Barnes ügynök (George Clooney) azt is pontosan látja, amikor számos életveszélyes bevetés után otthon, a saját „cégében” támadnak bajok. Barnes számára ugyanakkor válik személyessé mindez, amikor egy energetikai elemző (Matt Damon) és felesége (Amanda Peet) a saját bőrén érzi meg, mire képes a terrorizmus – és az olajbiznisz. Rá kell jönnie, a világ bármely táján éljenek is, életüket kikerülhetetlenül befolyásolja az a hatalmas erő, melynek mozgatói között ott van a gazdagság, a hatalom utáni vágy és a vakhit. Stephen Gaghan lebilincselő goepolitikai látleletet komponált meg rendkívüli szereplőgárdával és elkeserítő tanulsággal: az olaj az azt jelentő befolyás utáni vágy felülír mindent, ami a tisztességről, a fejlődésről vagy éppen a demokráciáról szól.

Forrás: InterCom

 

A rendszer (2018)

Manuel befolyásos, karizmatikus politikus, akinek nagy esélye van arra, hogy pártja regionális altitkárából végre elnökké léptessék elő. Tökéletes élete – a drága éttermek és luxus yachtok világa - pillanatok alatt összeomlik, amikor súlyos korrupciós botrányba keveredik. Párttársai magára hagyják, ám Manuelt nem olyan fából faragták, hogy egyedül vigye el a balhét.

A párt megoldó emberének most saját bőrét kell mentenie,

mielőtt a folyton nyomában szaglászó média kitálal. Rodrigo Sorogoyen fergeteges politikai thrillerjében a spanyol elitet úgy mutatja be, ahogyan még sosem láthattuk: a korrupciós ügyek obligát figurái úgy kelnek életre, hogy egyes párhuzamok láttán a vér megfagy az ereinkben. A filmet természetesen valós személyek ihlették.

Forrás: magyarhangya

 

Silvio és a többiek (2018)

Paolo Sorrentino, az Oscar-díjas A nagy szépség, az Ifjúság, valamint Az ifjú pápa rendezője visszatért Olaszországba, hogy leforgassa az olasz Wall Street farkasát, Silvio Berlusconival a középpontban.Toni Servillo formálja meg Olaszország legellentmondásosabb személyiségét, a többszörös miniszterelnök médiamogul Berlusconit, aki egyben hazája leggazdagabb embere. Hiába bukott meg számos alkalommal korrupciós ügyek miatt a kormánya, hiába vádolták meg a legkülönfélébb ügyekben, hiába váltak az általa szervezett „unga-bunga” partik világszerte ismertté,

Berlusconi mindig talpra állt,

és sokak szemében idollá, a siker példaképévé vált. Sorrentino jó adag fekete humorral mutatja be az életkoráról tudomást sem vevő Berlusconit, valamint a körülötte legyeskedő holdudvart: a felkapaszkodni vágyókat, a hatalmi játszmákat folytató elitet és az őket csodáló fiatal lányokat.

Forrás: Mozinet

 

Pénzmosó (2019)

Steven Soderbergh filmje azt a szövevényes folyamatot mutatja be, melynek során a globális elit különféle fedőcégeken keresztül adóparadicsomokba menekíti a vagyonát. Erre specializálódott a Mossack Fonseca ügyvédi iroda: ők voltak a világ legnagyobb offshore üzleti szolgáltatója egészen 2016-ig, amíg oknyomozó újságírók nyilvánosságra nem hozták a cég dokumentumait, melyeket ma Panama-iratokként ismerünk. A Mossack-Fonseca páros mintegy 300 000 fedőcéget hozott létre, amelyekben

vezető politikusok, világhírű sportolók és hírességek vagyonát is bújtatták.

A film, amelyből az is kiderül, milyen árat fizetnek a kisemberek azért, hogy a gazdagok még gazdagabbak lehessek, az ezt lehetővé tevő jogi ügyeskedést igyekszik közérthetően bemutatni a két érintett ügyvédet játszó Gary Oldman és Antonio Banderas elbeszélésében.

Forrás: Netflix

 

A mauritániai (2021)

A film főszereplője Mohamedou Ould Slahi (Tahar Rahim) igaz történetét mutatja be. A férfi a szeptember 11-i terrortámadás után évekig börtönben ült jogtalanul -

tizennégy évig vádemelés nélkül tartottak fogva folyamatos kínzások mellett

a guantánamói fogolytáborban, az Egyesült Államok „területen kívüli” katonai börtönében. Elveszítve minden reményét, Slahi szövetségeseket talál Nancy Hollander ügyvédnő (Jodie Foster) és Teri Duncan (Shailene Woodley) személyében. Az igazság keresése közben számtalan akadályba ütköznek, mert a kormány rendszerszinten veszi semmibe az emberi jogokat. Eközben a félelmetes katonai ügyész Stuart Couch hadnagy (Benedict Cumberbatch) egy titokzatos, de nem bizonyított összeesküvésre hivatkozva halálbüntetést kér Mohamedou-ra, és mindent megtesz, hogy elérje a célját, hiszen egy barátja az egyik eltérített repülőn ült.

Forrás: GEM Entertainment