7 film, amiben minden bizonnyal először láttunk meztelenséget a ’90-es években

A legmeglepőbb alkotásokban is felvillan olykor egy pucér testrész.

Volt valami elképesztő és olykor túltolt szabadság a kilencvenes évek filmművészetében, ami abban is meglátszott, hogy számtalan, akkoriban készült mozgókép ábrázolt meztelenséget, ha kellett, ha nem. Ráadásul teljesen mindegy, hogy sci-fi, akciófilm vagy családi kalandfilm volt terítéken,

mindig volt valami indok, hogy felvillanjon egy női mell vagy férfifenék, akár csak egy pillanatra is.

Akik a hetvenes évek végén, a nyolcvanas évek első felében születtek, azok számára minden bizonnyal ezek a filmek voltak az elsők, ahol meztelenséget láttak (láttunk!). Következzen hét ilyen film, és ráadásként azt is eláruljuk, hogy kb. mikor születtek azok, akik valószínűleg ezekben láttak először pucérkodást.

 

Total Recall - Az emlékmás (1990)

Ha ekkor születtél: 1978 és ’83 közt

Az első film mindjárt egy rendhagyó jelenetet hozott, és minden bizonnyal jelentősen hozzájárult a kissé degeneratív kamaszkori fantáziákhoz. Paul Verhoeven Philip K. Dick novellája alapján rendezett fordulatos és akciódús űrszatírát Arnold Schwarzenegger főszereplésével. A Total Recall az összekuszálódott emlékei után eredő férfiről szól, akire gengszterek vadásznak a Marson, így nem csoda, hogy

emberünk belebotlik egy űrprostiba, akinek – most figyelj – három melle van.

 

Holtpont (1991)

Ha ekkor születtél: 1978 és ’83 közt

A kora kilencvenes évek akciófilmjei nem is képzelhetők el némi pucérkodás nélkül, a Holtpont pedig mindent bevetett. Vannak itt szörfösök, FBI-osok és egy trükkös bankrablás, amit négy volt amerikai elnök hajtott végre – pontosabban a rablók az őket ábrázoló maszkokat viselték. A vizualitás elsősorban Patrick Swayze meztelen, tánctól tökéletes felsőtestére koncentrál, de akadnak ledér nők is, mégpedig egy jócskán felfokozott pillanatban: Keanu Reevest alaposan elveri a meztelen Julie Michaels.

 

Titanic (1997)

Ha ekkor születtél: 1983 és ’87 közt

James Cameron kétségtelenül beletalált valamibe, mikor elkészítette az egyik legnagyobb hajókatasztrófa romantikus olvasatát. Szerintem a Titanic minden harmadik filmes listánkon szerepel, és mindig más és más okból.

Itt egy tévhit,

itt egy csók,

itt pedig a bevétel miatt.

Most pedig az ikonikus jelenet miatt, amelyben Jack (Leonardo DiCaprio) úgy rajzolja le Rose-t (Kate Winslet), mint azt a bizonyos francia lányt. Valójában

Winslet meztelensége már csak a meggy habon

ebben az erotikától túlfűtött jelentben, amiben a magabiztos lány modellt áll (fekszik), a fiú meg hebegve-habogva rajzolja őt.

 

Az ötödik elem (1997)

Ha ekkor születtél: 1983 és ’87 közt

Az akció, a sci-fi, a blőd humor és a szexualitás izgalmas, kísérleti elegye volt ez film, ami érdekes módon megtalálta a maga közönségét, sőt, kultikus státuszba is emelkedett. A képregényes megoldásokkal operáló vizualitás egyik legemlékezetesebb eleme a Milla Jovovich testén feszülő, baromi kényelmetlennek tűnő, de sokat sejtető fehér pántokból álló ruha. De van egy jelenet Az ötödik elemben, ahol ennél több is látszik:

amikor újjáalkotják az egész testét egy tartályban, egy pillanatra oldalról látható Jovovich meztelenül.

Ez is érdekelhet

5 meztelen jelenet a filmekben, amit valószínűleg te is elszalasztottál

Az egész csak egy pőre pillanat, de hidd el, ott van!

Tovább

 

Csillagközi invázió (1997)

Ha ekkor születtél: 1983 és ’87 közt

Még egy Verhoeven-film a listán, ebben aztán van minden: jövőbeli zsoldosok, űrből érkező ocsmány bogarak, civakodás és rivalizálás a férfiak és nők közt, valamint egy zuhanyzónyi pucér férfi és nő.

Női mellek, férfimellkasok és -fenekek is telibe látszanak ebben a jelenetben, ami minden bizonnyal a nemi egyenlőség nevében született.

 

Zorro álarca (1998)

Ha ekkor születtél: 1986 és ’91 közt

Ebben a látványos és kissé nosztalgikus kalandfilmben nem igazán számítottunk meztelenkedésre, és valójában az egész csak egy szemvillanás, és nagyon könnyű elszalasztani. A Zorro álarca a nagy kardcsörtékről szól, nem véletlen, hogy épp egy ilyen közben látható egy pillanatra Catherine Zeta-Jones fedetlen keble. Még ha nem is tudatosult bennünk, hogy láttuk, valószínűleg akkor is

ott rejtőzik a kép az agyunk egy hátsó zugában,

mint egy tizedmásodpercre felvillanó kólareklám.

 

Amerikai szépség (1999)

Ha ekkor születtél: 1986 és ’89 közt

Hogy Mena Suvarit látni fogjuk meztelenül a filmben, az nem nagy kunszt, hiszen már a plakát is beígéri, úgyhogy nem is miatta került fel az Amerikai szépség a listára. A film ugyanis

csúcsra járatja az egyik legközhelyesebb kamaszfantáziát a szomszéd lányról,

aki épp az ablak előtt vetkőzik le. Ezt teszi ugyanis Jane Burnham (Thora Birch), miközben tudván tudja, hogy a szemközti ablakból vizslatja a srác kamerával – hogy ennek nem lesz jó vége, az a film felhangjából sejthető.

 

(via Ranker)