5 kultfilm, ami megbukott a mozipénztáraknál

Ezek a filmek bemutatásuk idején rondán megbuktak.

Donnie Darko

Abszolút kultfilm, pedig a bemutatója idején a kutyát sem érdekelte. Persze hozzá kell tenni, hogy a rövid ideig zseninek kikiáltott Richard Kelly első filmje nehezen befogadható, zavarba ejtő alkotás, amit tulajdonképpen nem is kell megérteni, csak élvezni kell a hangulatát. Négy és fél millió dolláros költségvetését ugyan behozta, de a hét és fél milliós bevétel teljes kudarcnak mondható - és a filmet, ami egy repülőszerencsétlenséggel indítja be a történetét, néhány héttel 9/11 előtt mutatták be, érthető, hogy ezek után hamar eltűnt a mozik műsoráról.

 

Halálhajó

Mielőtt a világra szabadította volna a megszámlálhatatlan mennyiségű Resident Evil-filmeket, hogy szerepet adjon feleségének, Milla Jovovich-nak, akit szegényt már senki nem foglalkoztat, Paul (akkoriban még W. S. nélküli) Anderson forgatott egy meglepően kiváló horrort. A Halálhajó félelmetes film, a kozmikus iszonyatot társítja a pokoltól való félelemmel - legendák szólnak a mintegy fél órányi kivágott extrém erőszakos jelenetről (ezeket a kész filmben csak röpke villanásokra láthatjuk), amelyek az idők során mind megsemmisültek. Talán ez a perverz kíváncsiság is erősíti a film szerény kultstátuszát, de tény, hogy messze kiemelkedik az átlagos sci-fi horrorok közül. Talán a nézők sem hitték, hogy a rengeteg rossz után valami emlékezeteset láthatnak végre, mert 60 millió dolláros költségvetésének a felét sem hozta vissza.

 

Aranypolgár

Minden idők legjobbnak tartott filmje, filmtörténeti mérföldkő, egy valamirevaló filmrajongó számára kötelező alapmű - a lassú folyású dráma annak idején mégsem zavart sok vizet, még a költségeket sem tudta visszahozni.

 

Harcosok klubja

Meglepő, hogy David Fincher megkerülhetetlen remekműve is elhasalt a pénztáraknál. Sőt: teljességgel érthetetlen. De legalább utólag megtalálta a helyét a legnagyobb kultfilmek között.

 

Szuper haver

A magyar nézőt ezzel a béna címmel nem is lehetne jobban elriasztani, hogy megnézze minden idők egyik legcsodálatosabb rajzfilmjét, pláne, hogy az egyik főszereplője egy óriásrobot. De az amerikaiakat sem érdekelte különösebben, talán nem találták eléggé kényelmesen családbarátnak. Hozzá kell tenni, hogy a gyártó Warner sem hitt a sikerben, így mindenféle promóció nélkül mutatták be a filmet - és a 70-80 millió dolláros költségvetésének a felét sem hozta vissza a kasszáknál. Kétségkívül kultfilm, népes rajongótáborral, de még így is fájdalmasan kevesen ismerik.