A magyar filmek legmenőbb arcai

A sokszor komor vagy túlgondolt magyar filmek ritkán szólnak a menőségről, de ha mégis, az remek dolog! Listánkon ott vannak a legmenőbb arcok Cserhalmi György taxisofőrjétől Nagy Zsolt vámpírjáig.

Cserhalmi György - Dögkeselyű (1982)

 

Simon József „maszek” taxisofőrtől (Cserhalmi György) két jól öltözött öreg hölgy utas ellop tízezer forintot, azt az összeget, amelyet Simon adósságának visszafizetésére gürcölt össze. A tolvajokkal szemben, akik, mint kiderül, profi bűnözők, reménytelennek látszik törvényes úton keresni az igazságot, Simon ezért alvilági módszerekkel kezd egyszemélyes hadjáratba: rabol, hamisít, túszt ejt, zsarol és az egyre keményebb akciók során egyre inkább maga is szakszerűvé válik. Visszaszerzi a pénzt, lebuktatja a csalókat. A "győzelemnek" azonban ára van. András Ferenc filmje különös műfaji hibrid, társadalomkritika, egzisztencialista dráma és krimi, Cserhalmi György pedig a magyar Robert De Niro, vagy még jobb is nála.

Cserhalmi György - Forrás: Örökmozgó

Sőth Sándor - Megáll az idő (1982)  

 

Gothár Péter klasszikusában Budapesten járunk, a családfő 56-ban disszidált, így Kövesné magára maradt két fiával. Gábor (Pauer Henrik) az orvosi egyetemre készül, bár tudja, hogy apja miatt nem sok reménye van a felvételre. Dini (Znamenák István) gimnazista, Szukics Magdába (Iván Anikó) szerelmes, és a negyedikes Pierre-t (Sőth Sándor) bámulja – mint mindenki más. Az iskolabálokon rock and roll szól, Elvist bálványozzák és utánozzák. Dinit egyre mélyebb válságba sodorják bontakozó érzelmei, nevelőapja megalkuvó intelmei és a felnőtt világ sok más ellentmondása. Miután egy botrány miatt az örök lázadó Pierre-t kizárják a gimnáziumból, egy lopott autón Dini és Magda is elindul vele Nyugatra.

Grabowsky - Macskafogó (1986)

 

Az egerek sorsa megpecsételődött. Az X bolygón a vérszomjas macskák semmibe veszik a jogot, és az egértársadalom felszámolására törekednek. De megcsillan egy reménysugár, hiszen az egerek főtudósa feltalálja a megoldást. A titkosszolgálat azonnal aktiválja legjobb ügynökét, Grabowskyt, akit Pokyóba küldenek, hogy hozza el annak a szerkezetnek a titkos tervét, amely megmenthetné az egércivilizációt a mindenre elszánt, gonosz macska-szindikátustól. Ternovszky Béla rendező és Nepp József író minden korosztály számára egyaránt szórakoztató alkotása tökéletesen egyesíti magában a kaland-, a gengszter- és a kémfilmek legszebb hagyományait, és utánozhatatlan humorával egyúttal parodizálja is ezeket a zsánereket. A legnépszerűbb magyar színészek adták a hangjukat ehhez a remekműhöz: Sinkó László, Benedek Miklós, Haumann Péter, Bodrogi Gyula és a többi közreműködő számtalan szállóigévé vált párbeszéddel ajándékozta meg a közönséget, "Mint az köztudott."

Forrás: Pannonia Entertainment

Berencsi Attila, vagyis Beri Ary - Szerelem első vérig (1986)

 

Füge (Berencsi Attila, vagyis Beri Ary) elvált szülők gyereke, festőnek készül és szaxofonozik a kollégium zenekarában, mert akkoriban, aki menő volt, szaxofonozott. A srác a szegedi iparművészeti középiskola érettségire készülő diákja, akárcsak Ágota (Szilágyi Mariann), aki egyszer talán majd régész lesz, addig is szigorú nagymamája és habókos rendőr nagybátyja rendezi az életét. Füge látszólag mindenütt otthon van, valójában azonban ugyanolyan felületes kapcsolat fűzi a szüleihez (Galambos Erzsi és Ujlaki Dénes), mint a haverjaihoz vagy bárki máshoz, de a szerelem megváltoztatja. Amikor feltűnik a lány régi udvarlója, a srác úgy érzi, vége a világnak, öngyilkosságot kísérel meg, de újra egymásra találnak a lánnyal, aki teherbe esik. A 80-as években nem volt szokás ENNYI tinidrámát a nyakunkba önteni, de

Beri Ary szemében minden ott volt, a nagy világfájdalom, a menőség elviselhetetlen fájdalma!

 

Szilágy Mariann és Berencsi Attila - Forrás: Pannonia Entertainment

Balla Eszter - Kontroll (2003)

 

A történet főszereplője egy furcsa és titokzatos fiatalember, Bulcsú, a BKV ellenőr (Csányi Sándor), aki a fenti világhoz tartozik, ahol sikeres volt valamikor építészként, ma azonban az alagútban kísérti a sorsot és vezeti hibbant kis ellenőr csapatát. Őket mindenki utálja, de ez az ő világuk, Bulcsú pedig munkaideje letelte után is itt marad – évek óta nem hagyta el a metró titokzatos, titkos alagutakkal, barlangokkal és átjárókkal teli világát. Antal Nimród filmje igazi sztárt csinált Csányi Sándorból, de a film legmenőbb karaktere a metró másik lakója, Szofi, (Balla Eszter), aki Béla (Kovács Lajos) a bölcs metróvezető lánya. Ő jó eséllyel itt is nőtt fel, macijelmezében itt jár bulizni, megbocsátó mosolya minden alól feloldozást ad elátkozott hősünknek.

Balla Eszter - Forrás: Budapest Film

Nagy ErvinSzezon (2004)

 

Török Ferenc második nagyjátékfilmje a Moszkva tér után kallódó vidéki fiatalokról szól. Guli (Nagy Zsolt), Virág (Nagy Ervin) és Nyéki Peti (Kokics Péter) - tengődik Karcagon, a kelet-magyarországi kisvárosban, a cukorgyár „árnyékában”. A helyi diszkóban, a Flashben dolgoznak, de amikor Gulit egy baleset után kirúgják, elindulnak, hogy kezdjenek valamit a nyárral és magukkal, Virág, az alfahím a társaságból még a pornózással is megpróbálkozik – vicces módon Mundruczó Kornél az, aki instruálni próbálja. Virág egy bunkó, de lehetetlen nem figyelni rá, nem véletlen, hogy Nagy Ervin az alakításáért a 35. Magyar Filmszemlén – akkor az még nagy dolog volt! – a legjobb férfi mellékszereplő lett.

Csányi Sándor - Csak szex és más semmi (2005)

 

Csányi Sándor már a Kontroll jogán idekerülhetett volna a listára, de Goda Krisztina sokkal kevésbé modoros, ezerszer életszerűbb karaktert kapott. Ő Tamás, a vidéki színházról Pestre felkerült színész, aki történetesen nem csak hősnőnk, Dóra (Schell Judit) (volt) szeretőjének szomszédja, de kollégája is, hiszen a lány ugyanabban a színházban dramaturg. Dórának van egy problémája, gyereket akar, de férjet nem feltétlen. Fel is ad egy hirdetést az alábbi szöveggel: „Szexistennő negatív AIDS teszttel rendelkező szexpartnert keres Csak szex és más semmi jeligére". Lesz is mindenféle kaland a dologból, pedig a vagány, de csupa szív férfi mindig is ott volt az orra előtt. Fekete trikóban, kék alsónadrágban!

Szabó Kimmel TamásMade in Hungaria (2009 )  

 

Miki (Szabó Kimmel Tamás), néhány disszidensként Amerikában töltött év után, visszatér Budapestre szüleivel. A fiú csomagjában jó pár lemez lapul, kedvenc amerikai előadóitól. Nagy tervei vannak, a magyar Jerry Lee Lewis szeretne lenni. Itthon azonban sok minden megváltozott. A régi barátai az új vezért, a népszerű csókkirályt, Rönét (Fenyő Iván) követik és gyerekkori szerelme, Vera is más fiúval jár. Miki benevez a tehetségkutató versenyre, a Ki-Mit-Tud-ra. A sok szempontból a Csinibaba (1997 ) nyomdokaiban haladó film egy színpadon régóta sikerrel futó musical megfilmesítése, Szabó Kimmel Tamás pedig gyakorlatilag erre a szerepre született, már a sérója is olyan, mintha lenne benne egy kis Fenyő Miki vér…

Szabó Kimmel Tamás - Forrás: Budapest Film

Jordán Adél és Lengyel TamásMegdönteni Hajnal Tímeát (2014 )

 

A film természetesen nem a címszereplő, a megdögönyözésre váró Osvárt Andrea és a balfácán hősszerelmes Simon Kornél miatt működik, hanem elsősorban Szabó Simon, a sültparaszt volt osztálytárs, most pornóproducer miatt, és a „párhuzamos” szerelmespár, a végtelenül szimpatikus Jordán Adél és Lengyel Tamás miatt. Mert a fő szerelmi szál lagymatag és hiteltelen – tényleg a mulya gimis szerelemnél köt ki a hazalátogató bombázó, aki nem is annyira bombázó? -, de szerencsére ez olyan sokszor kerül háttérbe, a forgatókönyvbe is állítólag besegítő Szabó Simon pedig olyan lelkesen bunkóskodik, ahogy csak ő tud. És ő ezt nagyon tudja. Vele és Jordánékkal ez egy teljesen korrekt komédia, és bár Simon végtelenül prosztó, Lengyel Tamásék kifejezetten menők.

Lengyel Tamás, Jordán Adél és Simon Kornél - Forrás: Intercom

 

Drakulics elvtárs (2018) – Nagy Zsolt

 

Az egykor hűséges kommunista mozgalmár Fábián elvtárs (Nagy Zsolt), aki annak idején megjárta a kubai forradalmat is, sőt, Fidel Castro spanja volt, de aztán Amerikába dobbantott, most hazalátogat, hogy megnyisson egy nagyszabású véradó mozgalmat, mert kell a vér az életükért küzdő vietnami elvtársaknak. Csakhogy Fábián elvtárs egyrészt megdöbbentően fiatal a korához képest, másrészt nem úgy viselkedik, mint egy jó elvtárs: vérvörös Mustangja van, napszemüvege, pedig csak éjszaka él, meg bőrdzsekije, és egy csajozógép. Minimum gyanús, de a kémelhárítás érkezésétől kezdve rajta van az ügyön, hivatalos kísérője, Mária (Walters Lili) maga is ügynök, a feladat pedig eldönteni, Fábián tényleg vámpír-e, és ha az, megszerezni tőle az örök élet receptjét – Brezsnyev elvtárs amúgy is ezzel nyaggatja Kádár elvtársat már egy ideje.