Akár vallásosak vagyunk, akár nem, joggal sértődünk meg, ha azt érezzük, hogy egy film prédikálni vagy megtéríteni próbál. Sajnos mára – túlnyomó részben az amerikai karizmatikus egyházak hatása révén – azonban számtalan vallási témájú film olyannak hat, mintha egy túlbuzgó lelkész próbálná a nézőt a filmen keresztül behúzni ebbe vagy abba a szektába.

Az efféle hozzáállás rettenetesen manipulatív, ergya alkotásokat szül, amelyek készítésekor nem az az elsődleges szempont, hogy egy jó film szülessen, hanem az, hogy meggyőzze a nézőt valamiről. Ennek a műfajnak a mélypontja volt a 2014-es Saving Christmas, de azóta is bőven születnek hasonszőrű próbálkozások.

Azonban a hitet és a vallást fő témának választó alkotások nem szabályszerűen rosszak: ebben a listában azokat a filmeket szedtük össze, amelyek

úgy közelítik meg a hit és a vallás legfontosabb kérdéseit, hogy közben nem nézik hülyének a befogadót.

1. Eretnek (2024)

Még mindig játsszák a mozik az Eretnek című filozofikus horrorfilmet, amely arról szól, hogy két mormon hittérítőt alaposan próbára tesz Hugh Grant ördögi karaktere, aki a cselekmény során egyre inkább úgy kezd viselkedni, mintha egy két lábon járó ateista Reddit-fórum lenne. 

Grant karakterének egyik fő személyiségjegye, hogy megállíthatatlanul yappel, és folyamatosan megkérdőjelezi a két hős vallásának dogmáit, illetve azok személyes hitét is – ők viszont a sarkukra állnak, nem is akárhogy. Az eredmény egy olyan film, amely pár néző számára néhány ponton túl értelmiségieskedőnek hathat, aki viszont vevő a bölcsészszakos forgatókönyvírásra, az ijedezésen kívül el is gondolkodik az egyes karakterek által felhozott érveken és ellenérveken.

2. Ments meg, Uram! (1995)

Ha már érvek és ellenérvek: az Eretneknél sokkal organikusan és szebben támad be elképesztően nehéz kérdéseket Tim Robbins 1995-ös klasszikusa, amely egy apáca (Susan Sarandon) és egy halálsoron ülő erőszakoló gyilkos (Sean Penn) igaz történeten alapuló kapcsolatáról szól. 

A Ments meg, Uram! nemcsak azért vállal nagyot, mert igyekszik okosan, minden árnyalatot és szempontot bemutatva megközelíteni a halálbüntetés nehéz dilemmáját, hanem mert emellett bevállalja, hogy a hit és a megváltás kevésbé megfogható ügyeivel is hasonlóan jár el. A legtöbb hitről és vallásról szóló film akkor válik unalmassá, amikor észervesszük, hogy az alkotók túlságosan egyszerű, definitív választ adnának a legnagyobb dilemmákra. Aki viszont élt már át ilyeneket, vagy képes mélyebben is gondolkodni róluk, tudja, hogy vannak kérdések, amelyekre nem léteznek egyszerű válaszok:

a hit és a kétely ugyanazon érem két oldala, az egyik pedig nem létezhet a másik nélkül. A Ments meg, Uram! nem azért mestermű, mert végleges választ adna bármilyen kérdésre, hanem azért, mert magukat a kérdéseket képes zseniálisan, húsbavágóan feltenni.

3. Kétely (2008)

A hit és a kétely elválaszthatatlanságát helyezi középpontba  John Patrick Shanley saját színdarabja alapján készült filmje, amelyben utóbbi még címszerepet is kap. A Kétely talán a legbeszédesebb, legnehezebben megközelíthető film a listánkon szereplők közül, de a türelmes nézőt értékes útravalóval jutalmazza meg.

A film óriási presztízsű szereplőgárdája is sokat segít a dolgon: Meryl Streep szokás szerint tökéletes, az azóta elhunyt Philip Seymour Hoffman pedig ekkoriban volt talán élete legjobb formájában (a Kétely nagyjából egyidőben készült élete legjobb filmjével, a Kis-nagy világgal). A fiatal Amy Adams pedig bebizonyítja, hogy képes egyenrangú partnere lenni a két legendának. És ha ez nem lenne elég, még Viola Davis is beugrik egyetlen egy kulcsjelenetre – ami olyan erősre sikerült, hogy csupán ezért kapott egy Oscar-jelölést.

4. Jézus Krisztus Szupersztár (1973)

Nem véletlen, hogy Júdás (Carl Anderson) és nem Jézus Krisztus karaktere énekli a Jézus Krisztus Szupersztár nyitó- és záródalát is. A klasszikus musicalbe azért a Jézust és a történelmi-kulturális hatását némileg rossz szemmel néző karakter vezet be, és bocsátja útjára a nézőt, mert azt szeretné üzenni:

tudja, és megérti, hogy mindenki lelkében (még a legvallásosabbakéban is) van egy olyan szeglet, amely leginkább Júdással tud azonosulni.

Az ő vádbeszédén keresztül ismerjük meg a filmbéli Jézust (Ted Neeley), aki viszont hasonlóan erős védőbeszéddel felel rá. Kettejük ellentéte végül a film legjobb dalában oldódik fel, ahol már maga Jézus kovácsol szintézist a tézisből, az antitézisből – Júdás pedig azért akasztja fel magát, mert nem elég erős ehhez. A megváltó viszont szembenéz saját kételyeivel, elfogadja a halandóságát: csak ezáltal nyerhet valódi hitet és erőt saját maga feláldozásához, tehát ahhoz, hogy beteljesítse sorsát Isten fiaként.

A film üzenete ezen olvasat szerint a következő: Jézus csak saját kételyének, saját belső Júdásának elfogadásával lehetett képes arra, hogy létjogosultságot adjon bármilyen utána következő egyháznak. Ez érthető módon háborított fel és háborít fel a mai napig számos olyan vallási fanatikust, aki legszívesebben nem is venne tudomást a saját belső Júdásukról, annak ellenére, hogy az lénye kitörölhetetlen része. Hiszen – lásd fentebb – a hit és a kétely ugyanazon érme két fele. Ha pedig nem vagyunk elég erősek ahhoz, hogy bármikor megkérdőjelezzük, próbára tegyük a hitünket, akkor nem hitünk van, hanem mániánk.

5. Némaság (2017)

Ha van ember, akit pszichológusi végzettség nélkül is nyugodt szívvel diagnosztizálhatunk gyerekkorban kezdődő krónikus vallási traumatizáltsággal, az Martin Scorsese. A legendás rendező minden filmjében mély, a keresztény – elsősorban a katolikus – vallásból fakadó kérdéseket feszeget. A bűn természetéről és a megváltásról szóló felhangokat még olyan, szekulárisabb témákkal foglalkozó fillmjeiben is kristálytisztán lehet hallani, mint A tégla, A Wall Street farkasa vagy a Nagymenők. 

De a rendező akkor villantja ki leginkább foga fehérjét, amikor filmjei konkrét vallási témákkal foglalkoznak. Az ilyen alkotások közül is kiemelkedik a Némaság, amely két 17. századbéli portugál szerzetes (Andrew Garfield és Adam Driver) történetét meséli el, akik elmerészkednek Japánba, ahol üldözik hitüket. A Némaság egyre mélyebb és nehezebb morális dilemmák elé állítja a főszereplőket, a hit és a kétely konfliktusos összefonódását pedig elviszi a legvégső, legepikusabb kifejletekig. Ha hívőként, ha ateistaként nézzük, ez a film mindenképp egy fontos modern mestermű.