Unalmas volt

Bár azt hihetnénk, hogy Will Ferrell úgy látta meg a napvilágot, hogy az egész szülészet fetrengett a röhögéstől, de ő nem így emlékszik: „Sosem voltam az osztály bohóca. A gimiben és a főiskolában is népszerű srác voltam, jó voltam minden sportban, és azon aggódtam, hogy nem vagyok elég bolond ahhoz, hogy érvényesülhessek a komédia világában. Vagy elég zavart lelkületű. Eleinte az emberek állatira meglepődtek, hogy egy ilyen jámbor kinézetű pasas képes bármilyen karaktert vagy forgatókönyvet életre kelteni. Csakhogy nem áll túl messze tőlem az, hogy áthajítsak egy széket az ablakon, csak, hogy lássam, mi történik ezután. Lehet, hogy nem kell megküzdenem a belső démonaimmal, de a visszafogottság ismeretlen fogalom számomra.”

De az unalom jó!

Az alábbi érvelést folytatva Ferrell szerint csakis azért lett humorista, mert jómódú, de tök unalmas kertvárosban nőtt fel, és mivel unatkozott, poénokkal szórakoztatta magát és barátait – például az iskolarádióban, ahol először ereszthette el poénjait közönség számára. Gátlásai is voltak sokáig azokkal a komikusokkal szemben, akik nagyvárosból jöttek, vagy kemény környezetben nőttek fel, mert szerinte nekik „túlélő” humoruk van, ami minden helyzetre jó, az övé pedig nem az. Sokáig nem is próbálkozott a komédia műfajában, egy autóparkolóban dolgozott, ám pár kocsi összetörése után új szakmát kellett keresni, majd bankhivatalnok volt, de az sem ment neki, végül édesanyja unszolta, hogy csinálja azt, amire tényleg vágyik – és azóta is azt csinálja.

Hű, de kreatív

Azon túl, hogy mindig is részt vett az általa megformált karakterek kialakításában, több filmjének a forgatókönyvét is ő írta – ilyen volt a Tesó-tusa vagy a A híres Ron Burgundy legendája. Kreativitását azonban másképpen is kamatoztatja, ő és rendező haverja, Adam McKay alapították a Funny or Die nevű oldalt, ami azóta a webes tartalmak mellett tévéműsorokat és egészestés filmeket is gyárt. Az oldal első produkciója a 2007-es A főbérlő volt, amiben Ferrell egy lusta albérlő volt, McKay akkor kétéves kislánya, Pearl pedig a fenyegetőző, alpári főbérlő – és ezt 84 millióan nézték meg, atyaúristen, nem számolva a megosztásokat. Ők állnak a nálunk is feldolgozott Drunk History, a Between Two Ferns with Zack Galifianakis, az Eastbound and Down és számos más műsor mögött. A cégbe még 2008-ban az HBO is részesedést vásárolt, olyan menők!

Nemet is mondott

Ferrell egyik legnagyobb korai sikere a Mi a manó (2003) volt, és ahogy az lenni szokott, hamarosan megkeresték a folytatás lehetőségével, amihez 29 millió dolláros honorárium járt. Ami rengeteg pénznek tűnik, de a manók által nevelt mamlasz fiú története már a nyitó hétvégén 33 milliót hozott, összesen pedig 220.4 milliót termelt, ami nagyon szép teljesítmény az eredeti 33 milliós költségvetéshez képest. Ferrell viszont úgy gondolta, az a történet szépen le van zárva, kár hozzányúlni, és szintén nemet mondott a Tesó-tusa második részére. A kultikus A híres Ron Burgundy legendája (2004) esetében viszont kivételt tett, szerinte ott még volt mit folytatni, így készült az Ron Burgundy: A legenda folytatódik (2013), ahol producer és forgatókönyvíró is volt.

Imád sportolni

Bár első ránézésre esetlennek és nehézkesnek tűnik, már a gimiben is a legjobb sportolók közé tartozott, kosarazott, amerikai focit játszott, és ő volt a baseball csapat kapitánya. Nem csoda, hogy annyi sportvígjátékot vállalt be az évek során, mint a Taplógáz: Ricky Bobby legendája (2006), a Fél-profi (2008) vagy a Jégi dicsőségünk (2007). Kedvenc csapata a USC Trojans, és közismerten nagy Chelsea drukker, illetve gyakran fogad el felkéréseket jótékonysági fellépésekre. Egyszer például egy nap alatt az összes lehetséges pozícióban játszott egy baseball körmérkőzésen, hogy egy rákkutatási alapítványnak pénzt gyűjtsön. Ezen felül imád futni, és feleségével, a svéd színésznővel, Viveca Paulin 4 óra, 2 perc és 29 másodperc alatt futotta le a bostoni maratont 2003-ban, ami nagyon jó idő, két évvel pedig 5 óra, 1 perc és 56 másodperc kellett neki a New York-i maraton teljesítéséhez.

A hasonmások

Valóban elképesztő, hogy Ferrell és a Red Hot Chili Peppers dobosa, Chad Smith mennyire hasonlítanak egymásra. Nem csak arcra, de csontozatra, testfelépítésre is, és nagyjából egyforma magasak is. Ezen sokan szoktak viccelődni, a koncerteken gyakran köszöntik „Itt van Will Ferrell!” feIkiáltással Smith-t, aki játszott már „Nem Will Ferrell vagyok" feliratú pólóban.

Amikor ők ketten először találkoztak, Ferrell állítólag csak annyit mondott: „Te nagyon jóképű vagy!”, 2014-ben aztán együtt jelentek meg, teljesen egyforma ruhában Jimmy Fallon műsorában, hogy dobpárbajt vívjanak, ami nagyon viccesre sikerült – Ferrellnek a Tesó-tusában is volt egy fergeteges dobos jelenete - , és természetesen ez is egy jótékonysági gyűjtés része volt. Később is játszottak együtt, szintén sok pénzt szedve össze nemes ügyekre.

Mi van az autogramokkal?

Will Ferrellt mindenki szereti, kivéve az amerikai Autogram Magazin szerkesztőit. Igen, létezik ilyen újság, és azt írják: „Ami a legfrusztrálóbb abban, hogy Will Ferrell lett az elmúlt év legrosszabb autogram osztogatója, hogy korábban annyira kedves volt a rajongókkal és a gyűjtőkkel, és bárkinek aláírt. Ami a legrosszabb benne, az az, hogy cukkolja azokat, akik autogramot kérnek tőle.” Ferrell erre úgy reagált, hogy nem tudja, miként kerülhetett a listára, mert rengeteg autogramot ad. Azt azonban elismerte, hogy nem mindenkinek könnyíti meg a dolgát: „Előfordul néha. Azt szoktam mondani: Mennyire kell az az autogram? Biztos vagy benne? Azt mondod, te vagy a legnagyobb rajongóm? Bizonyítsd be.’ Előfordul, hogy ilyeneket mondok, de ki kell azt érdemelni.”