5 színész, akit át kellett verni, hogy eljátsszon egy szerepet

Sylvester Stallone, Emma Stone, Bill Murray és a többiek mind tudják, milyen az, amikor benéznek egy szerepet.

Hollywood kívülről ragyogónak tűnik, de közben a filmsztároknak sokszor szinte semmibe sincs beleszólásuk, néha még abba se, hogy milyen munkát vállalnak el. Mutatjuk a leghíresebb példákat, amikor egy-egy színész bármit elkövetett volna azért, hogy ne kelljen magára öltenie valamelyik szerepet, de trükközéssel mégis rávették őket. 

Tyler Perry irtózott attól, amiért más bármit megtett volna

Forrás: Getty Images - Mike Pont / Contributor

David Fincher rendező 2014-ben Gillian Flynn Holtodiglan című regényét vitte el a mozikba. Az kétségtelen, hogy egy korszakalkotó és jéghideg pszichológiai thrillert készített, de ez még nem jelenti azt, hogy mindegyik színész, aki szerepet kapott benne, repesett az örömtől a közös munka miatt. 

Tyler Perry egy kisebb, de kulcsfontosságú szerepet játszik a filmben: ő alakítja az ügyvédet, aki a feleségeik meggyilkolásával gyanúsított férfiakat képviseli a bíróságon, így a Ben Affleck által alakított karaktert, Nick Dunne-t is.

Tyler Perrynek fogalma sem volt arról, hogy Fincher, milyen filmeket készít. 

Ha tudta volna, visszautasította volna a szerepet, de Perryt kijátszotta az ügynöke, és nem árulta el neki, mire mondott igent. Amikor már a szerződést is aláírták, nem volt mit tenni, a színésznek szerepelnie kellett a filmben. 

Ez az Isten őszinte igazsága. Ha tudtam volna, hogy ki az a David Fincher, és hogy milyen munkássága van... Ha tudtam volna, hogy a könyv olyan népszerű, és hogy olyan sokan szeretik... Ha mindezeket tudtam volna, nemet mondtam volna. És ezt az ügynököm is tudta! Ezért nem mondta el nekem ezeket a dolgokat! Egészen addig nem, amíg alá nem írtam a szerződést”

– nyilatkozta a film megjelenése után Tyler Perry. 

Annak, hogy miért nem akart szerepelni a filmben, egyszerű oka volt:

A színész senki elvárásainak nem akart megfelelni, és úgy gondolta, hogy egy olyan filmnél, mint a Holtodiglan, amit rengeteg ember várt a mozikban, túl nagy lehet rajta a nyomás, ami miatt sokkal egyszerűbb csalódást okozni a rajongóknak.

 

Bill Murray kétszer is pórul járt 

Forrás: Getty Images - Dimitrios Kambouris / Staff

Bill Murray nagyon meglepődött, amikor rájött, hogy mégsem azzal az emberrel kötött szerződést, akivel eredetileg akart volna. A Golden Globe-díjas amerikai komikus és színész a 2004-es Garfield filmben a háta közepére sem kívánta, hogy ő legyen a duci macska szinkronhangja. Azonban, amikor megkapta a forgatókönyvet, összetévesztette Joel Cohent Joel Coennel, a Fargo (1996) és A nagy Lebowski (1998) híres írójával.

Így a színész pusztán a név ismertsége alapján szerződött, azt gondolván, hogy az a fickó, aki az elmúlt évtized legokosabb és legviccesebb filmjeit készítette, majd jó irányba tereli őt.

Bill Murraynek, úgy tűnik, senki sem szólt a tévedésről, és nyilván már csak azért sem, mert így Hollywood egyik legviccesebb emberét tarthatták meg egy egyébként átlagosnak mondható produkcióban. A színész akkor jött csak rá a tévedésére, amikor megjelent a stúdióban, hogy felvegye a szövegét.

A világsztár már a Garfield előtt is hasonló szituációba keveredett. Az 1984-es Szellemirtók film váratlanul nagy siker lett, így a készítők hamar eldöntötték, hogy jöhet a folytatás. A főszereplők közül Bill Murray volt az egyetlen, aki vonakodott. A színész 2008-ban egy interjúban beszélt arról, miért hátrált volna meg legszívesebben.

Nem voltam elégedett a folytatással, mert számomra az első volt az igazi

– vallotta be akkor Bill Murray.

 

Milyen lett volna az Állj, vagy lő a mamám! Sylvester Stallone nélkül?

Forrás: Getty Images - Ethan Miller / Staff

Az 1992-ben bemutatott akcióvígjáték legendás főszereplői Sylvester Stallone és Estelle Getty. Az új évtizedben a '80-as évekbeli akciósztárok közül sokan a vígjátékok felé fordultak. Egy sztori, ahol a rendőrőrmester édesanyja brutális gyilkossági ügybe keveredik, elég nagy buktának tűnt akkoriban, de Stallone mégis ráharapott, és ez Arnold Schwarzenegger trükközésének volt köszönhető. 

A két színész a '80-as években állandóan rivalizált egymással, amikor még az akciófilmes fénykorukat élték. Az Állj, vagy lő a mamám! című film esetében Schwarzenegger kapta meg először a forgatókönyvet, és felismerte, hogy ezzel túl sok pozitív kritikát nem kaphat majd.

Tudta azonban, hogy a szerepet utána Stallonénak ajánlják fel, ezért csapdát állított. 

Arnold Schwarzenegger 100 százalékosan meg volt róla győződve, hogy majd Stallone is akarni fogja a szerepet, ha azt hiszi, hogy az ő kezéről csaphatja le, ezért felhívta az ügynökét és a rendezőt, Roger Spottiswoode-ot, érdeklődést színlelve. Stallone pedig természetesen azonnal ráugrott a lehetőségre, és csak évekkel később, amikor már az osztrák származású színésszel barátok lettek, tudta meg, hogy átverték.

A film egyébként a bemutatásakor ahogy azt Schwarzenegger megjósolta tényleg rendkívül sok negatív kritikákat kapott, ennek ellenére világszerte 70,6 millió dolláros bevételt hozott.

 

Ryan Reynolds ultimátumot kapott 

Forrás: Getty Images - Jamie McCarthy / Staff

Ryan Reynolds sem járt a fellegekben, amiért szerepelnie kellett a 2009-es X-Men kezdetek: Farkas című filmben mint Deadpool. A Fox minden erejével azon volt, hogy életet leheljen az X-Men franchise-ba, és a népszerű színész véleménye cseppet sem érdekelte őket:

ha ő szeretne lenni Deadpool, akkor ebben a filmben is szerepelnie kell.

A színész 2016-ban, a Deadpool film debütálásakor mesélt a negatív élményeiről:

Vagy eljátszod Deadpoolt ebben a filmben, vagy valaki mást bízunk meg vele. Erre én csak annyit mondtam, hogy megteszem, de ez nem jó, ez így nem helyes...”

 – vallotta be akkoriban Ryan Reynolds. 

Ez is érdekelhet!

Ryan Reynolds szenzációsan trollkodta szét az X-Men sztárjainak videóchatjét

Halle Berry, Famke Janssen, Hugh Jackman és Sir Patrick Stewart nem igazán örültek a Deadpool-filmek főhősének.

Tovább

A színésznek már azért sem volt könnyű dolga, mert mindez a 2007-2008-as hollywoodi írósztrájk idején történt, és nem voltak a stábnak forgatókönyvírói, ezért neki kellett megírnia a saját szövegeit.  Amikor pedig Reynolds forgatási ideje lejárt, a film zárójelenetében Scott Adkins játszotta el a karakter átalakított változatát.

 

Amikor Emma Stone és az egész szereplőgárda lépni akart

Forrás: Getty Images - Jamie McCarthy

A 2013-as Movie 43: Botrányfilm valószínűleg az a produkció, amit Emma Stone és a többi benne szereplő színész is legszívesebben kitörölne az emlékezetéből. A szkeccsfilm 15 különböző filmet parodizál ki, lényegében az előző évtizedek durva filmes túlkapásait véve elő, mindezt gyötrelmes 94 percben. Emma Stone mellett még olyan színészek játszanak be, mint Hugh Jackman, Kate Winslet, Halle Berry, Richard Gere és Uma Thurman.

Valószínűleg ez az egyetlen film, ahol Halle Berryt bárki rávehette, hogy egy tál guacamoléba dobja a melleit, de Hugh Jackman is rendkívül kínos jeleneteket kapott. 

A legtöbb szereplőt partikon és esküvőkön fűzte meg a producer-rendező Peter Farrelly és produceri partnere, Charlie Wessler. A sztárok közül nagyjából senki nem tudta, mi vár rájuk, ám azon is meglepődtek, amikor kiderült, hogy a filmesek menet közben rögtönöznek. Természetesen sokan örültek volna, ha visszadobhatják a szerepüket, de Farrelly kötötte az ebet a karóhoz, és a többségnek akarata ellenére maradnia kellett. 

Forrás: Listverse