Állítólag igen, de „csak” a klónháborúk idején játszódó flashback jelenetekben fogja újra Obi-Wan Kenobit alakítani.
Ewan McGregornak még mindig jól áll a sorozat – ráadásul ezúttal egy egészen elképesztő sztoriban láthatjuk. Kritika a SkyShowtime Egy úr Moszkvában című szériájáról.
Elstartol Robert Downey Jr. sorozata, folytatódik a Rebel Moon, megérkezik Ewan McGregor történelmi szériája és igazi klasszikusok is felkerülnek a szolgáltatók felületére.
Válogatásunkba a tehetséges gyereksztárokon kívül idősebb színészek is bekerültek, hiszen nem mindenkit tizenévesen talál meg a szerencse.
A filmek régi kliséje a jóképű, ellenállhatatlan pasas, akinek senki sem tud nemet mondani, kivéve a lányt, aki mégis. Lássuk, kiknek állt a legjobban ez a szerep!
Nemrég ért véget a True Detective negyedik évada, amely széria újabb bizonyíték arra nézvést, mennyire szeretik a nézők a nem összefüggő vagy egymáshoz csak lazán kapcsolódó évadokból álló sorozatokat. Mutatjuk a nyolc legjobbat.
Habár meztelen színészeket már az olyan ősfilmesek is szerepeltettek, mint Georges Méliès, még mindig elég nagy dolognak számít a pucérkodás a vásznon. Az alábbi művészek például tudnának mesélni!
30 éve zajlott a mogadishui csata a szomáliai fővárosban, amely az amerikai hadvezetés egyik legcsúfosabb kudarca volt, és amit Sólyom végveszélyben örökített meg elképesztően izgalmas módon - és aminek rendkívül fontos utóélete lett.
Az olyan klasszikusok, mint a M.A.S.H., a Trópusi vihar vagy a Sivatagi cápák mellett akadnak bőven kevésbé ismert, de attól még nagyon szórakoztató filmek. Ezekből szemezgettünk.
Ewan McGregor és Scarlett Johansson ide vagy oda, Michael Bay filmje annak idején megbukott. Érdekességek A szigetről!
Néhány alkotónak akkorát szólt a pályáján a nagy áttörést meghozó mozi, hogy az egészen elhomályosította korábbi filmjét vagy épp filmjeit – pedig adott esetben ezek is érdemesek a figyelmünkre. Vagy pont, hogy nem, és rettenetesek. Összeállításunkból kiderül!
A katasztrófafilmekben nyilván az a legjobb, hogy a mozi vagy otthonunk biztonságában szörnyülködhetünk, de van, hogy egy valós vagy kitalált katasztrófa története más okból is lenyűgöző.