Veszett a világ

Három kívánság ide, Varjúdombi mesék oda, a szoros értelemben vett mindfuck fogalmát David Lynch ismertette meg a magyar tévénézőkkel. Bár a romantikus szál a Twin Peaksben több síkon is megjelent, a rendező nem kapott szabad kezet a stúdiótól. Ezért 1990-ben átmenetileg lelépett a stábból, és megmutatta, milyen az, amikor egy ún. szerelmesfilmben szabadon engedheti elméje legmélyebb bugyrának egzotikus lakóit. Ezen hernyóarcú démonok pedig gondoskodtak róla, hogy a film giccsfaktora Sailor és Lula legádázabb nyáladzása közepette is a nullához tendáljon. És bár a Wild At Heartból lett Veszett a világ nettó félrefordítás, Lula pókhálóidegzetű mamája, a Colgate-vigyorú Bobby Peru, a bárjelenetben galambokról károgó sárgaházi szökevény és hajszál híján minden mellékszereplő sokat tesz azért, hogy a magyar cím is értelmet nyerjen.

Egy makulátlan elme örök ragyogása

A Truman Show és – pláne – az Ember a Holdon után végre mindenki megkapta a választ a 90-es évek egyik legtöbb vitát generáló kérdésére, miszerint Jim Carrey csupán egy kényszeresen grimaszoló, infantilis ripacs, vagy azért rendelkezik színészi kvalitásokkal is. Az, hogy az Egy makulátlan elme örök ragyogásában ez utóbbi funkcióját helyezi előtérbe, már aligha döbbentett meg bárkit is, a mozi titulusa azonban annál inkább: az egykor összecelluxozott papagájokkal seftelő antihős ezúttal egy „klasszikus” romantikus filmhez adta a nevét. Az idézőjel több szempontból is indokolt, ugyanis Michel Gondry műve minden, csak nem sablonokból összetákolt, kiszámítható glicerincunami. Az egyszerre filozofikus, szürreális és tökéletesen egyedi mozi az egyik legékesebb példa rá, hogy a szóban forgó műfajnak a finomított cukor nem feltétlenül esszenciális összetevője.

Woody Allen fénykorának romantikus vígjátékai

Minden romkom romantikus vígjáték, de nem minden romantikus vígjáték romkom. Ez utóbbi ugyanis már-már megköveteli a tartalmatlanságot, a 10 centis mélységet, valamint, hogy azok számára is emészthető legyen, akik egy terráriumban látták meg a napvilágot. Csupán a történetvezetést tekintve Woody Allen késői 70-es és 80-as évekbeli mesterművei (Annie Hall, Manhattan, Hannah és nővérei) sem mutattak túl a romkom keretein, ám a karakterek komplexitása és intellektusa több mint kiváló emberismeretre vall. Emellett már csupán a rendező által alakított Alvy Singer, Isaac Davis és Mickey Sachs aranyköpései (pl. Egyik viszonyom sem volt hosszabb, mint Hitler viszonya Eva Braunnal) is ellehetetlenítik, hogy geil giccsparádéként tekintsünk a szóban forgó alkotásokra.

Lisa Frankenstein

A közhiedelemmel ellentétben a kevésbé tartalmas romantikus filmek sincsenek feltétlenül arra kárhoztatva, hogy vércukrunkat a sztratoszféra szintjére emeljék. Az idén bemutatott Lisa Frankenstein pl. a zombifilmek eszköztárával határolódik el a korai 2000-esben futószalagon gyártott nyomasztó tinédzser-romkomoktól: a magányos gót csaj, Liza egy szörnyű veszteség után a tökéletes szerelmet keresi, akire rá is lel a közeli temetőben. A sikeres újraélesztést követően már csak egy valami hiányzik boldogságukhoz: jóvágású pasijának egykori testrészei.

Idétlen időkig

Megannyi példát tudunk említeni arra, amikor egy konstans giccsfolyamot egy imádnivalóan tahó karakter sem tudott fogyaszthatóvá tenni. (Az Igazából szerelem c. opust pl. akkor sem néznénk meg még egyszer, ha a karácsony szelleme az év minden napján kísértene minket.) Ám a Bill Murray által alakított Phil Connors azóta foglal el különleges helyet szívünkben, mióta a „hideg lesz, k*rva nagy” fordulatot szóhasználatunk általános részévé tette, illetve a szomszédból átszűrődő, félreérthetetlen zajhatásokról képtelenek vagyunk nem arra a bizonyos mókusra asszociálni.