Kevésbé ismert, de remek háborús szatírák

Az olyan klasszikusok, mint a M.A.S.H., a Trópusi vihar vagy a Sivatagi cápák mellett akadnak bőven kevésbé ismert, de attól még nagyon szórakoztató filmek. Ezekből szemezgettünk.

Bombázók a seregnek (1981)

John Winger (Bill Murray) nem az a "munka hőse" típus, egyheti munka után úgy érzi, megváltotta a világot. Barátnője azonban megelégeli a mimóza életét, és faképnél hagyja, nem sokkal azután, hogy a bank lefoglalta a kocsiját. John egyetlen módot lát kilábalni a bajból: ő és szintén munkakerülő haverja, Russell (Harold Ramis) bevonulnak a seregbe. Ám csalódniuk kell, az álomutazások és a pénz helyett egy kemény kiképzőtábor kíméletlen őrmesterének szakaszába kerülnek, és akaratuk ellenére lesz belőlük mintakatona, akik ráadásul egy új fejlesztésű fegyver megmentése közben egy hidegháborús konfliktust robbantanak ki. Ivan Reitman háborús komédiája jól hozott a konyhára: mindössze 10 milliós büdzséből készült, és 85 milliós bevételt termelt.

Elérhető: Apple Tv; Google Play

Forrás: Columbia Pictures

Ivan Csonkin közlegény élete és különleges kalandjai (1994)

A 2. világháborúban egy kényszerleszállást végző repülőgép őrizetével bízzák meg az egyszerű, de talpraesett Ivan Csonkin közlegényt (Gennagyij Nazarov). A közeli faluban szállásolják el, ami tele van különc alakokkal. Összeáll a bögyös postáskisasszonnyal, miközben Svejk-szerűen egyszerű gondolkodásmódjával és viselkedésével megkavarja a falu állóvízszerű életét. Egyre inkább úgy tűnik, hogy örökre az isten háta mögött felejtették,

ám egyszercsak megjelenik az NKVD, majd támadás éri a falut.

Mondjuk a Vörös Hadsereg támad, téves információk alapján, ráadásul parancsnokuk inkompetenciája miatt lőszer nélkül, de a támadás az támadás. A cseh Jirí Menzel kissé meglepő módon orosz nyelven, orosz színészekkel és Oroszországban forgatta le háborús szatíráját,  amit ma már nem lehetne elkészíteni, mert börtön jár a hadsereg kigúnyolásáért.

Forrás: Budapest Film

 

Egy kis gubanc (2009)

Simon Foster, a nemzetközi fejlesztésekért felelős miniszter (Tom Hollander) nem az eszéről és a szónoki képességéről híres. Egy interjúban ugyanis félreérthető kijelentést tesz a harmadik világgal kapcsolatban. Mielőtt rájönne a hibájára, tovább tetézi azt, és a "hasmars elleni háború" a média olvasatában máris egy lehetséges közel-keleti katonai konfliktus képét villantja fel. Miközben a brit kormány hivatalnokai, élükön Malcolm Tuckerrel (Peter Capaldi), a külügy „megoldóemberével” azon dolgoznak, hogy elkenjék az ügyet, az óceánon túl hirtelenjében sok barátja akad Fosternek, köztük egy amerikai tábornok (James Gandolfini),

aki szívesen kezdene egy jó kis háborút.

A film az In The Thick című BBC vígjátéksorozat alapján készült, és egyszerre frappánsan és ijesztően mutatja meg, hogy tud egyetlen idióta kirobbantani egy háborút.

Forrás: Cirkofilm

 

Kecskebűvölők (2009)

Bob Wilton (Ewan McGregor) riporter épp a nagy sztorit keresi, mikor találkozik Lyn Cassadyvel (George Clooney), aki az USA egyik különleges, kísérleti hadseregének katonája. Cassady szerint az új haderő, az "Első Föld Zászlóalj" bevetése során a háborúk teljesen új dimenziót nyernek, az egység tagjai ugyanis paranormális képességekkel rendelkező emberek, akik képesek az ellenség gondolataiban olvasni, falakon áthatolni, sőt,

a szimpla tekintetükkel is ölni tudnak - például egy kecskét.

A magukat jediknek képzelő amerikai hippikatonák története kész agymenésnek hangzik, csakhogy a dolog tényleg megtörtént: a film egy tényfeltáró könyv alapján készült, és az USA hadserege tényleg kísérletezett a tudatmódosítás és befolyásolás különböző módszereivel.

Forrás: Fórum Hungary

 

Afganisztáni víg napjaim (2016)

A riporter Kim Baker (Tina Fey) úgy dönt, hogy felpezsdíti unalmas életét. Otthagyja kényelmes irodai állását New Yorkban, és elvállal egy afganisztáni megbízást. Távol otthonától, kizökkenve komfortzónájából, és felocsúdva a kultúrsokkból, Kim összebarátkozik egy másik riporterrel, Tanyával (Margot Robbie), egy szigorú ezredessel (Billy Bob Thornton), és a bájos fotóriporterrel (Martin Freeman).

Az új barátai segítségével már könnyebben kiismeri magát a távoli országban.

A nagy káoszban Kim felfedezi igazi erősségét, és mindent kockára tesz a nagy sztoriért – miközben rájön, hogy adrenalinfüggővé vált.

Elérhető: Apple Tv; Google Play

Forrás: HBO

 

Haverok fegyverben (2016)

Az amerikai védelmi minisztérium irtózatos pénzeket költ ingatag harmadik világbeli szövetségesei felfegyverzésére, és teszi mindezt sokszor second hand felszereléssel.

Az ilyen áru eredete és minősége gyakran kétséges,

a jókora árréssel dolgozó beszállítók pedig előszeretettel halásznak a zavarosban. Ezt tette két élelmes, de mégsem elég okos srác Miamiból (Jonah Hill és Miles Teller). Miután sikerült egy nagyobb tétel fegyvert kalandos úton Irakba csempészniük, és minden versenytársuknak aláígérve megnyertek egy hatalmas tendert. A gond csak annyi, hogy az ipari mennyiségű lőszer egy dohos albán katonai raktárban pihen, kérdéses állapotban, ahonnan Afganisztánba kellene juttatni.

Elérhető: Apple Tv; Google Play

Forrás: InterCom

 

War Machine - Háborús gépezet (2017)

Brad Pitt 2017-es Netflix-filmjében egy Afganisztánba vezényelt, magas rangú és igen keményfejű amerikai katonatiszt mindennapjait mutatta be. Bár a karakterét a filmben McMahonnak hívták, egyértelműen Stanley A. McChrystal vezérezredesről mintázták, aki az oknyomozó újságíró Michael Hastings The Operators: The Wild & Terrifying Inside Story of America’s War in Afghanistan című könyvének tanúsága szerint született taktikai zseni volt, ám az ezredforduló után kirobbant botrányai miatt (többek között laktanyai túlkapások, egy baráti tűzben lelőtt amerikai focista, az elnök, az alelnök és a nemzetbiztonsági tanácsadó szidalmazása) mostanra már az egyik legvitatottabb megítélésű katonatiszt lett az Egyesült Államokban.

Elérhető: Netflix

Forrás: Netflix

 

Minden idők legelképesztőbb sörfuvarja (2022)

A Peter Farrelly (Zöld könyv) által rendezett, 1967-ben játszódó alkotás egy fiatal New York-i srác (Zac Efron) történetét meséli el, aki, miközben a cimborái Vietnámban harcolnak, egész nap csak henyél. De amikor a kocsmában valaki azt mondja, hogy a katonák megérdemelnék, hogy kapjanak egyet a kedvenc amerikai sörükből, és legszívesebben vinne is nekik. Kissé kapatos hősünk ihletet kap, és benyögi, hogy hát akkor ő majd visz nekik. A vidám kirándulásnak induló utazás során hősünknek számos kalandban lesz része, átvág a dzsungelen és – nyilván civil külseje miatt – CIA-ügynöknek nézik,

de nemcsak rég látott barátaival találkozik újra, hanem szembesül a háború poklával is.

A "civil a háború közepén" motívum remek eszköz arra, hogy mi is mindent más szemmel nézzünk – például a vietnámi háborút.

Elérhető: Apple Tv

Forrás: Apple TV+