Diploma előtt (1967)

Rendezte: Mike Nichols

A film, amely megismertette a világgal Dustin Hoffman-t, amely a slágerlisták élére segítette a Simon és Garfunkel Mrs. Robinson című dalát, és amely Oscar-díjat hozott a rendezőnek, Mike Nichols-nak! És a film, amely elindította az európai újhullámos irányzatok által inspirált New Hollywood mozgalmat. Pedig a szerepet nem Hoffmannak szánták és nem is rá írták, Benjamin daliás szőke kaliforniai szépfiú lett volna, ám hősünk saját arcára formálta a karaktert, és az ő kezében nyilván mást jelent a kereszt, amellyel a film végén elreteszeli a templom ajtaját. De nem ez a lényeg, hanem a bizarr szerelmi háromszög közte és egy idősebb szomszéd hölgy, illetve annak lánya között, és Dustinnak elhisszük, hogy mindkettőért odavan.

Éjféli cowboy (1969)

Rendezte: John Schlesinger

Hoffman gyakran kapott olyan szerepet, ahol valakinek a „szárnysegédje” volt, és ez volt az első ilyen filmje. Karaktere egy Ratso Rizzo nevű piti szélhámos, vékony, rágcsálószerű figura – innen a Ratso gúnynév -, aki mellesleg súlyos tüdőbeteg, már belegörnyedt a folytonos köhögőrohamokba. Ő lesz a „menedzsere” annak a fiatal texasi suttyónak, aki azért érkezik New Yorkba, hogy gazdag öregasszonyok selyemfiúja legyen. Jon Voight és Hoffman párosa tökéletesen működik, a két igazi lúzer, akik egyben a maguk módján eleve bukásra ítélt, tragikus figurák. Nem egy tipikus hollywoodi történet, ráadásul a rendező a két főszereplő között valamiféle kimondatlan szerelmi szálat is építget, de a két fantasztikus alakítás kultfilmet csinált az Éjféli cowboyból, ami végül három Oscar-díjat vihetett haza.

Kis nagy ember (1970)

Rendezte: Arthur Penn

A 121 éves Jack Crabb, a világ legvénebb embere maga az élő történelem. Történész érkezik az öregek otthonába, hogy hitelesen lejegyzetelhesse a régi idők utolsó élő szemtanújának szavait. Jack mesélni kezd: tíz éves korában a csejenek fogságába esik, akik indiánként nevelik, de kíváncsi ifjúként visszacsábítja a sápadtarcúak világa. Éveken át keresgéli a helyét a két kultúra között, s hihetetlen kalandok részese lehet. Volt fehér és indián felesége, a legendás Vad Bill Hickok barátjává fogadta, s ő az egyedüli túlélője Custer tábornok utolsó rohamának a Little Big Horn folyó melletti mészárlásnál. Hoffman a hihetetlen történet minden eleménél hiteles, és öregemberként elképesztő maszkot kapott.

Szalmakutyák (1971)

Rendezte: Sam Peckinpah

Peckinpah filmjei mindig is az erőszakról szóltak, erről volt híres/hírhedt a rendező, legyen szó westernről, háborús filmről vagy pszichodrámáról. Márpedig első blikkre Hoffman nem az az erőszakos pasas, és pont erről szól a történet: hogyan válik az ideges amerikai értelmiségi igazi gyilkológéppé, amikor sarokba szorítja egy rakás angol sutyerák – a kedves angol, így kerül Nagy- Britanniába. Persze az erőszak, az agresszió már az első pillanattól ott van a karakterben, Hoffman játéka ezt világosan megmutatja, csak az a kérdés, mikor és hogyan tör ki belőle. Nemrég, 2011-ben elkészült a film remake-je James Marsdennel Hoffman szerepében, hát minimum felejthető lett.

Pillangó (1973)

Rendezte: Franklin J. Schaffner

Íme egy újabb példa arra, amikor Hoffman a másodhegedűst játszva gyakorlatilag lenyúl egy filmet, hiszen az igazi főszereplő Steve McQueen volt. A Henri Charriere önéletrajzi bestsellere nyomán készült film egy szökés története a világ egyik legkegyetlenebb börtönéből, a Guyana-i Ördögszigetről. Főhőse, Pillangó kisstílű tolvaj, ám rákennek egy gyilkosságot és életfogytiglani büntetésre ítélik. A lehető legkíméletlenebb helyre kerül, a sziklás, kopár Ördögszigetre, mely 20 mérföldnyire fekszik a szárazföldtől, és ahonnan nincs menekvés. Ám Pillangó és társa, a gyenge fizikumú Louis Dega egyre csak a szökésen törik a fejüket. Minden reménytelenség ellenére rendületlenül hajtja őket előre a szabadságvágy. Hamarosan ebből a filmből is elkészül a remake, ahol Rami Malek játssza Degát – ebből akár valami jó is lehet.

Az elnök emberei (1976)

Rendezte: Alan J. Pakula

Az 1972-es választások befutójában Bob Woodward és Carl Bernstein – előbbit Robert Redford, az utóbbit Dustin Hoffman játssza -, a Washington Post újságírói szabad kezet kapnak szerkesztőjüktől, hogy felfedjék a Watergate botrány részleteit, és kinyomozzák Nixon elnök leköszönésének valódi okát. Meglepetésükre az ügy védelmén már több sztárügyvéd is dolgozik és az a tény, hogy a republikánus pénzalap kezelői nevét és címét találják meg a vádlottal kapcsolatban, tovább növeli gyanújukat, majd előkerül egy titokzatos informátor is. Pakula filmje a klasszikus újságírás és a politikai thriller tökéletes házasságát valósítja meg, amit már csak azért is érdemes megnézni, hogy lássuk, hogy készültek régen az újságok.

Maraton életre-halálra (1976)

Rendezte: John Schlesinger

A maratoni futás megszállottja az egyetemista Babe (az ekkor már 38 éves Dustin Hoffman), akinek bátyja a titkosszolgálat megbízásából beépült a volt nácik titkos szervezetébe, hogy adatokat szerezzen annak vezetőiről. Így bukkant Dr. Zell – eredetiben a magyarosan hangzó Szell a név, de a karaktert Mengeléről mintázták -, aki egy koncentrációs tábor orvosa volt. A férfi a világháború alatt összeharácsolt gyémántokat az Egyesült Államokból Dél-Amerikába akarja csempészni, és eközben Babe is veszélybe kerül, ráadásul a volt náci egy profi fogorvos is egyben - és ki ne félne egy náci fogorvostól? A forgatáshoz fűződő legjobb sztori szerint az egyébként súlyos beteg angol színészóriás Laurence Olivier, amikor megtudta, hogy színésztársa két napig nem aludt, hogy hitelesen hozzon egy feszült jelenetet, meglepetten azt kérdezte Hoffmantól: „Mi lenne, ha csak eljátszaná?”

Kramer kontra Kramer (1979)

Rendezte: Robert Benton

Anyu úgy dönt, hogy megvalósítja önmagát és otthagyja férjét és kisfiát, akiknek egyedül kell boldogulniuk – aztán meggondolja magát. A mindkét felet nagyrészt korrekt módon ábrázoló és remekül megrendezett film készítői összesen öt Oscart vihettek haza, a rendezőnek és Hoffmannak is jutott egy-egy belőlük, megérdemelten. A színész a potenciálisan negédes szerepet elképesztő fegyelemmel és rendkívül visszafogottan hozta, pedig a saját válása is éppen folyamatban volt, partnerét, Meryl Streepet pedig, aki szintén Oscart kapott, igaz, a legjobb női mellékszereplő kategóriában, ki nem állhatta, mert az gyakran önkéntelenül is lejátszotta őt a vászonról, a rendező pedig rendszerint a színésznő pártját fogta.

Aranyoskám (1982)

Rendezte: Sydney Pollack

Ma már a legolcsóbb vígjátéki fogások közé tartozik, ha a főszereplőt női ruhába öltözik – legutóbb Zac Efron tette ezt az új Baywatchban, de egykor mindez hatalmas színészi kihívásnak számított. Ilyen volt a Van, aki forrón szereti és a Mrs. Doubtfire, és persze ilyen az Aranyoskám is. Hősünk egy kétségbeesett színész, aki nem jut munkához, és egy hirtelen ötlettől vezérelve egy női szerepre jelentkezik egy sikeres tévésorozatban – és meg is kapja a munkát. És közben beleszeret egy kolleganőbe, aki viszont a legjobb barátnőjének tekinti őt. És tegyük hozzá, hogy valóban baromi nehéz lehet egy teljes játékidőt végigjátszani női ruhában, nőként viselkedve, hogy az ne paródia és az illető ne viselkedjen úgy, mint valami szédült transzvesztita. És Hoffman van olyan jó és sokszínű színész, hogy ezt megoldja. Aki lusta megnézni a filmet, de kíváncsi a sztorira, az nézze meg a Family Guy nyolcadik évadának 13. epizódját, az ennek a paródiája.

Esőember (1988)

Rendezte: Barry Levinson

Ez persze Hoffman legvitatottabb alakítása, már csak azért is, mert ezzel nyerte el második Oscar-díját legjobb színészként. A kérdés az, hogy egy érzelmekre nagyrészt képtelen, súlyosan autista beteg eljátszása esetén túlspilázta-e a szerepet vagy pont ellenkezőleg, alig adott bele és pár olcsó manírral elérte, hogy mindenki leboruljon előtte. Szerintünk Hoffman a lehető legjobb módon adta vissza a figurát, ráadásul volt olyan alázatos, hogy folyamatosan alájátszott a nála nagyságrendekkel képzetlenebb Tom Cruise-nak, aki úgy is nagyon jól jött ki a dologból, hogy őt nem jelölték fontos díjra. Az persze természetes, hogy a szerepeire mindig ezerszázalékosan felkészülő színész valódi betegeket tanulmányozott, rengeteg szakirodalmat átolvasott, szóval semmiféle hiba nincs az előadásban.