9 haláli jó film, ahol a főszereplő valójában végig halott volt

A Hatodik érzék, a Maradj! és a Más világ is akkorát üt, hogy a temetőfal adja a másikat!

A történet végi meglepő végkifejlet, vagy a levegőben lógva hagyott befejezés (lásd még: cliffhanger) mindig is a filmkészítés egyik alapvető trükkje volt. Van viszont egy olyan dramaturgiai csavar, ami nagyon megosztja a nézőközönséget: az, ha az egyik főszereplőről kiderül, hogy valójában egész idő alatt halott volt. De bármennyire is megosztó ez a típusú fordulat, a filmesek előszeretettel használják. Az alábbiakban összeszedtünk néhány kiváló alkotást a horrortól a vígjátékig, amelyekben vagy egy hulla a főhős, vagy az egyik szereplők nem tudja, hogy meghalt, és a nézőkkel együtt fedezi fel a teljes igazságot.

VIGYÁZAT, NAGYON SPOILERES CIKK KÖVETKEZIK!

 

1. Beetlejuice - Kísértethistória (1988)

Tim Burton nagy klasszikusában Barbara (Geena Davis) és Adam Maitland (Alec Baldwin) megvásárolnak egy takaros, de felújításra váró vidéki házat. Nem sokkal ezután azonban

szörnyethalnak egy balesetben, és a saját házukban találják magukat – szellemként.

Nem hagyhatják el a régi otthonukat, mert akkor felfalják őket a homokférgek, a takaros házat azonban időközben kinézte már magának egy New York-i yuppie család, akik teljesen át akarnak alakítani mindent. Mivel Maitland-ék túl kedvesek szellemnek, minden igyekezetük hiábavalónak bizonyul az új jövevények megrémítésére, a család lázadó kamasz lányával (Winona Ryder) ráadásul össze is barátkoznak, miután kiderül, hogy látja őket. Végül az őrült kísértet, Beetlejuice (Michael Keaton) is megjelenik, és kő kövön nem marad...

 

2. Hóbortos hétvége (1989)

Két fiatal és sikeres pénzügyi tanácsadó, Larry és Richard (Andrew McCarthy és Jonathan Silverman) sikkasztás nyomaira bukkan a vállalatnál. Főnökük, a bulibáró Bernie (Terry Kiser) valóban biztosítási csalást követett el, így amikor megneszeli, hogy a két beosztottja szaglászik utána, meghívja őket hétvégére a tengerparti luxusvillájába - azzal a szándékkal, hogy ott megölje őket. Csakhogy a maffia közreműködése miatt pont ő lesz aki az, aki végül az örök vadászmezőkre távozik. Ami egy ragyogó hétvégének indul, végül igazi pokoljárás lesz...

Larry és Richard megpróbálnak ugyan megszabadulni a holttesttől, de folyton olyan mulatságos helyzetekbe keverednek, hogy magukkal kell cipelniük Bernie-t, és el kell játszaniuk, hogy még él!

 

3. Hatodik érzék (1999)

Cole (Haley Joel Osment) hatéves, és rémálmok gyötrik, éjszakáit és nappalait olyan lények népesítik be, akiket csak ő lát: a halott emberek. El is viszik egy Malcolm Crowe (Bruce Willis) nevű gyermekpszichológushoz, akit egy korábbi kezeltje hasba lőtt, és az eset után más városba költözött. Cole csak benne bízik: senkinek nem beszélhet arról, amit lát, de a férfival lassan megértik egymást... Nekem anno egy gimis osztálytársam egy pénteki napon a suliban

elspoilerezte a Hatodik érzék végét, miszerint Bruce Willis végig halott benne,

mivel ő már megnézte a csütörtök esti premieren. Nekem péntek estére volt jegyem – életem egyik legrosszabb moziélményével gazdagodtam. Azért persze később megértettem, miért kultikus ez a film, hiszen a szomorú arcú Bruce Willis  talán még sohasem játszott olyan jól, mint itt.

 

4. Más világ (2001)

Ez a hátborzongató történet Jersey szigetén játszódik 1945-ben, a második világháború után. Itt él Grace (Nicole Kidman), akinek a férje nem tért vissza a frontról, így a nő most egyedül, szigorú erkölcsi normáktól vezérelve neveli a gyermekeit a viktoriánus házban. Lánya és fia furcsa betegségben szenvednek: nem tehetik ki magukat direkt napfénynek. Amikor három új szolgáló érkezik a házhoz, meg kell tanulniuk a legfontosabb szabályt: a kastélyt mindenkor félhomályban kell tartani; egyetlen ajtót sem szabad kitárni anélkül, hogy a mögötte lévőt be ne zárták volna. Ám a Grace által fenntartott szigorú rend felborul. Először akkor, amikor Grace összetalálkozik a halott férjével, másodszor pedig akkor, amikor

idegenek jelennek meg a házban, és kiderül, hogy ők valójában egy szeánszt tartó, okkult csoport – Grace pedig nem más, mint az ódon ház szelleme, akivel a médium kommunikálni próbál...

 

5. Vanília égbolt (2001)

A jóképű, gazdag, karizmatikus David (Tom Cruise) egy New York-i kiadó ifjú vezetője. Gondtalan és felelőtlen életvitele elbűvölő, mégis, mintha hiányozna belőle valami. Egy éjjel megismerkedik álmai asszonyával (Cameron Diaz), aki azonban meghal, ám David ezután a románc, a humor, a gyanakvás, a szerelem és szex szédítő forgatagába zuhan, és azon veszi észre magát, hogy kétségbeesetten keresi saját lelkét, és már egy Sofia nevű nő (Penélope Cruz) az, akiért megőrül.

Csakhogy a film végére kiderül, hogy David bonviván élete csupán illúzió: egy balesetben szétroncsolódott az arca, így esélye sem volt a boldogságra,

ezért aztán megegyezett egy Life Extension nevű céggel, ahol az öngyilkosságát követően kómában, helyesebben „éber álomban” tartják – immáron 150 éve.

 

6. Maradj! (2005)

Sam Foster New York-i pszichiáter (Ewan McGregor) minden igyekezetével azon van, hogy megakadályozza fiatal páciense öngyilkosságát. Henry Letham (Ryan Gosling) egy hét múlva, a huszonegyedik születésnapján akar végezni magával. Miközben Sam egyre mélyebbre hatol Henry tudatalattijának labirintusába, a pszichiáter racionális világfelfogása is omladozni kezd. Sam hamarosan képtelen megkülönböztetni a valóságot az álomvilágtól. Nem tudja, hol végződik az ő, és hol kezdődik Henry világa. Nem csoda persze, hogy Sam és Henry is össze vannak zavarodva, hiszen

a történet végén Henry színt vall: mindenki, akivel addig találkozott, beleértve Samet is, egy álom része volt, hogy megbékéljen végre a saját halálával, ami a Brooklyn hídon történt balesetekor történt meg.

 

7. Silent Hill - A halott város (2006)

Egy gyógyíthatatlan beteg kislány édesanyja Rose (Radha Mitchell) képtelen beletörődni az orvosok diagnózisába. A gyógyulás útját keresve megszökteti lányát, és Silent Hill felé veszik az irányt, mert ez a városka jelent meg a gyerek álmaiban. Menekülés közben azonban Rose karambolozik az autójával, és mire magához tér, a kislányának hűlt helye. Rose bemegy Silent Hill elhagyatott, hátborzongató városába, ahol furcsa lények laknak, és időről időre az élő Sötétség telepedik a környékre, megfertőzve mindazokat, akiket megérint. Rose a gyermeke keresése közben egyre többet tud meg a város történetéről és rá kell döbbennie, hogy lánya eltűnése csupán apró porszem egy sokkal komolyabb játékban...

Végül Rose-t meggyilkolják Silent Hillben, ám a nő furcsa módon mégsem hal meg – mivel valójában már az autóbalesetben életét vesztette, a kislányával együtt.

 

8. Forráskód (2011)

Bombamerényletet követnek el egy vonat ellen. A titkosszolgálat embere, az Afganisztánt is megjárt Colter Stevens százados (Jake Gyllenhaal) Sean Fentress álnéven ült ott az utasok között, hogy beazonosítsa a merénylőt, aki újabb akcióra készül – de nem sikerült neki.

A Forráskód nevű szupertitkos program segítségével azonban Stevens-Fentress újra és újra a vonaton ébred, majd meghal, de mindig visszaküldik a szerelvényre, hogy megtalálja a merénylőt.

Minden alkalommal újabb bizonyítékra bukkan, ám a terroristának sikerül elmenekülnie. Minél többet tud meg róla, Stevens annál biztosabb abban, hogy meg tudná akadályozni a robbanást, ha egyszer nem futna ki az időből – és közben rájön, hogy minden egyes alkalommal, amikor meghal és újra felébred, a számítógépes program segítségével lényegében saját magának egy alternatív változatát hozza létre.

 

9. Múlt karácsony (2019)

Kate (Emilia Clarke) csengettyűs cipőben csetlik-botlik London-szerte és a saját rossz döntései között, ő ugyanis egy egész évben nyitva tartó karácsonyi boltban dolgozik manóként – ez a munka szintén nem volt a legjobb döntés. Tom (Henry Golding) túl szép, hogy igaz legyen, amikor besétál az életébe, és elkezd átlátni a falakon, amelyeket a lány maga köré épített. Kate azonban csúnyán összebalhézik a családjával, de ekkor is összefut Tommal, és egy késő éjszakába nyúló beszélgetés során elárulja a férfinak, hogy tavaly karácsonykor szívátültetésen esett át.

Ekkor derül ki, hogy Tom azért olyan tökéletes, mert nem is hús-vér ember: ő a szervdonor szelleme, aki segíteni akar Kate-nek, hogy végre átgondolja és rendbe tegye az életét.

(via Movieweb)