Alfred Hitchcock bemutatja (1955–1962)

Talán nem mindenki tudja, de a thrillermágus nemcsak a mozivásznon alkotott nagyot, de viszonylag hamar megtalálta magának a tévé világát is: sorozata, az Alfred Hitchcock bemutatja 1955 és 1962 között futott, és minden része más és más izgalmas rejtélyt vagy suspense-zel teli bűntényt mutatott be. Az epizódok előtt – miután lepergett az ikonikus főcím Gounod Marche funèbre d'une marionnette zenéjére, Hitchcock sziluettjének beúszásával – maga a mester mondott bevezetőt,

amitől az egész valami összetéveszthetetlen hangulatot és ízt kapott.

A minőséget elsősorban az garantálta, hogy több részt is maga az alkotó rendezett, és persze alapanyagért sem mentek akárhova: az egyik legjobb epizód, az Egy ember délről Roald Dahl novellája alapján készült, és nem kisebb sztárok szerepeltek benne, mint Peter Lorre vagy Steve McQueen.

Az Alfred Hitchcock bemutatja olyan népszerű volt, hogy remake is készült belőle, ami 1985 és 1989 között futott.

Fekete tükör (2011–)

Charlie Brooker kultikus szériája 2011-ben indult, és tavaly négy év kihagyás után folytatódott a hatodik évadával. Az annak idején a Channel 4-on debütált alkotást 2016-ban szerezte meg a Netflix, így az utóbbi négy évad már náluk vált elérhetővé. Egyes nézők szerint ezzel csökkent a sorozat színvonala. Majd a hatodik évaddal az alkotó sokakat meglepett, mivel – ahogy arra kritikusunk is felhívta a figyelmet – a széria „elvesztette Black Mirror-jellegét”: sokkal kevesebb volt például benne a sci-fi, és a szokásos fenyegető technológiai témák helyett (mellett) nagyobb hangsúly került a misztikumra.

Az antológiaszéria epizódjainak külön-külön sztorijait az fogja össze, hogy mind valamiféle disztópikus jövőt mutatnak be. Sci-fi rémálmaival Brooker nagyon ráérzett a korszellemre, így a Black Mirror hamar a tömegkultúra részévé vált, mivel ember és technika viszonyát vizsgálja, valamint azt, hogy milyen ára van/lesz a technikai fejlődésnek – amivel manapság sokan tudunk azonosulni.

Kritika a hatodik évadról

A Netflixnek és a nézőknek is beint a Black Mirror új évada

Más lett, mint amire számítottunk, de így is kiváló szórakozás.

Tovább

Mesék a kriptából (1989–1996)

A thriller és a sci-fi mellett természetesen a horror műfajból sem hiányozhat az antológiaszéria formája. Az egyszerre rémséges és vicces Kriptaőr által bevezetett epizódok véresek, őrültek és kaotikusak voltak – sokat segített a félelemfaktoron, hogy a Mesék a kriptából több mint 90 részét az HBO gyártotta, így

nem kellett kompromisszumokat kötniük

a minél szélesebb közönség elérése érdekében. Az ötvenes évek híres E.C.-képregényein alapuló rémtörténetekben olyan sztárok brillíroztak, mint Demi Moore, Patricia Arquette, Amanda Plummer vagy Kyle MacLachlan, a rendezők között pedig olyan neveket találunk, mint MacLachlan vagy Arnold Schwarzenegger. A koronát az egészre pedig Danny Elfman emlékezetes főcímzenéje tette fel.

Alkonyzóna (1959–1964)

A korát jócskán meghaladó Alkonyzóna népszerűsége nemcsak vetekszik a Mesék a kriptábóléval, de könnyen lehet, hogy le is körözi – hiszen nem kevesebb, mint három remake is készült a klasszikus antológiaszériát követően (egy nyolcvanas évekbeli, egy 2000-es évek elején sugárzott és a Jordan Peele nevével fémjelzett 2019-es felújítás), nem beszélve a filmverziókról. Az eredeti sorozat kreátora, Rod Serling igazi tévés veteránként pontosan tudta, hogy egy főműsoridős alkotásban nem beszélhetne legnagyobb szenvedélyéről (az alkotó ugyanis az emberi jogok nagy szószólója volt), ezért ebbe a fantasy és sci-fi közegben játszódó misztikus szériába csomagolta

a rasszizmust, az általános emberi jogokat, a bevándorlást, a mccarthyizmust és egyéb rizikós ügyeket körbejáró témákat,

melyekkel kapcsolatban szórakoztató produkciótól merőben szokatlan módon fontos mondanivalót is megfogalmazott.

True Detective (2014–)

Nic Pizzolatto bűnügyi sorozata az első évad tíz évvel ezelőtti debütálásakor szinte azonnal kultikussá vált, köszönhetően ikonikus figuráinak (Matthew McConaughey és Woody Harrelson alakításában), speciális hangulatának és a misztikum bőséges (bár utóbb lezáratlanul maradó) használatának. A legtöbb rajongó valószínűleg annak örült volna, ha a második évadban is Rust és Martin kalandjait követhették volna, szóval sokak számára jelentett hatalmas csalódást az egészen más világban játszódó és egészen más atmoszférával dolgozó folytatás (a mocskos és perverz dél helyett a napfényes, de attól még nem kevésbé bűnös Kaliforniában járunk, leginkább James Ellroy munkáit idéző közegben).

Az elsőhöz eléggé hasonlatos harmadik évadnak ezt követően sikerült rehabilitálni a sorozatot (kritikánk itt), de az idei negyedik évad ismét megosztotta a nézőket (nekünk tetszett a zsémbes Jodie Fosterrel és Kali Reis által alakított fiatal társával a középpontban Alaszkában játszódó, a nők bántalmazását tematizáló folytatás).

Kritikánk a negyedik évadról

Miért éppen Alaszka? – Újra itt a True Detective

Sajátos hangulatával és ezúttal alaszkai helyszínnel, továbbá Jodie Foster főszereplésével január 15-én megérkezett a népszerű bűnügyi antológiaszéria legújabb, negyedik évada. Kritika az első részről.

Tovább

Fargo (2014–)

A Coen fivérek zseniális 1996-os filmje alapján indult széria csak lazán kapcsolódik a nagy elődhöz, inkább csak az inspirációt meríti onnan azzal, hogy hasonló, minnesotai környezetben játszódó rejtélyes és/vagy bizarr bűnügyeket mesél el. Az egyelőre öt évadnál járó alkotás

minden évadban más karaktereket mozgat, és a középnyugaton belül más helyszínen és más időszakban járunk (2006–2007-ben, 1979-ben, 2010–2011-ben, 1950–51-ben és 2019-ben).

A sorozat rajongói elsősorban az izgalmas gonosz figurákat, az eredeti cselekményt és az elképesztő szereposztást szokták dicsérni (a Fargóban olyan színészek játszottak az évek során, mint Billy Bob Thornton, Martin Freeman, Colin Hanks, Jason Schwartzman, Kirsten Dunst, Ewan McGregor, Chris Rock, Jessie Buckley vagy Jennifer Jason Leigh).

A Fehér Lótusz (2021–)

Mike White (Különcök és stréberek, Jóravaló feleség, Rocksuli, A kutya éve, Brad helyzete, Megvilágosultam) társadalmi szatírája rendre a Fehér Lótusz luxusszállodalánc egy-egy maroknyi vendégét és az őket kiszolgáló szállodai személyzetet veszi górcső alá, az első évadban Hawaiin, a másodikban pedig Szicíliában, hogy a jövőre érkező harmadik évadban Thaiföldre látogassunk. A recept pedig – az eddigiek alapján legalábbis – mindig az, hogy az elején kapunk egy flashforwardot egy erőszakos halálesetről, hogy utána az időben visszaugorva nézhessük meg, hogy is jutottunk idáig; és persze a halott személye is csak a legvégén derül ki.

Szóval a társadalmi mondanivaló mellett az izgalom is végig garantált. A fő vezérelvet egyébként az első évadban a pénz jelentette, a másodikban pedig a szexualitás, azaz a karakterek legtöbbje a pénz/a szex miatt kerül bajba, vagy épp gondolja azt, hogy a pénz/a szex oldhatná meg az életét. Az alkotói nyilatkozat szerint a hely szellemének megfelelően a harmadik évadban a halálhoz való viszony és a keleti spiritualitás kerül majd fókuszba.

És mivel az antológiaszéria második évada még az elsőnél is jobb volt, alig várjuk a folytatást.

Kritikánk a második évadról

Beigazolódott pár összeesküvés-elmélet az HBO sorozatával kapcsolatban

Az HBO Max A Fehér Lótusz című szállodás antológiasorozatának második évada a pénz után a szexet helyezte a fókuszába, és ha lehet, még az első évadnál is jobban sikerült.

Tovább

„Egy szálloda buborékjában egyszerre szűkül össze és tágul ki a világ, hiszen mindenféle emberek zsúfolódnak össze viszonylag kis helyre; a gazdag vendégekkel ráadásul éles ellentétet alkotnak a helyiekből összetevődő alkalmazottak. (…) Ha valamire, A Fehér Lótusz világára nagyon passzol az unásig idézett Tolsztoj-mondat, miszerint

»a boldog családok mind hasonlóak egymáshoz, minden boldogtalan család a maga módján az«”

– olvasható a PORT kritikájában.

A tettes (2017–2021)

Egy derűs, meleg napon egy tisztes családanya őrjöngve megkésel egy férfit a tóparti strandon, noha maga sem érti, miért, és a férfit még csak nem is ismerte.

Egy kisfiú megmérgezi a szüleit, és egy széken üldögélve nézi végig, ahogy azok kínok között vonaglanak, majd meghalnak.

Fatális autóbaleset történik New York állam északi részén, ami mögött természetesen egy sokkal felkavaróbb bűneset áll. Egy prominens család lánya leveti magát egy tengerparti szikláról egy elzárt szigeten, a holtteste azonban nem kerül elő.

Így kezdődik A tettes négy évada, amelyek a lista többi alkotásáéhoz képest jobban összekapcsolódnak, mivel összeköti őket a Bill Pullman által alakított nyomozó személye. „A tettes nem való mindenkinek, ez kétségtelen.

Viszont akik szeretik a lassan építkező, remek karaktereket felvonultató krimiket,

és nem tartják riasztónak az ellentmondásos, kidolgozatlannak tűnő, ám valójában zavarba ejtően összetett főhőst, no meg a helyenként végtelenül nyomasztó történetet, azoknak bizony kedvükre való lesz” – rajongott a sorozatért az első két évad után a PORT.hu kritikusa.

(via SlashFilm, Collider)

Kritikánk A tettesről

A gyilkosok a legártatlanabbak – A tettes

Bill Pullman a világ legnyomorultabb nyomozójaként igyekszik felmenteni a látszólag felmenthetetlent.

Tovább