A Pieces of a Womannek köszönhetően Ellen Burstyn közel öt évtizedes kihagyással nyerhet újabb Oscart

Az első szobrocskát Martin Scorsesének köszönheti, a másodikra Mundruczó Kornél adta meg az esélyt az idős színésznőnek.

Pontosabban Martin Scorsese köszönheti Ellen Burstynnek, hogy megrendezhette az Alice már nem lakik itt című filmet, mivel Burstyn akkor már egy csomó tévésorozat, illetve Az utolsó mozielőadás és Az ördögűző című filmek miatt sztárnak számított (sőt: két Oscar-jelöléssel is büszkélkedhetett), míg a rendező néhány független filmmel a háta mögött még kezdő volt – és Robert Getchell forgatókönyvét a színésznő szerezte meg a Warnernek, majd megkérdezte barátját, Francis Ford Coppolát, hogy kit ajánl direktornak.

Burstyn az 1975-ös Oscar-gálán. Forrás: Jack Mitchell / Getty Images

 

Burstyn olyasvalakit keresett, aki még fiatal, új az iparban, és nem vett fel megrögzött szokásokat, Coppola pedig Scorsesét javasolta. A színésznő megnézte a rendező által készített, még bemutatás előtt álló Aljas utcákat, és feltűnt neki, hogy csak egy női szereplő van benne, az Alice már nem lakik itt viszont egy nőközpontú történet. „Tud egyáltalán bármit is a nőkről?” – tette fel a keresztkérdést Burstyn a direktornak. „Nem, de szeretnék tanulni” – szólt Scorsese válasza, és a többi már történelem: a rendező megkapta a filmet, a színésznő pedig a legjobb női főszereplőnek járó Oscart.

1975-ös győzelme után Ellen Burstynt még háromszor jelölték Oscarra: legutóbb 2001-ben, a Rekviem egy álomért című Darren Aronofsky-drogdráma női főszerepéért, amelyben elképesztően erősen hozta a gyógyszer- és tévéfüggő anyát. A sztárt ezenkívül olyan filmekben láthattuk, mint a Jövőre veled ugyanitt, A szerelem erejével vagy a Csillagok között, illetve olyan sorozatokban, mint a Hármastársak, a Louie vagy a Kártyavár, és most, 88 évesen, 46 évvel azután, hogy első Oscarját nyerte, újabb Oscarra van esélye (ezúttal mellékszereplőnői kategóriában), a legidősebb Oscar-jelöltként, 42 napot verve rá Christopher Plummerre.


„Ez egyszerűen csodálatos!

Hát lehet még ünnepelni az én koromban? Pusztán a tény, hogy 88 éves vagyok, még dolgozom, jól érzem magam és egészséges vagyok, ünneplésre méltó.

Szóval nagyon meglepett és boldog vagyok egyszerre. És még a vakcinát is megkaptam. Két hét múlva megyek a második adagért!” – lelkendezett az idős színésznő, aki egyébként március 15-én Mundruczó Kornél első angol nyelvű, hollywoodi sztárokkal forgatott filmdrámájáért, a Pieces of a Womanért kaphatja legújabb Oscar-nominációját. A filmről írt kritikánkat itt olvashatjátok, ide kattintva egy Burstynről írt érdekes portrét érhettek el angol nyelven, itt pedig a Pieces of a Woman főszereplője, Vanessa Kirby mesél arról, milyen csodálatosan egymásra hangolódtak Ellen Burstynnel a forgatáson.


(via IndieWire)