A meggyilkolt operatőr férjével folytatódik Alec Baldwin hírhedt filmjének forgatása

Megállapodás született abban a kártérítési perben, amit a sztár Rust című westernjének tavaly októberi forgatásán történt tragikus haláleset miatt indított a véletlenül elsült kellékpisztollyal lelőtt operatőr családja.

A halálos baleset után – ami úgy történt, hogy Baldwin valahogy elsütötte a kamera felé azt a kellékfegyvert, amit szabályellenes módon éles tölténnyel töltöttek meg – közel egy évvel született megegyezés értelmében az elátkozott film forgatása jövő januárban folytatódik, méghozzá úgy, hogy az áldozatul esett Halyna Hutchins operatőr férje, Matthew Hutchins lesz az egyik executive producer.

A produkció forgatásának mielőbbi folytatását azért is tartják fontosnak a felek, mert a Rustban egy gyerekszínész is szerepel, és félő, hogy ha sokat várnak, az illető sokkal idősebbnek látszik majd a későbbi felvételeken.

Matthew Hutchins ugyanakkor azt is kiemelte, hogy néhai felesége munkája előtt tisztelegve fejezik be a filmet.
Halyna Hutchins. Forrás: Fred Hayes / Stringer/Getty Images


A 42 éves nő egy 9 éves fiút is félárván hagyott maga után, így a férj azt is hangsúlyozta, hogy a megállapodással záruló eljárás során végig figyelembe vették, mi lenne a legjobb a gyereknek. Nyilatkozatok sorában az összes érintett kinyilvánította, hogy a megegyezés mindenki közös örömére történt, a furcsa feltételen kívül azonban (ti., hogy Matthew Hutchins is pozíciót kapott a produkcióban) mást nem tudni a részletekről.

Alec Baldwin az ügyben korábban adott interjú során. Forrás: Jeff Neira / ABC via Getty Images


Az ügyben nyomozó új-mexikói kerületi ügyész ugyanakkor sietett leszögezni, hogy attól még, hogy a polgári per lezárult, a Baldwin és társai (egyéb stábtagok és filmesek) ellen zajló bűnvádi eljárás, azaz egyelőre a nyomozás még tart – annál is inkább, mivel legutóbb azt állapították meg, hogy

az éles lőszer nemigen gyilkolhatta meg máshogy az operatőrt, csak úgy, hogy valaki meghúzta a ravaszt.

„A ma bejelentett megállapodás, ami lezárta a Matthew Hutchins által Halyna Hutchins halála ügyében a Rust című film producerei, köztük Alec Baldwin ellen gondatlanság miatt indított eljárást, nincs semmilyen hatással a kerületi ügyész, Mary Carmack-Altwies által folytatott, jelenleg is zajló nyomozásra vagy a későbbi végleges döntésére, azaz, hogy lesz-e majd vádemelés. Míg a polgári pereket magánúton intézik, és gyakran kap szerepet bennük valamilyen anyagi javadalmazás,

a bűnvádi eljárások során kizárólag a tényekkel foglalkozunk.

Azokkal a tényekkel és bizonyítékokkal, amiket egyedül az új-mexikói törvények szellemében fogunk megítélni. Senki sem áll a törvény felett” – közölte az ügyészség szóvivője a megegyezés kapcsán.


(via Variety)

 

Az ügyben korábban írt összes cikkünk ide kattintva érhető el.