Van olyan, hogy valami mai szemmel nem tűnik okésnak, de az alábbi közkedvelt romkomok alaphelyzete már elkészültükkor is gáz volt - valami mégis megmenti őket!
Több mint 20 éve vonult vissza az Oscar-, Golden Globe- és BAFTA-díjas amerikai színész, de még ma is legendának számít – pedig nem volt könnyű dolga.
A színésznő szerint a Szellemirtók sztárja „megbocsáthatatlan és elfogadhatatlan kifejezéseket használt”, amivel nagyon felidegesítette őt.
Az ünnepi készülődés alatt nincs is jobb, mint valamilyen karácsonyi filmet nézni. Igazából mindegy is, hogy melyiket: szinte az összes ugyanazokból az összetevőkből készül.
Az, hogy a közönség imád egy filmet, még nem garancia arra, hogy a főszereplő is jó szívvel emlékszik vissza rá.
Van itt minden, érzelmi zsarolás, értelmi fogyatékosok felizgatása vagy a helyzettel való többszörös visszaélés, ráadásul időhurok segítségével!
Megesik, hogy egy népszerű színész felfogása kicsit lassabb az átlagnál, de többnyire arról van szó, hogy vagy a történet lett túlbonyolítva - vagy a rendező nem árulta el, pontosan mit is szeretett volna látni az illetőtől.
Vannak filmek, amelyek új időszámítást vezettek be egy műfajon belül - vagy éppen feltaláltak egy saját műfajt, annyira jól sikerültek.
Következzék néhány romantikus film, melyektől zombifilm-diétán élő horrorrajongóként sem lesz diabéteszrohamunk.
Sylvester Stallone, Emma Stone, Bill Murray és a többiek mind tudják, milyen az, amikor benéznek egy szerepet.
A Harry és Sally, a Bonnie és Clyde vagy a Good Will Hunting duóját is néztük volna még közös filmben.
Mi elég nehezen – pedig április 9-én betöltötte. Hogy a megrázkódtatást kiheverjük, össze is szedtünk róla 14 érdekességet: 7 szakmait és 7 magánéletit.
A borzongás birodalma egyszerre dobogtatja meg a rajongók szívét és vezeti be az univerzumba az új nézőket.
Ki ne hagyjátok ma este a tévében Bill Murray és Scarlett Johansson megfoghatatlan love storyját! És ezeket az érdekességeket se a kulisszák mögül!
Akad itt első világháborús beszámoló, egy napló a kegyetlen börtöntáborból, de persze van olyan is, ami szexuális kicsapongásokat örökített meg.
A Farrelly testvérek zaftos vígjátékában eredetileg nem is ezek a színészek játszottak volna, a címmel is csalnak, viszont feltűnik egy magyar név is!
Marisa Tomei állítólagosan véletlenül odaítélt Oscarja és Gwyneth Paltrow a Szerelmes Shakespeare-ben már a könyökünkön jön ki, szóval most jobban körülnéztünk a nem megérdemelten Oscar-díjas színészek háza táján.