Vannak talán kevésbé látványos kémfilmek, mint a 007-széria, de attól még lehetnek jók és okosak - és szórakoztatóak!
Folyamatosan fel kellett írni a díszletekre George Clooney sorait a kórházsorozat forgatása alatt, mert a színésznek nagyon nem ment az orvosi zsargon.
Ezek a rendezők utólag már nem biztosak abban, hogy együtt kellett volna dolgozniuk ezekkel a nagy nevekkel.
George Clooney május 6-án lett 65 éves, ebből az alkalomból összegyűjtöttük a hat legemlékezetesebb szerepét.
A Kecskebűvölők egy különleges kísérleti katonai alakulat története, amely „Jedi-erővel” akarta megvívni az elkövetkező háborúkat – és nem kitalációról van szó.
A Beugró a paradicsomba pont azért működik annyira jól, mert nem akar többnek látszani annál, mint ami: egy sztárokkal teli, humoros, szellemes, romantikus vígjáték.
Kevesen tudják, hol van Mogadishu és mit történt ott, vagy azt, miért tört ki és hogyan ért véget a Jones megyei felkelés – de remek filmek készültek róluk!
A mozisztár őszintén vallott arról, mikor nem volt elégedett saját teljesítményével, és nehéz belekötni a mondandójába.
Mielőtt George Clooney Hollywood egyik legnagyobb mozisztárja lett volna, már a televízióban is igazi jelenségnek számított.
No, nem az történt, hogy lefizetett valakit a díjért, hanem súlyos sérülést szenvedett a Sziriana című film forgatása során, amelyért aztán megkapta az elismerést.
Clooney azt is megerősítette, hogy az eredeti Ocean's Eleven szereplőgárdájának több tagja is visszatér az Ocean's Fourteenben.