Valószínűleg két oka van annak, hogy töretlen népszerűségnek örvendenek a tárgyalótermi filmek: egyfelől ezek a sztorik – még akkor is, ha előfodul olykor némi ferdítés, hogy működjön a dramaturgia – látszólag közelebb állnak a valósághoz, mint a legtöbb zsánerfilm. Van bennük valamiféle dokumentarista jelleg, hiszen a játékidő nagy részében (vagy annak csúcspontjaként) egy zárt térben, a tárgyalóteremben zajlanak az események, ahol nem lehet mismásolni (nem véletlenül olyan népszerűek Amerikában a tárgyalótermi közvetítések). Másfelől ez egy kiszámítható formátum, hiszen elsősorban a való életben is érvényes jogi szabályok és bírósági eljárások mentén épül a dramaturgiája. Márpedig, bár szeretjük, ha meglepnek minket egy filmben, de azt is szeretjük, ha az igazán csavaros sztorikat a megszokott dramaturgia biztonságában élvezhetjük. Következzen 12 remek tárgyalótermi film, ami, mint az esküdtek, egybehangzóan kinyilvánítja, hogy a thrillertől a drámán át egészen a vígjátékig, minden műfajban működik ez konstrukció.

Tizenkét dühös ember (1957)

A legtöbb tárgyalótermi thriller a bizonyítékokra és a tanúk meghallgatására helyezi a hangsúlyt, de a végső döntést (Amerikában, és így a hollywoodi filmekben) az esküdtek hozzák meg. Ám erről viszonylag kevés történet szól, pedig az is egy összetett és bonyolult folyamat, ahogy tizenkét különböző ember végül egyöntetű megállapításra jut azt illetően, hogy a vádlott bűnös, vagy ártatlan. Reginald Rose színpadi művének adaptációja, Sidney Lumet rendezésében igazi kamaradarab, amiből a maximumot hozzák ki: az esküdteknek egy látszólag egyszerű ügyben kell dönteniük, hiszen számtalan bizonyíték szól a vádlott ellen. Ám egyikük úgy érzi, talán túlságosan is egyértelműek a bizonyítékok, érdemes lenne felülvizsgálni őket. A film számtalan feszült pillanatot hoz, ami sokban köszönhető a remekül megírt karaktereknek, hiszen tényleg tizenkét különféle személyiséget látunk, és mindenki behozza a vitába a maga előítéleteit és kételyeit. 

A vád tanúja (1957)

Talán nem is kéne mást írni erről, mint hogy Agatha Christie művének filmadaptációja. Igaz, ebben a történetben nincs éles elméjű nyomozó, aki a kis szürke sejtekkel kikövetkeztetné, hogy ki a tettes. Ez a sztori kicsit másként is zárul, mint amit a krimi királynőjétől megszoktunk. Nem véletlenül tartották a bemutató idején nagy-nagy titokban, még a színészek sem ismerték a forgatókönyv végét, és a vetítés után, a stáblista alatt egy hang kérte a nézőket, hogy ne meséljék el senkinek, miként zárul A vád tanúja. A történet vádlottja Leonard Vole (Tyrone Power) a jámbor fiatalember, akit gyilkossággal vádolnak, és bár még a felesége (Marlene Dietrich) is ellene vall, az ügyvédje (Charles Laughton) érzi, hogy valami nincs itt rendben, és hisz az ártatlanságában.

Ne bántsátok a feketerigót! (1962)

Bár egy több mint hetvenéves filmről beszélünk, Harper Lee Pulitzer-díjas regényének adaptációja az időtálló klasszikusok közé tartozik. Az ügyvéd, Atticus Finch (Gregory Peck, aki a szerepért megkapta a legjobb férfi főszereplőnek járó Oscar-díjat) egy fekete férfi védelmét vállalja el, akit hamisan nemi erőszakkal vádolnak, az 1930-as években, az alabamai Maycomb városában. Egy olyan kor és olyan közeg ez, ahol nem nézik jó szemmel a feketéket, és a fehéreknek mindig igazuk van velük szemben. Ám Finch másként gondolja. Hosszan lehetne áradozni a filmről, de azt mindenképp ki kell emelni, ahogy az ügyvédet igazi, többdimenziós karakterként ábrázolja, és az utolsó monológja a filmtörténet egyik legerősebb záróbeszéde. Peck ikonikussá vált Atticus Finch szerepében, és ő is a Ne bántsátok a feketerigót! nevezte meg, amikor a kedvenc saját filmjéről kérdezték.

Egy becsületbeli ügy (1992)

A film egyik különlegessége, hogy a néző által kevésbé ismert katonai bíróság működésébe enged betekintést. Daniel Kaffee hadnagyot (Tom Cruise), aki nem mellesleg ügyvéd is, azzal bízzák meg, hogy vizsgálja ki két tengerészgyalogos ügyét, akit egy harmadik társuk megölésével vádolnak. A hadnagy feladata az lenne, hogy megvédje a két vádlottat, akik elvileg “csak” megrendszabályozták elhunyt társukat, de az idealista ügyvéd mélyebbre ás az ügyben. Bár a legtöbb itt szereplő film a remek védőbeszédeiről híres, az Egy becsületbeli ügyből Jessep ezredes (Jack Nicholson) szavai csengnek vissza, amiket Kaffee hadnagyhoz intézett: “Mihez kezdene az igazsággal?!”.

Philadelphia - Az érinthetetlen (1993)

A Tom Hanks főszereplésével készült tárgyalótermi dráma az első olyan film, ami érzékenyen foglalkozik a HIV-fertőzöttek helyzetével, és az AIDS betegség témájával. Andrew Beckett, a fiatal philadelphiai ügyvéd titokban tartja a munkáltatói előtt a homoszexualitását, és azt, hogy AIDS-fertőzött. Bár elégedettek a munkájával, de egy apró hiba miatt, amit neki tulajdonítanak, elbocsátják. Beckett pert akar indítani a tisztességtelen elbocsátás miatt, de nagyon nehezen talál olyan ügyvédet, aki kiállna mellette. A legtöbben attól rettegnek, hogy elkapják az ügyfelüktől az AIDS-t, miként a személyi sérülésekkel foglalkozó ügyvéd, Joe Miller (Denzel Washington) is. Ám Miller végül vállalja az ügyet, ám ehhez neki is az kell, hogy szembesüljön azzal, milyen súlyos diszkriminációval kell nap mint nap szembenéznie Beckettnek. A Philadelphia az igazság filmje, hiszen Andrew már haldoklik, mikor belekezd a perbe.

Ha ölni kell (1996)

Kicsit olyan ez a film, mintha a Ne bántsátok a feketerigót! sztorijában megkevernénk a szerepeket, persze kevesebbet nem is vártunk a tárgyalótermi krimik királyától, John Grishamtől. A sztori az azonos című regénye alapján készült, és ennek középpontjában is egy nemi erőszak, valamint egy olyan védőbeszéd áll, amitől levegőt is alig kapunk az stáblista alatt. Az előítéletektől zajos Mississippi városban járunk, ahol még virágkorát éli a Ku Klux Klán, és a feketék nem számíthatnak jogos igazságszolgáltatásra. Amikor Carl Lee Hailey (Samuel L. Jackson) tízéves kislányát két fehér férfi megerőszakolja és félholtra veri, az apa agyonlövi az elkövetőket. Teljesen világos, hogy ő tette, mindenki látta, ám egy fiatal ügyvéd (Matthew McConaughey) mégis elvállalja a védelmét. 

Legbelső félelem (1996)

A csavaros tárgyalótermi thrillerek ékköve a Richard Gere és Edward Norton főszereplésével készült film, ami végig kellőképp izgalmas, ám a végén egy olyan gyomros visz be, amire a kilencvenes években nem volt még példa. Száznyolvan fokot pörget a sztorin, és csak tátjuk a szánkat az utolsó jelenetnél. De addig se semmi a Legbelső félelem, hiszen Aaron Stamplert (Norton) egy befolyásos pap brutális meggyilkolásával vádolják, és nagyon is egyértelműnek tűnik, hogy ő tette. Ám a fiú szerint más is volt ott a gyilkosság idején. A film jó ütemben adagolja a bizonyítékokat, és mindig jut valami új, megdöbbentő információ, ami más színbe helyezi a látottakat, egészen a végső csavarig, amikor rájövünk, hogy eddig színvakok voltunk.

Az ördög ügyvédje (1997)

A nagyratörő ügyvéd meséje, aki eladta lelkét az ördögnek. Szó szerint. Az ördög ügyvédje már csak azért is jó helyen van a listánkon, mert szokatlan módon egy természetfeletti horrorral van dolgunk. Az öntelt és karrierista Kevin Lomax (Keanu Reeves) számára a morálnál fontosabb a győzelem, és amikor egy New Yorki-i jogi cég titokzatos, démoni embere, John Milton (Al Pacino) munkát ajánl neki, kapva kap az alkalmon. Lomax belekóstol a sztárügyvédek fényűző életébe, de ehhez sok mindent fel kell adnia. Az ördög ügyvédje látványos, néhol kissé szájbarágós film, ami egyetlen metaforára lett felfűzve, de Pacino olyan ritka jó sátán benne, hogy ez még megbocsátható.

A bíró (2014)

Kevés film beszél olyan megrázóan a tekintélyről, mint A bíró. A menő New York-i ügyvéd, Hank Palmer (Robert Downey Jr.) visszamegy a szülővárosába az anyja temetésre, és rég nem látott apjával is kénytelen találkozni. Az apa, Joseph (Robert Duvall) a kisvárosi tekintély, a helyi bíró, ám most kénytelen a fia segítségében bízni, mivel gyilkossággal vádolják. A bíró nemcsak egy esetet, hanem egész életet visz a tárgyalóterembe, és élőben láthatjuk, miként veszíti el valaki fedhetetlennek és kikezdhetetlennek hitt tekintélyét úgy a város, mint a fia előtt. A fiú feladata pedig, hogy meglássa az apjában az elesett embert, és képes legyen segíteni neki. Duvall és Downey játéka szívszaggatóan hiteles és megrendítően emberi.

Ted 2 (2015)

Nyilván nem maradhatnak ki a vígjátékok sem, és bár erősen vacilláltunk, hogy ez, vagy a Vinny, az 1 ügyű kerüljön fel a listára (tudod, amiben Joe Pesci mókázik, és jó indulattal is csak közepesen áll neki), végül azért döntöttünk e mellett, mert itt egy plüssmaci érdekeit kell védeni a bíróságon: azért ez nem mindennapi. Az életre kelt játékmackó, Ted, John (Mark Wahlberg) legjobb barátja elveszíti a személyiségi jogait. Egész konkrétan tárgynak tekintik, és emiatt kirúgják a munkahelyéről és érvénytelenítik a házasságát. S mivel nem igazán van precedens arra, hogy egy életre kelt játék minek minősül jogi értelemben, elég nehéz bizonyítani, hogy Ted is érző lény. Persze ahhoz, hogy megnyerjék a pert, mint a legtöbb tárgyalótermi filmben, itt is szükség van egy nagy horderejű záróbeszédre, na meg arra, hogy ez Morgan Freeman szájából hangozzon el. Ráadásul Speier Dávid szinkronfordító jóvoltából olyan jogi szójátékokkal gazdagodhatunk, mint: “talárgatás” vagy “esküdtszékrekedés”.

Sötét vizeken (2019)

Az igaz történetet feldolgozó film Nathaniel Rich 2016-ban, a New York Times Magazine-ban megjelent, The Lawyer Who Became DuPont's Worst Nightmare (‘Az ügyvéd, aki a DuPont legrosszabb rémálma lett’) című cikkén alapul. A Sötét vizeken feltárja, miként szennyezett be a DuPont vegyipari vállalat vegyszerekkel egy egész várost, és hogyan lépett fel ez ellen egy ügyvéd, Robert Bilott. A vállalati védőügyvédet Mark Ruffalo alakítja, és a csavar az, hogy arra szakosodott, hogy nagyvállalatokat képviseljen, és az ő védelmükben járjon el. Ráadásul a DuPont annak a cégnek az egyik legnagyobb ügyfele, ahol ő is dolgozik. Bilott végül nekimegy a vegyipari cégnek, mivel az általuk szennyezett környék neki is fontos volt gyerekkorában.

A vád (2021)

A legtöbb tárgyalótermi film tétje, hogy kiderüljön az igazság, és a végére kapunk valamiféle feloldást és választ arra, hogy mi történt valójában. A vád című francia film egészen máshová helyezi a hangsúlyt: egy megerőszakolási vád történetét tárja fel részletesen, miközben egyik fél felé sem húz. Már maga a kiindulópont is rázós: egy fiú megismerkedik édesanyja új életterásval, és annak lányával, majd együtt mennek bulizni. Másnap a lány azt állítja, hogy a fiú megerőszakolta. Az egészből feljelentés lesz, majd évekig tartó per, de a film a nézőre bízza, hogy kinek hisz, egyértelműen sosem tudjuk meg, hogy valóban történt-e erőszak. A vád megdöbbentő zsenialitása abban rejlik, ahogy a tárgyalóteremben előkerülő bizonyítékok és vallomások újból és újból arra késztetnek, hogy megváltoztassuk a véleményünket az ügyben.

(via Movieweb, Collider)