A kirúgott Oscar-házigazdával jön a Monopoly filmverziója

Készül a társasjáték élőszereplős adaptációja, a főszerepben a homofób Kevin Harttal.

Már régóta tudni, hogy a G.I. Joe, a Torpedó és a Transformers után újabb Hasbro-játékból készül mozifilm, hiszen a cég már vagy tíz éve rajta van az ügyön – eddig nem sok sikerrel. Most azonban nemcsak rendezője, de sztárja is lett a projektnek.

A direktor Tim Story (Pofázunk és végünk), a főszereplő pedig nem más, mint az a Kevin Hart, aki nemrégiben azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy lemondott a közelgő Oscar-gála műsorvezetői tisztéről, mert nagy botrányt keltett, hogy előkerültek olyan több éves bejegyzései, amelyekben a melegeket szidalmazta. Hart a színészi munka mellett az egyik producere is lesz a filmnek.

Kevin Hart. Forrás: Michael Tran / FilmMagic / Getty Images

 

A jelek szerint azonban a botrány nem érintette a sztár megítélését, hiszen új filmje, a francia Életrevalók remake-jeként készült The Upside nemrégiben több mint 20 millió dolláros jegybevétellel az első helyen nyitott az amerikai mozikban.

A hírről tudósító site-ok szerint ennél többet nem lehet tudni a Monopolyról, de egy korábban nyilvánosságra hozott sztoriverzió szerint a társas kvázi életre kel három, a játékban is szereplő szegényebb környékről származó srác számára, mivel abban a Monopoly kitalálója olyan titkos kódokat rejtett el, amelyek segítségével a valódi Atlantic Cityben is meggazdagodhat bárki. Az elrejtett vagyon utáni hajszában pedig a fiúk egy csődközelbe került kaszinótulajdonossal vetélkednek.


(via The Guardian)