A csecsemőjét gyászoló anya drámája után az is Mundruczó-rajongó lesz, aki eddig nem szerette

Január 7-én felkerült a Netflixre, így végre mi is láthatjuk a Delta, a Fehér Isten és a Jupiter holdja rendezőjének új, hollywoodi sztárokkal forgatott, a Velencei Fesztiválon már díjazott, Oscar-esélyesnek tartott alkotását. Kritika.

Mivel a Pieces of a Woman női főszerepéért a tavalyi Nemzetközi Velencei Filmfesztiválon Vanessa Kirby, a Mission: Impossible – Utóhatás, a Halálos iramban: Hobbs és Shaw, illetve A korona című sorozat sztárja elnyerte a Coppa Volpi díjat, és szinte azonnal Oscar-esélyesnek kiáltották ki, a film sztorijáról már sokat lehetett hallani. A tragikusan végződő otthonszülést viszont az alkotók már a főcím előtt megmutatják (így szokatlan módon a Pieces of a Woman főcímét csak mintegy félóra után láthatjuk), ily módon is utalva arra, hogy az igazi történet csak most kezdődik.

A főhősök újszülöttének halálával végződő 23 perces, egyetlen snittben felvett jelenet pedig még úgy is nagyon erős, hogy tudjuk, mi fog történni. A közmegegyezés az egysnittes megoldást igazi filmnyelvi bravúrként szokta emlegetni, de a Pieces of a Woman nyitó nagyjelenetének igazi ereje nem is ebben rejlik. Hanem abban, ahogy a színészi játéknak és az erős atmoszférának köszönhetően megalapozza az egész filmet.

Forrás: Netflix

 

A szinte dokumentum-játékfilmes eszközökkel bemutatott hétköznapi tragédiában, Vanessa Kirby és a férjet alakító Shia LaBeouf összjátékában, ahogy végig együtt mozognak, közös aktussá téve a szülést, a születést – mindhiába. És a bábát megformáló, a magyar nézők számára elsősorban A napfény ízéből ismert Molly Parker finom rezdüléseiben, amikor észreveszi, hogy valami nem stimmel a babával. Ezek a láthatatlanságukban is látható, erős, mégis visszafogott színészi alakítások dominálják a teljes filmet, egyszerre téve átélhetővé és nehezen befogadhatóvá a főhősnő, Martha ekkor kezdődő lelki odüsszeiáját.

A fiatal nőn eleinte egyáltalán nem látszik, hogy gyászolna: csupán biológiai jelek mutatják, hogy nemrégiben életet adott egy csecsemőnek (akit rögtön utána el is veszített) – váratlanul megindul a teje egy plázában, és a szülést követő vérzések miatt betétet kell használnia. A férjével pedig egyre távolabb kerülnek egymástól, sőt: hamarosan egyenesen szembekerülnek egymással. Miközben a szülést bemutató nagyjelenetben a két ember szinte Laokoón-szoborcsoportként fonódott össze, később fizikailag is egyre távolabb kerülnek, és nincs már semmi összhang, semmi harmónia abban, ahogy egymáshoz érnek.

Forrás: Netflix

 

A szülést bemutató képsor szomorú párja az a szexjelenet, amelyben a férj, Sean, durván közeledve Martha felé, szexet akar kikövetelni, majd amikor ez nem jön össze, dühödten magára hagyja a nőt. A két embernek pedig eltérő a gyászfeldolgozása is: miközben a férfi a társadalom által deviánsnak tartott utakat választ (például az alkoholt és a drogot), addig a nő teljesen szenvtelennek tűnik, és magába fordul. Gyászában szembekerül erőszakos, elnyomó anyjával is, aki ragaszkodik a szülést levezető szerencsétlen bába társadalmilag elfogadott, rituális megbüntetéséhez (azaz bepereléséhez és elítéléséhez). És ahogy a főhősnő és a férje már szinte nem is beszélnek, úgy az anyjával a szavak sem segítenek: csak további ellentétet szítanak.

Martha ebben a szélsőséges határhelyzetben, amikor pedig sokan örülnének neki, nem akarja, hogy mások mondják meg, mit csináljon. Még úgy sem, hogy látszólag nincs saját stratégiája, csak sodródik. Egy felnőtt ember ugyanis a gyászában is felnőtt ember, és senki sem szabhatja meg, hogyan gyászoljon. A Pieces of a Woman alkotói elkerülik azt a gyakori filmes klisét, hogy bemutassák hősük fejlődésében a halálhoz kapcsolódó bánatmodell öt szakaszát. Martha egyszerűen csak a saját útját akarja járni – ha hagynák neki. Később ráadásul kiderül, hogy ami passzivitásnak és elfojtásnak tűnt, az volt maga a gyászfeldolgozás, ami pedig felesleges pótcselekvésnek, az a lényeg maga (lásd az egész filmen végigvonuló almaszimbolikát).

Forrás: Netflix

 

Az, hogy a nőnek egészen más a nézőpontja, és a közömbös külső mögött belül mégis gyászol, először a sírkőhöz kapcsolódó incidenskor derül ki (a kőfaragó más változatban írta rá a kőre a mindössze egy percig élt kislány nevét, mivel a férj így adta meg), majd a film végső csúcsjelenetében, Martha rövid monológjában tisztázódik végérvényesen. Akkor tudjuk meg, mégis mi motiválta a főhősnő hirtelen támadt almamániáját, és azt is, miért érezte helyes döntésnek felajánlani kislánya holttestét tudományos célokra.

Mundruczó korábbi filmjeiben is gyakran mutatott be kívülállókat, magányos hősöket, de most az extremitással való sokkolás helyett hétköznapi szintre vitte nőalakját, amivel a nézőnek sokkal könnyebb azonosulni, ugyanakkor a sztori sem veszített drámai erejéből. Változott a színészvezetés is: az eddigi elidegenedett, szándékoltan amatőr, „civil” főszereplői alakítások helyett a rendező az erős jelenlét mellett az érett, tudatos színjátszásra törekedett színészeivel. Sztárjainak pedig nemcsak az arca, de ezúttal a tehetsége is elbírja a sok közelit. (Vanessa Kirby mellett itt ki kell emelni Shia LeBeoufot is, mert máshol közelmúltbeli szexuális botránya miatt nem fogják. A balhés színész már-már a tökéletességig pontosan hozza a gyászoló apát, a zavarodott férjet és a lenézett vőt.)

Forrás: Netflix

 

A direktornak a Pieces of a Womanre megváltozott a stílusa is: korábban röviden volt már szó róla, hogy ezúttal dokumentum-játékfilmes eszközöket alkalmaz. A legtöbb jelenet így hihetetlenül természetes, ezenkívül nagyon erős hatást eredményez, amikor egy banális beszélgetés közepébe helyezik el a legnagyobb drámát vagy épp a legsúlyosabb vádat megfogalmazó mondatot (lásd a vendégségben a szinte már komikusan hétköznapi könnyűzenei témájú csevejt ellenpontozó kifakadást és az anya durva támadását).

Mindez azonban szerencsére nem zárja ki az erős szimbólumhasználatot. A már említett almametafora mellett (ami az utolsó jelenetben ugyan kissé tolakodóvá válik, de előtte, a bírósági tárgyalás képsorában hatalmas katarzist hoz) ugyanilyen erős szimbólum a híd. A férj, Sean hídépítő munkásként dolgozik, és a pár kizökkent világa először egy később összedőlt hidat ábrázoló festményben fogalmazódik meg. Majd a végén a férfi által elkezdett, immár befejezett és Martha által megcsodált híd fejezi ki, hogy úgy is összeforrhat, új lényeget kaphat valami, hogy teljesen más lesz, mint előtte volt.


A hídszimbolika használata azért is különösen okos, mert nem abban az értelemben utalnak rá, ahogy adná magát, azaz nem köti össze hőseinket – de legalább tovább lehet lépni rajta. Mindezeknek és az erős női szemszögnek köszönhetően Mundruczó, olyan filmek rendezője, mint a Nincsen nekem vágyam semmi, a Szép napok, a Johanna, a Delta, a Szelíd teremtés – A Frankenstein terv, a Fehér isten vagy a Jupiter holdja, most először a legjobb értelemben vett, igazi női filmet alkotott. Ehhez persze kellett élettársa és alkotópartnere, Wéber Kata személyes élményekből építkező kiváló forgatókönyve is. De ez akkor is elég nagy szó.