Tőrbe ejtve

Rian Johnson filmjének plakátja igazából nem egy mestermunka, viszont vállaltan nagyon harsány és színes – ami ugyebár azért direkt ironikus, mert magában a filmben kevés az akció, viszont rengeteg a duma. Látjuk is mind a 11(!) főszereplőt a lehető legszínesebb, és róluk oly sok mindent elmondó ruhákban, csoportképbe rendeződve, hiszen Daniel Craig nyomozóját leszámítva szinte mind gyanúsítottak. Felettük jókora betűkkel, rikító sárga színnel a cím és egy tőr, aminek a vége egy nagyítóüveg. Teljesen rendben van.

Judy

Itt minden fekete-fehér, Hollywood aranykorát idézve, kivéve a címet, amely rózsaszín és flitteres – ez viszont Judy Garland oly sikeres énekesnői pályafutását idézi, és ami visszaköszön a színésznő ruháján is. A főszereplő azonban logikusan Renée Zellweger, akinek nem az arcán, hanem a tartásán, az általa felvett teátrális, Garland életét ismerve egyben tragikus pózon van a hangsúly. A trükk az, hogy ez így együtt úgy szép és egyszerű, hogy nagyon is bonyolult, Zellweger pedig tényleg hasonlít Judyra.

Jojo Nyuszi

Adolf Hitler, vagyis a Hitlernek öltözött Taika Waititi szamárfület mutat egy büszkén feszítő Hitlerjugend egyenruhás kisfiúnak, ami vicces és bizarr. Mellettük ott feszít a többi fő- és mellékszereplő, nácik és nem nácik, köztük Scarlett Johansson és a mindig zseniális Sam Rockwell, szép kis társaság, de tényleg.  Mindezt pedig a korabeli propagandakiadványok forma- és színvilágában megszerkesztve, és ezek a kiadványok a film képi világának is a szerves részét képezik, mint például a grimaszoló Hitler-plakát. Hű, de sokszor írtuk le azt, hogy Hitler!  

Ragadozó madarak (és egy bizonyos Harley Quinn csodasztikus felszabadulása)

Az szinte lényegtelen, hogy maga a film hogy sikerült – szerintem nem annyira rosszul, ahogy sokan tartják, de ez a plakát nagyon ott van. A jól sikerült filmplakátoknak amúgy is megvan az a veszélye, hogy túlzott elvárásokat gerjesztenek, és ez jól sikerült. A központi alak persze a szokás szerint túltolt Harley Quinn (Margot Robbie) kedvenc vidámparki pörölyével és házi hiénájával, Bruce-szal, mögötte pedig ott a téboly, vagyis a Ragadozó Madarak, a neki önként vagy érdekből segítő harcos nők társasága, aláírom, nem mindegyik mellékalak lett igazán jól kidolgozva, de az összkép és a fergeteges színvilág mindent visz. Mert ki más rak hiénát a plakátra?

Talpig fegyverben

Daniel Radcliffe lepusztult fürdőköpenyben áll, idétlen mamuszban, a két kezéhez pedig egy-egy füstölgő stukker van odaszegezve, ami elvileg riasztó is lehetne, ha nincs a mamusz meg a többi, illetve Radcliffe arckifejezése, ami alapján azt gondolhatnánk, az elmúlt két hónapot folyamatos rókázással töltötte. Ehhez jön egy merész, bár mostanában kissé elhasznált pink háttér, és kész is vagyunk, kezdődjék az őrület.

Medvevilág Szicíliában

Valamikor a középkorban – persze egy alternatív középkorban – Szicília telis-teli volt medvékkel, akik megunva az emberek zaklatását, fogták magukat, lejöttek a magas hegyekből, legyőzték az ellenük küldött sereget, és átvették a hatalmat, felépítve a saját, de az emberekkel közös társadalmukat. Mindez ott van az olasz-francia animációs film csodaszépen megfestett plakátján, ami kifejezetten a gyerekszoba falára való – de elférhet a nappaliban is.

Tenet

A történettel ellentétben Christopher Nolan kissé megalomániás filmjének plakátja nincs különösebben túlbonyolítva. John David Washingtont látjuk profilból, két oldalról, ahogy pisztolyával valamire céloz, mögötte pedig egy város látképe, picit elmosódott körvonalakkal, ami az idő mozgását hivatott jelezni. Persze vannak itt apró részletek, Washington képe nem simán lett tükrözve, pedig az lett volna a legegyszerűbb, hanem mindkét oldalát látjuk – ez a kesztyűs kézből és a maszkból is kiderült. És Washington volt a film legjobb része, és azt is meg kell hagynunk, hogy nagyon markáns arcéle van!

Palm Springs

Ez a plakát nagyon laza, ahogy a film is laza. Két fiatal, Cristin Milioti és Andy Samberg, egy-egy úszógumiban ülve, napszemüvegben szürcsöli az italát, és fittyet hánynak mindenre a ragyogó napsütésben. Persze, ha közelebbről megnézzük, az nem egy medence, hanem egy kristálytiszta vízzel feltöltött országút, amin van egy öszvérátkelésre figyelmeztető tábla, mögöttük pedig a végtelen sivatag – ahogy az az időhurok is végtelen, amelybe ők ketten akaratukon kívül belekerültek.  

Felkészülés meghatározatlan ideig tartó együttlétre

Stork Natasa lehunyt szemmel, lehajtott fejjel, az arcába logó kusza tincsekkel a főszereplője nem csak Horvát Lili filmjének, de a plakátnak is. Mindkettő egy megzavarodott, saját ítélőképességét megkérdőjelező, bizonytalan nő portréja, és ez tökéletesen átjön a képről. Érzékeny, finomra hangolt ábrázolás visszafogott színekkel, elegáns formával, ügyesen megválasztott elrendezéssel és betűtípussal, már ami a címet illeti.

Van Gogh az örökkévalóság kapujában  

Fogod Willem Dafoe képét, rárakod a papírra, ráírod a címet is, és kaptál egy tökéletes posztert; ennek az embernek annyira kifejező az arca, a tekintete. Nyilván Vincent van Gogh tekintete is kifejező volt annak idején, így az őt játszó Defoe, aki a festő egyik jól ismert képen látható sapkát hordja, és akinek tudjuk, miért van kötés a fején, remek választás volt a címszerepre. Ehhez megkapjuk a Van Gogh képein oly domináns sárga háttérszínt és a rendkívül hangsúlyos szerkesztést – nem véletlen van a kép legalján elhelyezve a főhős -, és a címet a jellegzetes kézírással, és kapunk valamit, ami talán kicsit több is egy filmplakátnál.