16 dolog, amit nem tudtál a Híd a Kwai folyón című filmről

1958-ban ezen a napon gyűjtött be 7 Oscar-díjat David Lean filmje. Tudj meg mindent a klasszikusról!

A Híd a Kwai folyónnal kapcsolatban már megírtuk, hogy történelmileg mennyire (nem) hiteles, ki az igazi szerzője a forgatókönyvnek, vagy hogy hol forgatták, de most összegyűjtöttünk még jó pár izgalmas kulisszatitkot.

  • Sam Spiegel a Párizsból Londonba tartó utazása előtt vette meg kíváncsiságból Pierre Boulle regényét. Mire Londonba ért, már ki is olvasta, és eldöntötte, hogy ebből készíti el a következő filmjét. Azonnal felült egy párizsi járatra, hogy találkozzon a meglepett íróval, és megvette tőle a regény megfilmesítési jogait.
  • A Columbia Pictures fejeseit nem győzte meg azonnal a forgatókönyv, többek közt amiatt aggódtak, hogy csak férfiak szerepelnek benne, és így szerelmi szál sincs. Spiegel producer megkérte a rendezőt, hogy orvosolja ezt a hibát. A rendező nem értett egyet a döntéssel, de végül átírták a szkriptet, így a William Holden által alakított Shearsnek viszonya lett egy brit nővérrel.

  • David Lean rendező számára létkérdés volt, hogy megkapja a munkát, egy költséges válás közepén volt ugyanis, és teljesen elfogyott a pénze. A filmért 150 ezer dolláros gázsit ajánlottak neki részletekben, és ahogy aláírt a produkcióhoz, 2 ezer dollár előleget vett fel a Columbia Picturestől, hogy megcsináltassa a fogait.
  • Spiegel producer még Alec Guinness leigazolása előtt Spencer Tracynek is felajánlotta Nicholson ezredes szerepét, aki a regény elolvasása után azzal utasította vissza, hogy egy angol színésznek kellene játszania a karaktert.
  • A korszak egyik legdrágább produkciója volt a Híd a Kwai folyón, de a büdzsé így sem volt feneketlen. Hogy spóroljon a költségeken, a producer hivatásos statiszták helyett a stáb tagjait és helyi lakosokat használt. A gyakorlatban ez azt jelentette, hogy a Srí Lanka-i embereket kaukázusivá kellett sminkelni, hogy eljátszhassák a brit foglyok szerepét.
  • A híd megépítése 250 ezer dollárba került, és már azelőtt megkezdődtek a munkálatok, hogy akár csak egy színészt is leszerződtettek volna a produkcióhoz.

  • A filmbéli vonatot a producer a Srí Lanka-i kormánytól vette meg. Korábban egy indiai maharadzsáé volt, és 65 éven át teljesített szolgálatot. Spiegel újrabútoroztatta, és három kilométernyi sínpályát is lefektetett.
  • A forgatás közben a rendező majdnem megfulladt, amikor egy áramlat elragadta. Az egyik színész, Geoffrey Horne mentette meg az életét.
  • Azért, hogy tökéletes naplementét tudjon rögzíteni az egyik jelenethez, Lean 242 kilométert utazott.
  • Jack Hildyard operatőr hozzáerősítette magát annak a brit katonai repülőgépnek a szárnyához, amelyből kiugrottak az ejtőernyősök, hogy a 16 mm-es kézikamerájával rögzíteni tudja a produkciót. Az ejtőernyősök a RAF Srí Lankán állomásozó osztagából kerültek ki.  
  • A Saito ezredest inspiráló Risaburo Saito őrnagy egyáltalán nem hasonlított a filmbeli karakterére. A beszámolók szerint ő volt az egyik leghumánusabb japán tiszt, aki hajlandó volt emberszámba venni a hadifoglyokat. Toosey ezredes, akiről az Alec Guinness által alakított Nicholson ezredest mintázták, annyira tisztelte Saitót, hogy fel is szólalt a védelmében, amikor a háború után a bíróság háborús bűnökkel vádolta, és ezzel megmentette a kivégzéstől. Tíz évvel Toosey halála után pedig az egykori japán tiszt elzarándokolt Angliába, a megmentője sírjához.

  • Sessue Hayakawa (Saito ezredes) véletlenül ugyan, de valóban megütötte Alec Guinnesst, olyannyira, hogy a színész el is kezdett vérezni. A szerepéből azonban nem esett ki, ahogy ez a filmben is látható.
  • Hayakawa a saját forgatókönyvéből a saját szövegén kívül mindent kiszedetett, hogy ne tudja meg, mi lesz a karaktere sorsa.
  • Az elefántok, amelyek a filmben a híd építésében segédkeztek, négyóránként szünetet tartottak, és a vízben pihengettek, függetlenül attól, hogy a stáb mit akart.
  • Azokat a jeleneteket, ahol William Holden (Shears), Jack Hawkins (Warden őrnagy) és Geoffrey Horne (Joyce hadnagy) átvágják magukat a mocsáron, nem igazi mocsárnál forgatták le, azokat ugyanis túl veszélyesnek minősítették. A piócák viszont valódiak voltak az álmocsárban.
  • Amikor több nap után kiengedik Guinness karakterét a „magáncellából”, a színész sántítva közlekedik. A mozgás ösztönösen jött, Guinnessnek csak később esett le, hogy tudat alatt az egyik fiát utánozta, aki így járt, amikor a gyermekbénulásból épült fel.