6 +10 érdekesség Ralph Fiennes-ról

December 22-én töltötte be a 60-at az egyik legizgalmasabb karakterszínész, aki gonosztevőt és tragikus szerelmest épp úgy el tud játszani, mint drámai hőst.

1. Hamletért díj

Bár a Broadway-n számtalan színész eljátszotta már Shakespeare dán királyfiját, ő az egyetlen, akit 1995-ben a “színházak Oscarával”, Tony-díjjal jutalmaztak a szerepért. 2001-ben William Shakespeare-díjat is átvehette, melyet washingtoni a Shakespeare Színház oszt ki, és olyan színészek kapták meg, mint Mel Gibson, Patrick Stewart, Lynn Redgrave, Kenneth Branagh és Kevin Kline.


2. Királyi vérvonal

Nem csak Shakespeare drámájában volt köze a királyokhoz, hanem rokoni szálak is fűzik az uralkodókhoz: nyolcad unokatestvére III. Károlynak.


3. Művészfamília

Édesapja fotós, édesanyja pedig regényíró volt, testvérei közül pedig ketten is a filmszakmában dolgoznak: Martha Fiennes rendezőként, Joseph Fiennes pedig színészként (egyebek közt A szolgálólány meséjében láthattad, ő Fred Waterford) helyezkedett el.

 

Ralph és Joseph Fiennes
Forrás: Claire Greenway / Getty Images

4. Kétszer is a húga rendezte

Martha Fiennes két filmjében is szerepel: az 1999-es Anyeginben és a 2005-ös Kromofóbiában is látható.


5. Egyszer az unokaöccse helyettesítette

A Harry Potter és a félvér hercegben a későbbi Voldemort nagyúr 11 éves verzióját, Tom Rowle Denemet az unokaöccse, Hero Fiennes Tiffin alakítja.


6. A szeretet

“A siker az, amikor szeretetet tudunk sugározni az emberek felé a mindennapokban. Apránként, feladatról feladatra, gesztusról gesztusra, szóról szóra” – mondta.

 

Forrás: HBO

7. Majdnem szimbólumszakértő lett

Ő is szóba került Robert Langdon szerepére A Da Vinci-kódban, melyet végül Tom Hanks kapott meg.


8. Majdnem Angyal lett

Az Angyal 1996-os filmváltozatához őt is meghallgatták a címszerepre, ám végül Val Kilmer lett Simon Templar. Szintén egy "szárnyas szerep", a Mindörökké Batman címszerepét is Kilmer kapta végül, de Fiennes is szóba került.


9. Egy türelmes gonosz

Az általa alakított  Francis Dolarhyde egész hátat beterítő tetoválását A vörös sárkányban nyolc órába telt felsminkelni a színészre.  

 

Forrás: Tv2

10. Egy listázott gonosz

Az Amerikai Filmintézet listáján, amely 100 évnyi filmes gonosztevőt és hőst szed össze a Schindler listájában általa játszott náci tiszt, Amon Goeth a 15. helyen áll (nyilvánvalóan mint gonosztevő).


11. A kedvenc

Öt évvel azután, hogy Julianne Moore a kedvenc főszereplőjének nevezte, együtt játszottak az Egy kapcsolat vége című filmben. Ráadásul mindketten játszottak Hannibal Lecter-filmben, igaz, nem együtt: Moore a Hannibalban alakította Clarice Starlingot, Fiennes pedig A vörös sárkányban Francis Dolarhyde-ot.

 

Forrás: Tv2

12. Aki majdnem legyőzte Harry Pottert

Kezdetben nem akarta elvállalni Voldemort szerepét a Tűz Serlegében, mivel egyáltalán nem nyűgözte le az első három Harry Potter-film. Ráadásul ahhoz sem fűlt a foga, hogy egy franchise-ba a negyedik résszel kapcsolódjon be. Végül a rokonai győzték meg róla, hogy vállalja el a szerepet, illetve a Tűz Serlegének rendezője, Mike Newell, aki megmutatta neki a terveket, hogyan nézne ki Voldemort.

“A bennem élő kisgyerek, aki imád beöltözni és rosszalkodni, ekkor azt mondta: »Igen, ezt meg akarom csinálni!«”

– mesélte Fiennes egy interjúban.

13. Ennek nem örülne Bond

Bár nem a 007-est, hanem a főnökét, M-et alakította, de a Vodka Martiniról más véleménye van, mint a leghíresebb titkosügynöknek: Fiennes pont nem rázva, hanem keverve szereti inni a koktélt.


14. Néha túlzásokba kell esni

Voldemort karaktere kapcsán azt nyilatkozta, hogy kezdetben mindent megtett, hogy ne játssza túl a szerepet, ám végül rájött, hogy nincs más választása, hiszen ez a túlzás a figura része. 

 

15. A legjobb és a legszexibb

Az Empire Magazin két listáján is szerepel: a minden idők 100 legjobb filmsztárja közül a 34., a filmtörténelem 100 legszexisebb színésze közül pedig a 33 helyen áll.


16. Születési név

Az angliai Ipswich-ben született, Ralph Nathaniel Twisleton-Wykeham-Fiennes néven.


(via IMDb)