Ha egy remek filmet látunk, hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy már a forgatókönyv is kiváló volt. Pedig a forgatás előtt, de még az alatt is számos dolog változhat, akár az utolsó pillanatban: karakterek, történetszálak és a cím is egészen más lesz, mire a forgatókönyv első verziójától a film eljut a mozikig. Következzen 7 olyan, mára már kultikussá vált film, aminek eredeti forgatókönyve még jóval gyengébb volt, mi több, simán megbukott volna.

Holt költők társasága (1989)

Listánk első darabja nem csak egy közkedvelt film, de egy olyan, ami végül megkapta a legjobb eredeti forgatókönyvnek járó Oscar-díjat. Pedig Tom Schulman forgatókönyve alapos kozmetikázáson esett át, mire a vászonra került. Az eredeti változatban ugyanis a különc tanár, Mr. Keating (Robin Williams) halálos beteg, és ezért biztatja a diákjait arra, hogy „ragadják meg a napot”, hiszen tudja, hogy bármelyik nap az utolsó lehet. Ez így viszont egészen más történet lett volna. Miként a rendező, Peter Weir mondta egy interjúban:

„Van ez a csodálatos, inspiráló tanár, aztán rájössz, hogy leukémiás, és ezért mondja, hogy »ragadd meg a napot!«. Nos, ilyen körülmények között ki ne mondaná ezt?!”

Ebben a verzióban Keating közelgő halála teljesen ránehezedett volna a történetre, de végül a rendező meggyőzte a forgatókönyvírót, hogy enélkül a szál nélkül is működik a film. Ráadásul a híres jelenet, mikor a diákok az asztalra állnak, így olyan lett volna, mintha egy haldokló előtt tisztelegnének, „de ha nem haldoklik, akkor tudjuk, hogy az általa tanított értékek mellett állnak ki, ami sokkal erősebb” – mondta Weir.

Gladiátor (2000)

Russell Crowe egyik legismertebb filmje a Gladiátor, ám a színész kezdetekben vonakodott elvállalni a szerepet. Állítólag, mikor először olvasta a forgatókönyvet, azt mondta: „ez egy szemét, abszolút hulladék”. Persze ő még nem azt a sztorit olvasta, amit később a vászon láttunk. Az első vázlatban Crowe karakterét Maximus helyett Narcissus-nak hívták. Történelmileg persze stimmelt volna a dolog, hiszen így hívták azt a férfit, aki megölte Commodus-t (a filmben Joaquin Phoenix alakítja), de gondoljunk bele, hogy például mennyire másként hangzott volna így a tömeg kultikussá vált kiáltása: „Maximus! Maximus!” helyett „Narcissus! Narcissus!”. A főszereplő jelmondata sem „Erő és becsület” lett volna, hanem a következő, kevesébé erős frázis: „Add meg magad, különben megöllek!”. A forgatókönyv ezen változatában Narcissus szponzorokat is szerzett volna, akiknek a termékeit reklámozza, például: „Narcissus csak Arany Pompeji olívaolajat iszik!”. Bár ez is elég sután hangzik, de szintén megfelelt volna a történelmi valóságnak – persze nem minden izgalmas egy filmben, ami hiteles. De volt egy olyan rész is a forgatókönyvben, hogy

Narcissus elevenen elégeti a szenátus tagjait egy hatalmas rézbika belsejében (ez egy valódi és brutális kivégzési mód volt), majd csimpánzokat ültet a helyükre.

A forgatókönyvet a producerek is katasztrofálisnak tartották, és könyörögtek Crowe-nak, hogy ne olvassa el, inkább beszéljen a rendezővel. Ridley Scott kifejtette neki, hogyan is képzeli el a filmet, ami végül meggyőzte a színészt.

Star Wars: Egy új remény (1977)

A kultikus sci-fi eposz eredeti forgatókönyve számtalan változtatáson ment keresztül, és döbbenetes belegondolni, hogy milyen könnyen tönkre lehetett volna vágni az egészet. Az első változatban például Luke Skywalker (Mark Hamill) egy rideg tábornok lett volna, aki nagyon messze áll attól az emberi figurától, akit a végleges filmben megismerünk. Han Solo (Harrison Ford) sem az a fess űrcsempész lett volna eredetileg, az 1974-es vázlat így írja le:

„egy hatalmas, zöld bőrű szörnyeteg, orr nélkül és nagy kopoltyúval”.

Szintén a korai verzióban szerepel az „aurafűszer”, ami arra enged következtetni, hogy George Lucas-t Frank Herbert Dűnéje is megihlette. A legtöbb ismert, és popkultúrába ivódott kifejezés is egészen másként hangzott eredetileg: Luke vezetékneve Starkiller lett volna, de a legrosszabbul akkor jártunk volna, ha az Erőt úgy hívják: Bogan.

Rambo (1982)

Ezt a filmet maga a főszereplő, Sylvester Stallone mentette meg attól, hogy totálisan megbukjon. Nem csak ikonikus játékával, de azzal a két javaslattal is, amit aztán felhasználtak a forgatókönyv átírásakor. Az első verzióban Rambo egy lövöldöző gyilkológép lett volna, aki rengeteg emberrel végez. Stallone azonban azt mondta, hogy a közönség nehezen tudna drukkolni a főszereplőnek, ha az halomra ölné az ártatlanokat, ezért csak akkor kéne ölnie, amikor már nincs más választása. Ezt meghallva a rendező, Ted Kotcheff már nem is tudta másként elképzelni a filmet:

„Úgy éreztem, hogy egy vietnámi veteránról kell szólnia, akinek elege van az erőszakból. Cseppet sem vágyik arra, hogy Amerikába visszatérve embereket öljön.”

Stallone másik fontos javaslata a lezárásra vonatkozott, ugyanis eredetileg Rambo öngyilkos lett volna, mivel nem tud tovább megbirkózni a poszttraumás stressz szindrómájával. A színésznek nem tetszett ez a befejezés, állítólag azt mondta a rendezőnek:

„Ted, annyi mindenen ment keresztül ez a karakter, és most megöljük?!”

Végül neki lett igaza, mivel a tesztvetítésen sem jött be a nézőknek az öngyilkos Rambo, így újraforgatták a befejezést.

Szörnyecskék (1989)

Minden idők legismertebb karácsonyi horror-vígjátéka eredetileg jóval sötétebb lett volna: egész konkréten köze nem lett volna a vígjátékhoz. A forgatókönyvíró, Chris Columbus arról is beszélt, hogy az eredeti verzió R-besorolást kapott volna, ami mindjárt érthető, ha megtudjuk, hogy jóval több holttest lett volna benne:

„Anya feje legurul a lépcsőn; Billy és Kate bemennek egy McDonald's-ba, de nem gyorskaját rendelnek, hanem mindenkit megesznek, aki ott van.”

A legtöbb karakter kifejezetten egydimenziós volt: például Billy anyjának egyetlen személyiségjegye az lett volna, hogy váliumfüggő. Gizmo sem lett volna ennyire cuki, így nem csoda, hogy Billy (Zach Galligan) már az elején végezni akar vele. Aztán jött Steven Spielberg, és azt mondta Columbus-nak:

„Nagyszerű, amit írtál, de ez egy R-besorolású horrorfilm. Ám van rá mód, hogy sokkal szélesebb közönséghez is eljusson.”

Toy Story – Játékháború (1997)

Ha a Pixar a Toy Story eredeti forgatókönyvét követte volna, akkor a stúdió nagyon hamar eltűnt volna a süllyesztőben. A forgatókönyv eredeti változatában ugyanis Woody egy igazi bunkó volt. De még csak nem is az általunk ismert cowboy-figura lett volna, hanem egy hátborzongató hasbeszélő bábu. Ebben a változatban Woody szándékosan löki ki Buzzt az ablakon (a végső verzióban ugye ez véletlenül történik).

A mélypont talán az volt, mikor a Disney vezetőinek prezentálták az ötletet, és egy olyan jelenetet mutattak, amiben Woody megkorbácsolja a többi játékot.

A vezetőség teljesen ledöbbent, és azt mondták a Pixarnak, hogy az egész projektet leállítják, ha két héten belül nem állnak elő valami jobbal. Végül sikerült újraalkotni a karaktert, és a többi már az animációsfilm-történelem része.

Zootropolis – Állati nagy balhé (2016)

Mindössze 17 hónappal a film megjelenése előtt a forgatókönyvírónak szinte a nulláról kellett újraalkotni a történetet, és az egész világot. A Zootropolis ugyanis eredetileg jóval sötétebb lett volna: az

eredeti verzióban a vadállatok úgynevezett „szelídítő nyakörvet” viseltek, ami minden alkalommal sokkolta őket, amikor előbújt a ragadozó énjük.

Ebben a változatban még Nick, a simlis róka volt a főszereplő, és Judy, a nyuszi csak egy ellenszenves rendőr volt, aki megpróbálja elkapni őt. Ezt azonban túl komornak ítélték, miként a rendező, Rich Moore mondta:

„Eljutottunk arra a pontra, ahol már nehezen lehetett szurkolni a városnak, és nem akartunk olyan világot teremteni, amiben nem jó élni.”

A történet, amit végül elkészítettek, akkor kezdett beindulni, amikor úgy döntöttek, hogy Judy szemszögét mutatják be, és maga a világ is jóval árnyaltabb lett: egy disztópikus városból nyüzsgő metropolisszá vált, amiben a jó és a rossz is jelen van.

(via Looper)