Nincs ma nagyobb élő legenda nála Hollywoodban. Elképesztő belegondolni, hogy első filmszerepét még 1955-ben kapta, azóta is egyre dolgozik, sőt, hihetetlenül sikeres rendező is lett belőle. Isten éltesse!
Elképesztő életmű áll a ma 90 éves Clint Eastwood mögött: színészként 71 film áll a neve mellett, rendezőként 41, de produceri és zeneszerzői feladatokat is vállalt. És még mindig dolgozik ez az élő legenda, akinek életéről a legszívesebben több száz képet tettünk volna ide, de annyit azért mégsem lehet.
Clint Eastwood edzésben van - valamikor 1960 körül. Kiskorában Sámson volt a beceneve, mivel 5.2 kilóval született. Mielőtt színésznek állt volna, volt katona, dolgozott tűzoltóként és úszómesterként is. Forrás: FPG/Archive Photos/Getty Images
Los Angeles, 1956. június 1, a fiatal Clint Eastwood az otthona előtti fizetős telefont használja - a fényképész kedvéért. Még az 50-es évek közepén fedezték fel, de éveken át csak mellékszerepeket kapott, még nem tudott játszani, sokan kifogásolták, hogy mindig zárt szájjal beszél - ez lett később a védjegye. Forrás: Earl Leaf/Michael Ochs Archives/Getty Images
Eastwood a Universal tehetséggondozó workshopjának napi kötelező testedzésén Jane Howard, Myrna Hansen és Dani Crayne színésznőkkel. Forrás: Sunset Boulevard/Corbis via Getty Images
Clint Eastwood és felesége, Maggie Johnson a pár Sherman Oaks-beli házának hátsó kertjében, 1960 augusztusában. egy vakrandin találkoztak 1953-ban, és még abban az évben összeházasodtak és kilenc évig voltak együtt - a színésznek közben számos kalandja volt -, közös gyerekük Kyle és Alison. Forrás: CBS Photo Archive/Getty Images
1971, Clint Eastwood és kisfia, a hároméves Kyle a San Franciscó-i Fisherman's Wharf étteremben esznek rákot. Bár Kyle is megpróbálkozott a színészettel, később sikeres jazz zenész lett. Forrás: Bob Peterson/The LIFE Images Collection via Getty Images/Getty Images
Eastwood az 1959 és 1965 között futott westernsorozat, a Rawhide forgatásán. A darun a széria egyik rendezője és operatőre ül. A színész megtartotta az itt használt fegyverét és csizmáit, és vitte őket magával az Egy maréknyi dollárért, a Pár dollárral többért, illetve a A Jó, a Rossz és a Csúf forgatására Olaszországba. Forrás: CBS Photo Archive/Getty Images
Clint Eastwood a Mindenáron vesztes (1978) forgatásán a film másik főszereplője, Clyde, az idomított orángután oldalán. Forrás: Sunset Boulevard/Corbis via Getty Images
Clint Eastwood és Sondra Locke színésznő. A házas Eastwood és a szintén házas Locke viharos kapcsolata évtizedeken át tartott, miután összejöttek a A törvényenkívüli Josey Wales (1976) forgatásán. Forrás: The LIFE Picture Collection via Getty Images
Dustin Hoffman, Clint Eastwood és Barbara Streisand pózol a fotósoknak 2005-ben a 77. Oscar-díjátadón. Eastwood rendezőként és producerként is díjat kapott a Millió dolláros bébiért, ezért szorongat két szobrot. Rendezései összesen 41 Oscar-jelölést hoztak minden kategóriát ideszámítva, és ebből 13-at váltott díjra, ezek közül ő maga négyet kapott. Forrás: Frank Micelotta/Getty Images
Két legenda: Robert De Niro és Clint Eastwood a Spike TV díjátadóján a Sony Pictures stúdiójában, Culver City-ben, 2016-ban. Eastwood sört iszik, De Niro valami erősebbet. Forrás: Mike Windle/Getty Images for Spike TV
A sivatag fia
A tizennégy éves Sun írt egy könyvet, amelyet nagyapja egyik elbeszélése ihletett: Hadara hihetetlen története. Az állítólagos Hadara nomád gyerek volt, akit a családja kétéves korában... Időpontok
Argentin történetek
Egy férfi egy házibuliban okozott véletlen baleset után inkább úgy dönt, hogy visszatér a barátaihoz, és úgy tesz, mintha semmi sem történt volna. Egy biztonsági őr egy véletlen... Időpontok
Cirque du Soleil: Kooza
Az erő és a törékenység, a nevetés és a mosoly, a zűrzavar és a harmónia között a Kooza az identitás, az elismerés és a hatalom témáit járja körül. A show egy izgalmas és... Időpontok
Opera!
Eurüdikét a saját esküvőjén egy váratlan lövés halálosan megsebesíti. Szerelme, Orfeusz képtelen elfogadni a veszteséget, ezért elindul az alvilágba, hogy visszahozza őt az élők... Időpontok
Motor City
1970, Detroit. John Miller (Alan Ritchson – Reacher) beleszeret a helyi maffia főnökének (Ben Foster) a csajába (Shailene Woodley), és le is lép vele, de az új életből nem lesz semmi. A... Időpontok
Pókember: Vadonatúj nap
Négy év telt el. A Nincs hazaút végén Pókember (Tom Holland) a magányt választotta. Önként, a világ érdekében kitörölte magát az emberek emlékezetéből, és ezzel lemondott a... Időpontok
Az értesítések jelenleg le vannak tiltva! Amennyiben szeretnél cikkajánlókat kapni, kérlek, hogy a böngésző Beállítások / Értesítések menüpontja alatt állítsd be az értesítések engedélyezését!