A Moszkva tér Rojálja is magyar filmeket néz

Idén is lesz Magyar Film Napja. Most készült hozzá egy kedvcsináló kisfilm, olyan sztárokkal, mint Szabó Simon, Tenki Réka, Kerekes Vica és a Szomszédnéni Produkciós Iroda.

Ahogy azt korábban már megírtuk, a Filmalap kezdeményezésére tavaly óta április 30. a magyar film ünnepe. A 2018-ban hagyományteremtő céllal indított első Magyar Film Napjához országszerte több mint száz szervezet csatlakozott, és végül mintegy ötven helyszínen voltak magyar filmes programok mozikban, filmklubokban, iskolákban, könyvtárakban, művelődési házakban Budapesten, a nagyvárosokban és kisebb településeken egyaránt.

A programsorozat idén folytatódik, így 2019. április 30-án is megünnepelhetjük a magyar filmet. A mintegy hetven új mozifilmmel együtt a Magyar Nemzeti Filmalap – Filmarchívum 61 felújított és digitalizált klasszikust tartalmazó listát, továbbá népszerű rajzfilmekből hat animációsfilm-csokrot állított össze, melyek szintén jelentős kedvezménnyel nézhetők aznap a programhoz csatlakozó intézményekben (amelyek jelentkezését a Filmalap továbbra is várja).

A szervezet a közelgő esemény alkalmából most Tenki Rékát, Kerekes Vicát, Szabó Simont és a
Szomszédnéni Produkciós Irodát kérdezte arról, hogy szerintük miért jó magyar filmet nézni. A válaszok alapján készült kedvcsináló kisfilm fent látható.

S hogy miért pont április 30. lett a Magyar Film Napja? Az első magyar film, A táncz iránti tiszteletből, amelynek bemutatója 1901. április 30-án volt. A magyar filmművészet megszületésének tekinthető dátum óta eltelt közel 120 évnek pedig minden időszakában nagy számmal voltak jelen olyan kiemelkedő tehetségű filmalkotók, akik hazai vagy külföldi pályájuk során világhírűvé tették a magyar filmet. Ezt ünnepeljük országszerte április 30-án, a Magyar Film Napján.


(via Magyar Nemzeti Filmalap)