Guillermo del Toro Lumiere Film Festival vendégeként beszélt többek között a rossz gyerekkoráról, és arról, hogy a hozzá hasonló, különleges látásmódú alkotóknak milyen nehézségekkel kell megküzdeniük Hollywoodban.
A Lumiere Film Festivalt Lyonban rendezik meg, és a klasszikus filmeket és filmkészítőket ünneplik. Idén olyan hírességeket hívtak meg mint Michael Mann, William Friedkin és Wong Kar-Wai, hogy előadásokat, illetve workshopokat tartsanak. Napjaink egyik legzseniálisabb és óriási fantáziájú rendezője, Guillermo del Toro tekintélyes tömeg előtt mesélt az életéről és pályájáról. A hallgatóság soraiban ült Alfonso Cuarón (Az ember gyermeke, Harry Potter és az azkabani fogoly, Gravitáció) is.
Del Toro a The Hollywood Reporter beszámolójának szavaival élve ledobta az f-bombát, azaz nem cicomázta fel a mondandókát, ami a szívén az a száján. Beszélt az elcseszett gyerekkoráról: egy szigorúan katolikus családban nőtt fel, amiben erőszakkal igyekezték erényességre nevelni. Bigott nagyanyja kupakokat tett a kis Guillermo cipőjébe, hogy a fájdalommal "előre vezekeljen a később elkövetett bűnökért", és elevenen él benne a helyi templom szobra, ami kendőzetlen brutalitással ábrázolta a szenvedő Jézust.
Már kissrácként is rajongott a horrorét és a fantasyért. Frankenstein nagyobb mártír volt számára, mint Jézus, és a felnőttek világa sokkal veszélyesebb volt, mint amilyennek látszott.
Amikor gyerekként szörnyekkel vagy körülvéve, nem kell azon agyalnod, hogyan fognak viselkedni: pontosan azt fogják tenni, amilyennek látszanak.
Legszemélyesebb filmjei - mint az Ördöggerinc és A Faun labirintusa - a gyerekkori rémálmokból és a vallásos ikonográfiából erednek. Azért készít fantasyt, mert akkor nem kell aggódnia, hogy esetleg sokat kiadna magából, mert ezek a a történetek nem személyesek, hanem univerzális dolgokról mesélnek. Akár akarja az ember, akár nem, ezek kijönnek az emberből.
Új filmjének, a The Shape of Water-nek főszereplő halemberét három éven át tökéletesítette, és rendezői fizetését is feláldozta, hogy minél tökéletesebbre alkothassa meg a karaktert. Egy kivételes fantáziájú alkotó csomó, főleg financiális problémával szembesül - ilyen volt a végül soha el nem készült Hellboy 3. tragikus kálváriája is.
Azok az emberek, akiknek pénzük van, mind seggfejek. Mindig hátranéznek, és folyton biztonságos terepen akarnak mozogni, míg a filmkészítők inkább előre mennének. És néha mi, filmalkotók is leszarjuk őket, mert mi is seggfejek vagyunk, de őrült seggfejek.
