10 éve hunyt el Roger Ebert filmkritikus, aki alaposan jártas volt a filmművészetben, éles eszű, jó tollú újságíró volt, és bebizonyította, hogy a szakmája nem csak tiszteletreméltó, de nélkülözhetetlen is. Ebertnek volt egy listája, amint több száz olyan filmet szedett össze, amiket a legjobbaknak tarot és amikről úgy érezte, remek kiindulópont azoknak, akik jobban el akarnak mélyedni a klasszikus filmekben. Ezen a listán a legkülönfélébb műfajok és szubzsánerek találhatók, többek közt olyan vígjátékok is, melyeknek szerinte a legjobbak közt van a helyük.

Bruno vándorlásai (1977)

Werner Herzog filmográfiájában számos csodálatos és egyedi alkotást találunk, ez alól nem kivétel az 1977-es Bruno vándorlásai sem. A tragikomédia egy berlini utcazenészről, Bruno Stroszekről szól, aki most szabadult a börtönből, és felszólították, hogy hagyja abba az ivást. Sok film igyekszik egyszerre humoros és megható lenni, de Herzognak ez valóban sikerül. A képivilág egyedi és különös hangulatú (mondhatnánk: herzogos), a forgatókönyv humora gyönyörűen melankólikus, a szereplőgárda pedig javarészt nem is színészekből áll, így kölcsönözve egy nagy adag őszinteséget is a filmnek.

Amerikai éjszaka (1973)

Ahogy Herzogot, úgy François Truffaut-t sem a nagy nevettetők közt tartják számon, pedig a francia újhullám egyik legjelentősebb rendezője is jól értett a komédiához. Az Amerikai éjszaka című metakomédia egy filmrendezőről szól, aki épp a legújabb filmjének a befejezésével bajlódik, miközben számtalan nehézséggel kell szembenéznie. Ebert azt mondta róla, hogy ez egy “filmkészítést dicsőítő költemény”, ami minden filmrajongót lenyűgöz. Ráadásul az Amerikai éjszaka amellett érvel, hogy a film valószínűleg fontosabb, mint maga az élet. 

Sárga tengeralattjáró (1968)

A legendás brit zenekar, a The Beatles összesen öt filmet készített, melyek közül csak az egyik animáció: ez, a Sárga tengeralattjáró. És minden bizonnyal ez a filmjük sikerült a legjobban, melyben a zenekar animált tagjai megmentik Borsországot a kékség gonosz erőitől. A film tele van a zenekar remek számaival, így aki bírja Beatles-t, az örömmel hallgatja a dalokat, miközben a pszichedelikus képek peregnek. Aki viszont nem komázza az együttest, annak is jóféle szórakozás a kalandos történet és a maró poénok, melyeken nem egyszer harsányan lehet kacagni.

A burzsoázia diszkrét bája (1972)

Luis Buñuel filmes látásmódja mindig is a szürrealizmus lencséjén át szűrte a világot. Számtalan kiváló, és egyedi humorú műve közül az egyik legjelentősebb A burzsoázia diszkrét bája, melyben egy jómódú, hatfős társaság együtt szeretne vacsorázni, ám furcsábbnál furcsább események követik egymást, amik mindig meghiúsítják a közös étkezést (az egyik leghíresebb, amikor úgy tűnik, hogy végre le tudnak ülni az asztalhoz, ám kiderül, hogy egy be nem tervezett színpadi előadás részesei lettek). A fanyar társadalmi szatíráiról ismert rendező ebben a filmben igazán az elemében van: könyörtelenül őszinte és briliánsan célratörő.

Még több alulértékelt vígjáték

4 alulértékelt vígjáték a A 90-es évekből

Nem lettek kultfilmek, nem hoztak rengeteg bevételt, pedig tényleg jók.

Tovább

Isten hozta, Mister! (1979)

Egy újabb jól eltalált szatíra azon kevesek közül, amik igazán jól sikerültek. A Peter Sellers főszereplésével készült film a médiafogyasztást és politikát veszi célba. A film egy kertészről szól, aki egész életében egy gazdag úr kertjét ápolta, és végig annak házában lakott. Sosem járt kint a világban, minden tudását a tévéből szerezte, és most, hogy munkaadója meghalt, az utcára kerül. A film finom szimbolikával és csöndes humorra operál, ellentétben Sellers legtöbb filmjével, de épp ez bizonyítja, hogy a színész mindenfajta humort képes volt képviselni.

A hosszú búcsú (1973)

A noir-komédia főszereplője egy nyomozó, aki mikor egy haverját azzal vádolják, hogy meggyilkolta a feleségét, segít neki, ám ezzel egyre jobban belekeveredik az ügybe. Sokkal, de sokkal jobban, mint ahogy remélte. Robert Altman az azonos című Raymond Chandler regényéből forgatott egy rendhagyó  Philip Marlowe-sztorit, aminek sikerül az a bravúr, hogy egyszerre remek film noir, kiváló vígjáték és feledhetetlen Altman-film. A hosszú búcsú szatírikusan közelít a műfajhoz, és itt-ott még az eredeti könyvet is felülmúlja.

Lidérces órák (1985)

Mivel Martin Scorsese-t a ma élő egyik legnagyobb és legjelentősebb filmrendezőnek tartják, fura, hogy egy olyan listán szerepel, aminek fő jelzője az “alulértékelt”. Pedig az 1985-ös Lidérces órák bizony ide passzol. A sztori egy számítógép-programozóról szól, aki élete legrosszabb éjszakáját éli át, miután beleegyezik, hogy meglátogat egy lányt Sohóban. Ebert kiváló elemzésében megjegyezi, hogy a filmenk látszólag semmi üzenete sincs, és csodálatra méltó döntés, hogy helyette folyamatosan olyan kihívásokkal szembesíti a főhőst, amik megkérdőjelezik a józanságát. Energikus, sötét humorú, mesterien kivitelezett alkotás, amelyet csak Scorsese készíthetett el.

(via Collider)