Sajnos gyakran megesik, hogy a máskülönben remek színészek, az ígéretes történet és a figyelemfelkeltő előzetesnek köszönhetően a néző nagyon ráizgul egy filmre, ami aztán jókora csalódást okoz. Íme, nyolc ilyen thriller.
Hóember (2017)
Az egész világ imádja a skandináv krimiket, mi is, és imádjuk Michael Fassbender is, miért ne izgultunk volna rá a svéd Tomas Alfredson thrillerére, aki a norvég Jo Nesbø bestsellerét dolgozta fel? Csakhogy a zűrös magánélettel rendelkező nőket levadászó sorozatgyilkos története nagy katyvasz lett. Merthogy van itt minden, ezernyi szál és szereplők, utazás fel és alá az országban, múltbéli történések és politika meg magánélet, de egyik sem vezet sehová, hiába az ördögien rafinált gazember sötét tettei. És, bár Fassbender mindig nézhető, most egy jó pillanata sincsen, mert az egész úgy lett megírva, leforgatva és összevágva, hogy nincsenek igazi csúcspontok, csak a sehová nem kifutó feszültségépítés. A női főszereplő Rebecca Fergusonnak (Mission: Impossible - Titkos nemzet) például nincs is igazi története, csak izgatottan szaladgál, Charlotte Gainsbourg mintha egy másik filmben játszana, J.K. Simmonst pedig úgy csinálták meg, mint egy Bond-film főgonoszát, hogy aztán elfeledkezzenek róla.
Hotel Artemis - A bűn szállodája (2018)
A közeljövőben adott egy gengszterkórház, amelyet Jane nővér (Jodie Foster) és segédje, Everest (Dave Bautista) vezet, kizárólag tagok számára, és tisztára olyan, mint a szálloda a John Wickben. Ide érkezik két sérült bankrabló, miközben az utcán kitörnek a lázongások. Lassan az is kiderül, hogy egy másik páciens egy sebesült gengszterfőnök (Jeff Goldblum) megölését tervezi, de akadnak más zavaró tényezők is. És ez egy jó kis alapsztori, csak a kidolgozás hibádzik.
Igazából azt sem lehet tudni, ki a főszereplő a megannyi karakter közül
– mondjuk mind bűnöző vagy bűnözőknek dolgozik -, és most kivételesen Jodi Fosterre sem lehet igazán számítani. Az ő figurája nem is sikerült túl jól: az ápolatlan, rozoga nőről nehéz elhinni, hogy gengsztereknek nyúlt nagyon drága szolgáltatást. Bautista azért most is jó volt!
Szemekbe zárt titkok (2015)
Az tulajdonképpen mindegy, hogy egy 2009-es argentin film remake-jéről van szó, még akkor is, ha az eredeti verziója történetesen Oscart-díjat nyert, a legjobb idegen nyelvű film kategóriában. Innentől egy önálló sztoriról van szó, változtatásokkal, más hangsúlyokkal, és két olyan világsztárral, mint Nicole Kidman és Julia Roberts - és mellettük hajlamosak vagyunk elfeledkezni arról, hogy az igazi főszereplő a sokkal kevésbé neves Chiwetel Ejiofor, az az egykori FBI ügynök, aki egy 13 évvel korábbi gyilkossági ügyet kapar elő, mert ez az ügy mindenki ügye, aki annak idején ott dolgozott, hiszen egyikük lányát ölték meg. A történettel nincs is gond: van gyilkosság, nyomozás, személyes dráma, szerelmi szál,
a ritmust viszont nem sikerült eltalálni,
és a forgatókönyvíróként ismert Billy Ray (Phillips kapitány, Az éhezők viadala) egyszerűen képtelen felvenni azt a tempót, amitől a sztori vagy a szereplők érdekessé, izgalmassá válnának.
Csak Isten bocsáthat meg
Bár az ínyencek már az odahaza, Dániában készített munkáit is szerették, Nicolas Winding Refn a Drive - Gázt! révén robbant a köztudatba, nem is akárhogy a film pedig instant kultstátuszba került. Nem csoda, hogy következő rendezését óriási várakozás övezte, főleg azért, mert Refn újra a Drive sztárjával, Ryan Goslinggal dolgozott együtt, a helyszín az egzotikus Thaiföld volt, a másik főszereplő pedig a zseniális Kristin Scott Thomas. Második közös munkájukat azonban
Cannes-ban kifütyülték,
mert Refn a stílus oltárán feláldozta a tartalmat, és az erőszakot pedig teljesen öncélűvá tette egy túlbonyolított, mégis teljesen üres bosszúmesében. A filmből egyedül a bosszúhadjáratot indít thai exzsarut játszó Vithaya Pansringarm jött ki jól, mert az ő karakterénél nem a stílus volt a fontos…
Gyilkos ösztön (2015)
Joe Merriwether (Jeffrey Dean Morgan) és Katherine Cowles (Abbie Cornish) ügynökök nyomoznak egy különös kegyetlenséggel elkövetett sorozatgyilkosság ügyében. Az áldozatok között ugyan nincs kapcsolat, de többek közt a módszer, a rejtélyes üzenetek arra utalnak, hogy a halálesetek összefüggnek. Mivel a gyilkos mindig egy lépéssel a rendőrség előtt jár, a nyomozók a lánya halála óta visszavonultan élő, különös képességű pszichiáter Dr. John Clancy (Sir Anthony Hopkins) segítségét kérik. És itt már gyanús lehetett volna a dolog: Anthony Hopkins már korábban is segített az FBI-nak elkapni egy sorozatgyilkost a maga különleges képességeivel a Bárányok hallgatásában, de itt
egy sokkal kevésbé kidolgozott, sokkal kevésbé érdekes figurát kapott,
és tulajdonképpen ezen bukott el a film. Hopkins jó, de a karakter nem, sőt, a gyilkos fejébe látó agyfurkász helyenként nevetséges, az ördögien gonosz Colin Farrell pedig csapnivaló választás volt.
AVA (2020)
Imádjuk Colin Farrelt, de nem mindig választ jól. Most sem, ráadásul most is ő a rosszfiú – egy olyan rosszfiú, akinek motivációi teljesen értelmetlenek. A „világklasszis bérgyilkos”, aki történetesen egy gyönyörű nő, akinek érzései vannak, és civil életet akar kezdeni, már az 1990-es Nikita óta egy ordas nagy klisé, de kíváncsiak voltak, mit hoz ki a témából Jessica Chastain címszereplőként, akinek John Malkovich a mentora. Ők ketten olyan szimpatikusak, hogy
a fene se érti, miért élnek abból, hogy másokat tesznek el láb alól,
ahogy ez is kevéssé volt érthető a film megnézése után, miért tartotta valaki ötletnek, hogy ebbe sok pénzt tegyen. Persze, vannak ezerszer elmondott történetek, amin mindig lehet csavarni, vagy legalább baromi látványosan előadni, de itt nincs semmi csavar, minden bántóan kiszámítható, a látvány pedig abszolút átlagos, sőt!
A jogász (2013)
Ki ne kapta volna fel a fejét arra, hogy Ridley Scott feldolgozza Cormac McCarthy regényét, ráadásul olyan fantasztikus sztárokkal, mint Michael Fassbender, Javier Bardem, Brad Pitt vagy Penélope Cruz? Az első fotók olyan jól néztek ki, hogy legszívesebben bekereteztem volna őket, aztán jött a rideg valóság: Scott mester sem tévedhetetlen, és
nem minden McCarthy regényt kell megfilmesíteni.
Persze, a kokaincsempészésbe és terjeszkedésbe belecsapó ügyvéd sztorija iszonyú jól néz ki, de a film egy órával hosszabbnak érződik, annyi benne az üresjárat és a felesleges hangsúlyképzés, és sok jelenete egyszerűen nem vezet sehova. A képlet persze lehet, hogy fordított, és a film azért néz ki ilyen jól, hogy ne figyeljünk a hiányosságaira!
Ördög a részletekben (2021)
Egy, remek helyszínelői ösztönökkel megáldott vidéki seriffhelyettes (Denzel Washington) a nagyvárosba érkezik, majd a helyi zsaru (Rami Malek) oldalán belekeveredik egy sorozatgyilkos utáni hajszába. Lesz is egy gyanúsított (Jared Leto), csakhogy a nyomok ellentmondásosak, a férfi pedig mintha csak játszana a nyomozókkal. Csakhogy a nyomozás a kisvárosi rendőr múltját, és nyugtalanító titkokat tár fel, amelyek súlyosabb következményekkel járhatnak, mint a saját ügye. Azon túl, hogy a filmnek van egy masszív Hetedik (1995) utánérzése, rendkívül frusztráló, hogy végig nem tudni, mikor merre hány méter. Persze, van olyan, hogy kifejezetten jó, ha a rendező okosabb a nézőnél, de ez nem okosság, ez csak zavaros.
