Nem azért, mert nem szeretjük a szlovákokat, hanem mert a magyar szinkronban egyszerűen nem lett volna értelme a magyarul beszélő megszállt kisfiúnak.
A horrorban az a jó, hogy nem okoz csalódást, vagy csak nagyon, de nagyon ritkán. A horrornál nem baj, ha rossz, gagyi a sztori és csapnivalóak a színészek, mert nem ezekért ülünk be. Nem a történet számít, hanem az, hogy megvan-e a baljós hangulat, nem a fordulatok számítanak, hanem az, megijedünk-e, amikor meglátunk valamit a tükörben, az pedig benne van a pakliban, hogy egy olcsó horrorra nem A-kategóriás, többszörös Oscar-díjas sztárok szerződnek le, és különben is, nem mindenki éli meg a stáblistát, akkor meg minek a Sztanyiszlavszkij-módszer vagy a method acting? Mindez tökéletesen igaz A csodagyerek című munkára, amire legfeljebb két dolog miatt fogunk emlékezni.
Az egyik dolog az, hogy a film első előzetese, pontosabban annak egy rövid, és valóban baromi profin megcsinált mozzanata annyira ijesztő lett, hogy a trailert a stúdió kénytelen volt újravágatni, és erre azért elég sokan felkapták a fejüket. A másik dolog kifejezetten ránk, magyarokra vonatkozik: itt ugyanis egy magyar sorozatgyilkost ismerünk meg – igaz, Amerikában -, már rögtön a nyitó képsorok után. Egy fogva tartott fiatal nő ugyanis megszökik a fogságából, riasztja a rendőrséget, akik aztán le is lövik a pasast. Snitt, és egy szimpatikus harmincas part látunk, akik oly régóta vártak gyerekre, és akik épp a szülészetre igyekeznek – és élesebb eszű olvasóink már össze is rakták, mi történt. És az ekkor született kisfiú rendkívül gyorsan fejlődik, kifejezetten intelligens, de nem jön ki más gyerekkel, esténként pedig ugyanazt a szöveget mormolja, mint kiderül szlovákul, de pár szóból így is kiderül, hogy nem gyerekmondókáról van szó.
És itt álljunk meg egy szóra, merthogy valami furcsa dolog történt: az eredeti angol verzióban ugyanis magyarul beszél a kisfiú és magyar a gyilkos is, itt viszont szlovák a nyelv és a gyilkos is. Viszont nem azért, mert rá akarjuk kenni a dolgot a szlovákokra, a magyar szinkronban ugyanis nem lehetett volna megoldani, hogy a magyar ismeretlen idegen nyelv legyen, de szívesen meghallgattam volna, mit és hogyan mond a kisfiú – egy nyersfordítást azért kapunk, de az mégis más. A fiú szerepére egyébként remek színészt találtak, és meglepően jó is az egyáltalán nem meglepően gyenge, középszerű filmben, ahol ráadásul meglepően sokat kell arra várni, hogy végre történjen valami. A srácot Jackson Robert Scottnak hívják, és ő volt a kis Georgie az Azban (2017), szóval tekinthetjük horror veteránnak is. Rajta kívül legfeljebb az anyát játszó Taylor Schilling érdemel pár szót, és a profi karakterszínész Colm Feore, aki az ilyen ügyekkel foglalkozó specialistát játssza.
Persze az is okos ötlet - és nem mellesleg régi műfai klisé már legalább az Ómen óta -, hogy a gonoszt egy gyerek bőrébe bújtassák, mert az olyan rémisztő, amikor egy kisfiú vagy kislány hirtelen komolyan kezd nézni, és olyasmit mondanak, amit nem szabadna mondani. Az megint más kérdés, hogy vajon miként magyarázzák el a pici színészeknek, hogy az éppen felvett vérgőzös vagy csak rendkívül fenyegető és feszült jelenet éppen miről szól, mert valamennyire csak meg kell védeni őket pont attól a történettől, amiben játszanak. Különben sorozatgyilkosok lesznek, és a később róluk forgatott filmben játszó gyerekek is sorozatgyilkosok lesznek, és így tovább…
Értékelés: 5/10
