25 éves a rajongókat végzetesen megosztó Alien 4

Sigourney Weaver eleinte nem is akart folytatást. Aztán 11 millió dollárért mégis elvállalta minden idők legbizarrabb Alien-filmjét, amelyben az emberi űrszörnynek pénisz és vagina is nőtt volna a hasán, ám a Fox stúdió ezt már nem engedélyezte.

VIGYÁZAT, FELKAVARÓ TARTALOM!

25 évvel ezelőtt, 1997. november 26-án mutatták be az amerikai mozik az Alien 4.: Feltámad a halált. Sok rajongó szerint a széria legrosszabb darabja – viszont kétségtelen tény, hogy ez kaszálta a legtöbbet az Alien-franchise filmjei közül a pénztáraknál a Prometheus illetve annak folytatása, az Alien: Covenant bemutatójáig. Akik utálják, azok nagyon utálják, akiknek bejött, azoknak viszont nagyon bejött a sajátosan elborult stílusa, hiszen a rendező, Jean-Pierre Jeunet lényegében

újraforgatta A bolygó neve: Halált az Elveszett gyerekek városa bizarr stílusában, ocsmány szörnyekkel és vagány űrzsoldosokkal.

 

Ron Perlman, Dominique Pinon, Sigourney Weaver és Winona Ryder az Alien 4.: Feltámad a halál c. filmben (forrás: InterCom)

 

Joss Whedon korai forgatókönyve még a Földön játszódott

Az 1992-es, felemás fogadtatásban részesülő A végső megoldás: Halál legvégén ugyebár Ellen Ripley (Sigourney Weaver kultikus karaktere) meghalt, miután egy forró fémmel teli kohóba vetette magát a benne mocorgó idegen királynővel együtt. Az Alien-filmek fölött bábáskodó 20th Century Fox stúdió azonban nem akarta parlagon heverve hagyni az űrszörnyes franchise-t, ezért felkérte Joss Whedont, hogy írja meg a negyedik rész forgatókönyvét. A Firefly sorozat és a Bosszúállók későbbi atyja ekkor persze még közel sem volt az a geekpápa, aki manapság, de a Fox stúdiónál nagyon jó véleménnyel voltak róla a Buffy mozifilm miatt, valamint azért, mert spin doctorként feljavította a Féktelenül és a Waterworld forgatókönyvét.

Érdekesség, hogy Whedon eredeti forgatókönyvében a sztori még úgy szólt, hogy Ripley helyett A bolygó neve: Halálban megmentett kislány, Newt csap össze a banánfejű idegenekkel a Földön. A stúdióvezetőket lenyűgözte a történet, de mégsem vették meg, mert valaki kitalálta, hogy Ripley klónjára kell alapozni a sztorit, máskülönben a film meg fog bukni (ironikus pont David Giler és Walter Hill, az Alien-filmek producerei dobták be a klónozás ötletét, holott ők maguk kezdetben ellenezték az Alien 4 megszületését).

 

A bolygó neve: Halálban látott vérengzés túlélői (forrás: Mokép)

 

Így tehát Whedonnak oly módon kellett átírnia a forgatókönyvet, hogy visszahozza a halott Ripleyt, ami saját bevallása szerint nagyon kemény dió volt. Ő maga nem is lelkesedik különösebben a mozikba került változatért, mert szerinte minden szinten elrontották ezt a filmet. 2005-ben egy interjúban ki is fakadt:

Elmondták a szöveget, de mindent rosszul mondtak. A szereposztás is rossz volt. A dizájn és a zene is rossz volt. Mindent rosszul csináltak, amit csak lehetett. Ez egy látványos lecke a filmkészítésből, mert minden, amit csináltak, visszahat a forgatókönyvre, vagyis úgy néz ki, mintha abból vették volna ki. És az emberek azt feltételezik, hogy azért utálom a filmet, mert átírták a forgatókönyvet... De itt nem ez történt, hanem olyan borzalmasan filmesítették meg, hogy nézhetetlen lett.

 

Sigourney Weaver hallani sem akart az Alien 4-ről, ám végül 11 milliócskával meggyőzték

A Fox stúdió egy idő után már kifejezetten kötötte az ebet a karóhoz abban a tekintetben, hogy mindenképp Ripley legyen a negyedik rész főszereplője, hiszen mégiscsak ő az Alien franchise alapköve. Kezdetben még úgy volt, hogy a harmadik részt zárójelbe teszik, és elintézik az ott történteket annyival, hogy az csak Ripley rémálma volt. Sigourney Weaver A végső megoldás: Halál idején még azt szerette volna, ha azzal lezárul egy trilógia, és nem volt ínyére, hogy Ripley újabb filmet kap, ahol „rohangáló szörnyek között ébred”. Ahhoz a részhez érve azonban, ahol a 8-as számú Ripley-klón (a történet főhőse) megtalálja a laborban a korábbi, torzszülött Ripley-klónokat, Sigourney Weaver úgy döntött, ezt a forgatókönyvet igenis meg kell filmesíteni, mert a nézőknek tetszeni fog a félig Alien, félig ember főhősnő kálváriája.

No persze azért a színésznőnek adott 11 millió dolláros álomgázsi és a társproduceri kredit sem hangzott olyan szörnyűen.

 

 

Peter Jackson sem akart Alien-filmet forgatni

Sigourney Weaver tehát már a fedélzeten volt, és Joss Wheddon forgatókönyvét is addig-addig gyúrogatták a stúdióban, hogy összeállt egy filmmé, a rendező azonban még nem volt sehol. A producerek ugyanis a Trainspottinggal berobbanó Danny Boyle-t akarták leszerződtetni, de ő nem állt kötélnek. Peter Jacksont is megkeresték, de A Gyűrűk Ura-trilógia atyja visszautasította a felkérést, mivel egyáltalán nem hozta lázba, hogy Alien-filmet rendezhet (pedig veterán horror- és kalandfilmesként mindenképpen érdekes lett volna az ő verziója, gondoljunk csak a King Kong azon részére, amikor Andy Serkist élve felfalják az óriáspiócák). Az 1995-ös Közönséges bűnözők sikere láttán a Fox stúdió fejesei Bryan Singernek is felajánlották a rendezői széket. Ám végül Jeunet lett a befutó az 1994-es Elveszett gyerekek városában képviselt, sajátos művészi látásmódja miatt. A rendező végül a kultikus korábbi filmjében szereplő Ron Perlmannek és Dominique Pinonnak is adott egy-egy fontos szerepet az Alien 4-ben.

Akár az Alien 4 egyik kutatólaboros jelenete is lehetne, de ez a fotó az Elveszett gyerekek városából van

 

Gyomorforgató lett volna az eredeti ember-szörny hibrid 

Ahhoz képest, hogy a francia rendező eleinte még úgy gondolta, hogy ez a franchise az Alien 3-mal véget ért, és nagyon rossz ötlet folytatást készíteni hozzá, végül már szabályosan lubickolt a sok őrült ötletben. Úgy döntött ugyanis, hogy ha hozzá vágtak 70 millió dollárt azért, hogy elkészítsen egy saját hangvételű Alien-filmet, akkor nem követi az elődeit, Ridley Scottot, James Cameront és David Finchert, hanem leforgat egy akasztófahumorú, erőszakos űr-vígjátékot.

A végeredmény maga lett a totális őrület: az emberi DNS-ű Alien-utódnak például egy vaginából kibuggyanó pénisz dudorodott a pocakja közepén!

De ez már annyira gyomorforgató volt a Fox stúdió vezetőségének, hogy az utómunka stábbal kiretusáltatták az összes képkockából ezt a förtelmesen ronda extra testrészt.

Nagy kérdés persze, hogy jobban jártak-e a nézők a mozifilmes változat mókásan manóorrú, emberi koponyás szörnyfattyával, aki az emlékezetes „családi jelenetben” a veszedelmesen sziszegő űrlény-királynő helyett inkább Ellen Ripleyben vélte felfedezni az igazi anyját... Nem csoda, hogy ez a furcsán bizarr találkozás még ma, 25 év elteltével is népszerű mém-alapanyag.

 

Mi, magyarok már 1993-ban „elolvashattuk” az Alien 4-et

Az Amerikában és Európában már 1997 végétől vetített Alien 4.: Feltámad a halál Magyarországon csak 1998. február 12-től játszották a mozik. Az viszont már előtte is benne volt a levegőben, hogy lesz egy újabb film, mivel az Alien témájú könyvek és képregények óriási népszerűségnek örvendtek, nemcsak Nyugaton, de idehaza is. No persze a '90-es évek magyar sci-fi rajongói még nem nagyon tudtak angol szaklapokból tájékozódni, ki-ki onnan szerezte be az információkat, ahonnan tudta. Én például a Rúna és Bíborhold magazinokból, ahol a Valhalla Páholy könyvkiadó fennen hirdette az Alien 4-könyveket – 1993-ban, négy évvel a Feltámad a halál premierje előtt!

 

A '90-es évek „Alien 4-regényei” (forrás: Valhalla Páholy / moly.hu)

 

A trükk a dologban lényegében az volt, hogy nem volt itt igazából semmi trükk, csak egy kis magyaros marketinges finesz: Steve Perry hivatalos Aliens-trilógiájának hazai változatán ugyanis az S betűket egy ügyes kezű grafikus kicserélte 4-esre... Mi pedig, az angolul még csak alig tudó, külföldi könyvesboltokból pedig jóformán sosem vásároló geekek, kiváltságosnak érezhettük magunkat, hogy mindenkinél korábban megismerhetjük az Alien 4 sztoriját. A legviccesebb viszont az egészben az, hogy Steve Perry (aki maga is egy Aliens-képregény sztoriját kerekítette ki regényekké) tényleg előre beletrafált valamibe, amikor a korszellem jegyében megírta Ellen Ripley „feltámadását” (jóllehet, az ő könyvében nem az ikonikus mozihősnő klónja, hanem a „szintetikus másolata” aprította az űrszörnyeket).

 

Forrás: Bantam Books / Amazon.com

 

Itthon sem értettük, miért folytatódik az Alien franchise, mégis imádtuk!

A 7 napról című folyóirat 1998. március 5-én megjelent számában például a „[szenti]” álnevet használó szerző már rögtön az első mondatában így horgadt fel:

Senki sem tudja, mi ihlette Jean-Pierre Jeunet rendezőt az eddig befejezettnek hitt Alien-széria újabb részének forgatására.

 

A 7 napról című folyóirat 1998. március 5-i cikke (forrás: Arcanum.hu)

 

A film minden esetre kirobbanó sikert aratott: csak Budapesten közel 70 ezer sci-fi rajongó vett rá jegyet. A korabeli Népszabadság fővárosi kiadása 1998. február 27-én, pénteken egy olyan ütős cím-alcím kombóval tette izgalmasabbá az amúgy nem kólönösebben érdekes hétvégi nézettségi adatokat taglaló cikket, hogy az a mából visszanézve is megsüvegelendően frappáns:

Elsüllyesztik a Zimmer Ferit? A pesti mozikban Feltámadt a halál

Az Alien 4.: Feltámad a halál ugyanis ekkoriban olyan filmekkel párhuzamosan küzdött a nézők kegyeiért és pénztárcájáért, mint a Titanic, a Sakál, a Flubber, a Zimmer Feri, a Miniszter félrelép, a Szigorúan bizalmas című Bond-film vagy épp a '90-es évek másik kultikus sci-fije, a Csillagközi invázió.

 

A Népszabadság budapesti kiadásának 1998. február 27-i száma (forrás: Arcanum.hu)

 

No és mit írt a Filmvilág? Kömlődi Ferenc, az ismert újságíró, jövőkutató, mesterségesintelligencia-evangelista és macskaimádó világutazó a klónozott Ripleyt és az emberszerű robotot alakító Winona Rydert látva csak legyintett a patinás szaklap Láttuk még rovatában: ez mind nem érdekes, hiszen maholnap (1998-at írunk ekkor!) úgyis valósággá válik. Azt azonban készséggel elismerte ő is, hogy

Jeunet még Hollywoodban is megőrzött valamit a filmművészet naiv gyerekkorából.

 

Az Alien 4.: Feltámad a halál jelenleg a Diyney+ streaming szolgáltatón keresztül tekinthető meg (a többi Alien-filmmel együtt), de a SuperTV2 és a Moziverzum is levetíti az elkövetkezendő hetekben.