A Drágán add az életed legnagyobb bakija

Van benne egy logikátlanság, amit elég nehéz megmagyarázni.

Bruce Willis egyik legjobb filmje, az akció műfajának vitathatatlan klasszikusa a Die Hard, ami persze nem jelenti azt, hogy ne lehetne egy-két apróságba (?) belekötni a sztori kapcsán. Ezt tette a Collider szerzője is, aki szerint nem az a leghihetetlenebb, hogy a halott terroristát ledobják a liftaknába, a mellkasára írva, hogy "most már van egy géppisztolyom ho ho ho ho", és nem is az a legfurább, hogy Hans Gruber (Alan Rickman) nem kapcsolja ki maga az épület áramellátását. Hanem a cipők.

A Die Hard nyitójelenetében John McClane-t még a repülőn láthatjuk, idegesnek tűnik, ami arra készteti a mellette ülő utast, hogy adjon neki egy tippet a feszültség oldására: vegye le a cipőt, járkáljon mezítláb a szőnyegen „ökölbe szorított” lábujjakkal. Ez a tanács utólag visszatekintve elég rosszul sül el, mert McClane később pont akkor veszi le a cipőt a neje munkahelyén, a Nakatomi Plazában, amikor támadásba lendülnek a terroristák. A meglepett McClane felkapja szolgálati revolverét, és kikukucskál az ajtón, hogy megnézze, mi történik, de csak azt látja, hogy az egyik terrorista a felesége, Holly irodája felé tart. Kénytelen észrevétlenül és cipő nélkül kimenekülni a lépcsőházba. Ez eddig logikus, de

muszáj volt az egész film alatt mezítláb maradnia?

A Collider szerzője szerint nem.

McClane első körben meghúzza a tűzjelzőt, hogy a rendőrséget gyorsan az épülethez vezényeljék, ami remek ötlet, csak nem működik a terv. Majd kiiktatja azt a terroristát, aki megtalálja, elveszi a halott férfi fegyverét és rádióját. Aztán megnézi, hogy jó-e a férfi cipője az ő lábára is.

Itt van a probléma: ez az egyetlen alkalom, amikor McClane egyáltalán kipróbál egy másik pár cipőt. Nem sokkal később még Hans két másik csatlósát is leszedi, és van ideje cigarettára gyújtani, egy halott zsebeiben és táskájában turkálni, detonátorokat és C4-es robbanóanyagot találni, majd a másik holttestet kidobni az ablakon, hogy Powell őrmester figyelmét magára vonja. Két holttest, két pár cipő, és rengeteg idő, hogy felpróbálja őket, mégsem teszi. Nem mintha elfelejtette volna, hogy nincs cipője, hiszen állandóan fájlalja a talpát.

Így McClane cipő nélkül marad végig, pedig egy olyan kreatív fickó, mint ő, kitalálhatott volna valamit. Az épület még építés alatt áll, szóval lehet, hogy hevertek volna szanaszét munkacipők, vagy lepedők, amiket McClane a lábára tekerhetett volna, vagy akár ragasztó, amivel felragaszthatott volna pár fadarabot a talpára. Vagy esetleg húzhatott volna egy zoknit, a semminél az is többet ér.

Forrás: 20th Century-Fox/Getty Images

 

Aztán ott van a "lődd ki az üveget", a parancs, amit Hans ad ki Karlnak. Az üveg összetörik McClane körül, és kénytelen a padlón keresztülfutni, miközben üvegszilánkok sértik fel a talpát. Az első probléma: hacsak nem patyolattiszta az építkezési terület, akkor McClane lábán már eleve több vágás és horzsolás is keletkezett volna a kapcsoktól, szögektől, faforgácsoktól. De tegyük fel, hogy ekkor még sértetlen volt a talpa. Jó esély van rá, hogy a betört üveg biztonsági üveg, ami apró, kerek, járkálásra alkalmas darabokra törik. McClane inkább megcsúszna, mint vágási sérüléseket szenvedne, ami azt jelenti, hogy nem húzna maga után egy könnyen követhető vérnyomot a mosdóig.

Persze az is igaz, hogy ha McClane talált volna magának másik cipőt, akkor szegényebbek lennénk néhány ikonikus jelenettel, beleértve azt is, ahol Bruce Willis az üvegdarabokat szedegeti a talpából.

Via: Collider