60 éves Marisa Tomei, akinek még mi sem adtuk volna oda azt a bizonyos Oscart, pedig imádjuk

Marisa annak idején minden idők legváratlanabb Oscar-díja miatt lett híres, amit a Vinny, az 1ügyűért kapott, és azóta rengeteg filmben bizonyította, hogy nem csak remek színésznő, hanem nagyon szerethető ember is.

1. Marisa Tomei olasz-amerikai házaspár gyermekeként született Brooklynban. Édesanyja, Patricia "Addie" angoltanár, édesapja, Gary A. Tomei ügyvéd, mindkettőjük családfája Szicíliába vezethető vissza. Öccse Adam Tomei szintén színész, de nem sokat hallottunk róla. Marisa Midwoodban, Brooklyn mellett nőtt fel, és édesanyja már korán sejthette, hogy egyszer színésznő lesz belőle, ugyanis rendkívüli módon vigyázott rá, hogy kislánya levetkőzze a környéken felszedett brooklyni kiejtését, és irodalmi angolt beszéljen. Marisa a Bostoni egyetemre járt – de csak egy évig, aztán kimaradt, hogy színésznő lehessen. A bemutatkozása a pályán a CBS As the World Turns című, régóta futó szappanoperájában volt.  

2. Első komoly filmszerepét a Flamingókölyök (1984) című vígjátékban kapta Matt Dillon oldalán, de az ismertséget egy másik vígjáték hozta meg, az Oscar (1991), ahol Sylvester Stallone lányát, Lisát alakította. Egyébként alig 9 évvel volt csak fiatalabb, mint az édesanyját játszó Ornella Muti.

Forrás: RTL

 

3. Ezt rögtön követte az igazi áttörés, a Vinny, az 1 ügyű (1992) főszerepe, ami egy, a legjobb női mellékszereplőnek járó Oscar-díjat hozott a fiatal – ekkor 27 éves – színésznőnek. Aki egyébként főszereplő volt, nem mellék, de ebben a kategóriában jobb esélyeket látott a stúdió, és ez be is jött. A sikerre való tekintettel természetesen elkezdtek ötletelni a folytatáson, ahol Joe Pesci karaktere, Vincent 'Vinny' Gambini Angliában kezd dolgozni, de Tomei ekkorra már annyi szerepajánlatot kapott, hogy kimaradt a projektből, amit aztán hamar el is felejtettek.

Forrás: TV2

 

4. Amikor Marisa Tomei megkapta az Oscart, az emberek megdöbbentek. A színésznő viszonylag újonc volt Hollywoodban, és mindössze öt filmben szerepelt, mielőtt megkapta a Vinny egyik fontos szerepét, ami ráadásul egy könnyed vígjáték volt, amit nem volt szokás díjazni. Esélyesnek számított ugyan a díjra, de a legvalószínűbb forgatókönyv az volt, hogy a győzelem Joan Plowright és Vanessa Redgrave között dől majd el. Hamarosan elkezdtek olyan pletykák keringeni, hogy nem ő volt a tényleges győztes. A The Hollywood Reporter 1994-ben arról számolt be, hogy egy tévedés miatt mondták ki a nevét, és ez az elmélet hamarosan széles körben ismertté vált. Sokan úgy vélték, hogy

Jack Palance, aki a legjobb női mellékszereplő díját adta át, megzavarodott, és a súgógépen szereplő utolsó nevet olvasta fel a borítékról a tényleges győztes neve helyett.

Tomei bántónak nevezte a történetet, az Akadémia pedig cáfolta a pletykát.

 

5. A Vinny sikere után Tomei rendkívül keresett lett, de a stúdiók nem voltak biztosak benne, hogy pontosan mire is használják. Eleinte megpróbálkoztak azzal,  hogy érzékeny szépségként ábrázolják – ezt tették a Rakoncátlan szívben (1993) és az Only You - Csak veledben (1994) -, amit akkoriban Audrey Hepburnre fazonírozásnak hívtak. A dolog nem jött be, Tomei karrierje kicsit meg is roppant – de ekkor fedezték fel, hogy van annyira karakteres és emlékezetes, hogy többnyire vicces mellékszereplőként a jelenléte egész filmeket határozzon meg. Ezek a filmek hozták aztán meg azokat az Oscar-jelöléseket, amik jogosságán már senki sem vitatkozott.

Forrás: Columbia Pictures

 

6. A hálószobában (2001) című családi drámában Tomei legintenzívebb jeleneteit a barátja édesanyját alakító Sissy Spacekkel forgatta le. Az egyik ilyen jelenetben Spacek felpofozza őt – ezt a részt tizenötször vették fel élesben, mert a pofonnak igazinak kellett lennie. A vágószobában aztán úgy döntöttek, hogy a legelső pofon a legjobb, és az maradt a filmben, a többi tök felesleges volt. A film azzal írt történelmet, hogy 5 Oscar-jelöléséből – az egyik Tomeié volt megint legjobb női mellékszereplőként - egyiket sem váltotta szoborra.  

Forrás: InterCom

 

7. A színésznő élete legjobb szerepét Darren Aronofskytól kapta A pankrátorban (2008), ahol egy szebb napokat látott rúdtáncost játszott. Ő és a rendező egyébként ugyanarra a főiskolára jártak, de ez nem akadályozta meg Aronofskyt abban, hogy 36-szor vegye fel azt a jelenetet, amiben rúdtáncol. A film sok szempontból volt mélyvíz a színésznőnek – már az első forgatási napján öltáncot kellett adnia Mickey Rourke-nak, és több meztelen jelenete is volt, amiket korábban messziről elkerült.

Forrás: Columbia Pictures

 

8. A színésznő a 90-es években sokat randizott, egy évig járt Robert Downey Jr.-ral, majd Christian Slaterrel, 2003-ban Nick Carpenter rendező volt a partnere, akit egy másik rendező, Frank Pugliese  váltott, majd jött Lenny Kravitz. Vele laza kapcsolata volt, amit sokáig tagadtak is, nem tudni, mennyire kötelezték el magukat érzelmileg. 2008 és 2012 között párkapcsolatban élt a nála 12 évvel fiatalabb Logan Marshall-Green színésszel. A pletykák szerint eljegyezték egymást, de Tomei szóvivője ezt cáfolta. A szakításuk után egy rövid ideig Josh Radnor volt a párja. Tomei soha nem volt házas. 2009-ben azt mondta:

„Nem vagyok nagy rajongója a házasságnak mint intézménynek, és nem tudom, miért kell a nőknek gyermeket vállalniuk ahhoz, hogy teljes emberi lénynek tekintsék őket."

9. A színésznő két családfakutatási műsorban is szerepelt, amik Amerikában rendkívül sikeresek. Az egyik a PBS csatorna Finding Your Roots című műsora volt, ahol megjelent Tomei egyik legjobb barátnője, Julianne Moore - és mit tesz isten, a közös DNS-elemzés során kiderült, hogy ők ketten unokatestvérek. Mondjuk sokad íziglen, amit rengeteg emberre rá lehet mondani, de milyen jól hangzik, nem?

Forrás: InterCom

 

10. Egészen a Tom Holland-féle Pókember-filmekig - és azok elágazásáig a MARVEL moziverzumban, - a színésznő sosem szerepelt még folyatásban. Így viszont mindenki kedvenc May nénikéje lett, egy szexibb formában mutatva be a karaktert.