A bőrömben – Vannak fekete skinheadek, de nem boldogok

  • Vízer Balázs

Saját, valós történetét meséli el a nigériai származású, de Angliában felnőtt színészből lett rendező, Adewale Akinnuoye-Agbaje: azt a korszakot, amikor fekete tiniként bőrfejűekkel lógott.

Az 1960-as és 80-as évek között több ezer nigériai gyermeket adtak bérnevelésbe – az eredeti farming kifejezést akár bértartásnak is fordíthatjuk, ami pontosabban adja vissza lényeget – fehér munkásosztálybeli családokhoz Nagy-Britanniában. Az itt tanuló és/vagy dolgozó fekete szülők fizettek a fehér nevelőszülőknek a szolgáltatásért, akik aztán a náluk cseperedő gyerekek után jelentős összegű szociális támogatást is igényelhettek. Ugyanebben az időben virágzott az angol skinhead mozgalom, néhol összeérve a szélsőjobbos politikával, néhol csak rontva az utcaképet és a közhangulatot, a megtörtént esetet feldolgozó A bőrömben pedig a két jelenség különös találkozásának története.

Enitan (Damson Idris) kisgyermekként kerül testvéreivel a Carpenter családhoz egy vidéki kisvárosban, miközben szülei Londonban ügyvédnek tanulnak. Nevelőanyja (Kate Beckinsale) jól kijön a többi gyerekkel, de a magának való, dacos Enivel nem tud mit kezdeni, ahogy később szülei sem, amikor hazatérnek Nigériába, ahol a nyelvet sem értő kissrác dermedten figyeli a helyi „barbár” szokásokat, így visszakerül Carpenterékhez. A magát és ennél fogva saját fajtáját is egyre jobban gyűlölő fiú a középiskolában már kifejezetten keresi a konfliktusokat, fel is függesztik, és iskolakerülés közben fut össze egy csapat skinheaddel. Akik megverik, és többször is megalázzák, majd egyfajta kabalakutyaként maguk mellett tartják. Persze otthagyhatná őket, de örül, hogy tartozhat valahová, a sértések már leperegnek róla, és mindenáron bizonyítani akarja lojalitását a bandavezér felé (John Dagleish), és akkor is vele tart, amikor a bőrfejűek fekete fiatalokra támadnak.

Az első játékfilmjét rendező, eddig színészként ismert Adewale Akinnuoye-Agbaje – ő volt a Suicide Squad - Öngyilkos osztagban a Killer Croc, de játszott a Trónok harcában és a Lostban is – a saját fiatalkorát dolgozza fel, de mások szintén valós történetét is beleszövi, tegyük hozzá, rendkívül hatásos módon. Ami nem jelenti azt, hogy jól, de azt sem, hogy rosszul csinálja. A történet kétségkívül baromi erős, olyan motívumokkal, amik három filmet is kitennének – a viszony a nevelőanyával, a jó szándékú, szintén fekete tanárnő (Gugu Mbatha-Raw), a korabeli Anglia helyzete, az egymással is háborúban álló skinhead bandák és a velük itt is kapcsolatban álló hardcore szélsőjobbosok viszonya, satöbbi -, de Akinnuoye-Agbaje még tapasztalatlan ahhoz, hogy ezeket tényleg jól elegyítse. A baj azonban leginkább a főhőssel van. Értem, hogy a helyét nem találó srácnál egyfajta érzelmi analfabetizmus alakul ki, hogy teljesen magába fordul, de ez itt számos helyzetben egyszerűen csak olyan, mintha értelmi fogyatékos lenne, különösen azután, hogy a skinheadekhez csapódik, akiket szintén úgy ábrázol, mintha agyilag zoknik lennének. Eni figurája még köztük is kirívóan tompa, így nehéz vele azonosulni, kitalálni, mi jár a fejében pár, már-már az állati ösztönöket idéző indulaton kívül. Konkrétan nincsenek egész mondatai, pedig azt mondják róla, hogy intelligens srác, aki a felmérő teszteken remekül teljesített, de ez a két dolog itt valahogy üti egymást.  

A skinhead közeg mindig is hálás filmtéma volt, gondoljunk a remek Ez itt Angliára (2006) vagy a Russell Crowe karrierjét berobbantó ausztrál Romper Stomperre (1992), és A bőrömben helyenként ízelítőt ad ebből a világból, de nem mindig következetesen. Megmutatja a nyers, vad oldalt, az erőszakot, de azt nem, hogy miért volt ez a fajta bajtársiasság, keménység annyi céltalan fiatal számára vonzó a korszak szürke, elszegényedett Angliájában, pedig erre kíváncsi lettem volna. A színészből lett rendező viszont a saját karakterét játszó Damson Idrisen kívül mindenkiből jót tud kihozni, Gugu Mbatha-Raw tényleg nagyszerű, de az igazi meglepetés Kate Beckinsale, akit talán most először láttam igazi színésznőként és nem egy csinos karakterként. A nagyszájú, sokszor bunkó, indulatos nevelőanya figuráját talán pályafutása legjobb alakításával hozza le, pedig ez nem is egy főszerep.

Értékelés: 6/10

Március 3-án újra KultúrKedd!
március 3., kedd 00:00-24:00 Március 3-án újra KultúrKedd!

Kedvezményes jegyek csak egy napig a PORT.hu-n!