A streamingszolgáltató gyakran dolgoz fel olyan ügyeket, amelyek az egész világot érdeklik.
A Port is megírta, hogy nemrég a Netflixen megjelent a tragikusan fiatalon meggyilkolt Gabby Petitóról szóló dokumentumsorozat, amelyben újabb részletek láttak napvilágot a hátborzongató bűncselekményről. Most azonban mutatunk 5 másik szériát, amelyet érdemes kipörgetni, ha a true crime a te műfajod.
Döglött akta: Ki ölte meg JonBenét Ramsey-t (2024)
Az amerikai történelem egyik legtöbbet tárgyalt bűnténye, JonBenét Ramsey meggyilkolása számos dokumentumfilm tárgya volt már, ám a 2024-es projekt a legátfogóbb, valamint megszólal benne a kislány édesapja, John Bennett Ramsey is.
JonBenét csak 6 éves volt, amikor meggyilkolták, és a gyanú hamar a szülőkre terelődött, de olyan teória is felvetődött, hogy talán az akkor 9 éves bátyja, Burke követhette el a rémtettet. Érdekes módon a Netflix dokumentumsorozatában számos olyan dolgot kihagynak, amely a család számára kellemetlen lehet, inkább arra mentek rá, hogy a rendőrség mit hibázott a nyomozás során.
Ettől függetlenül egy olyan ügyről van szó, amelyet világszerte rengetegen ismernek, és titkon mind bízunk abban, hogy egyszer kiderül, miért kellett meghalnia egy ártatlan gyereknek.
A rendezői székben egyébként Joe Berlinger ült, aki korábban a Netflixen már feldolgozta Jeffrey Dahmer és John Wayne Gacy sorozatgyilkosok ügyét is.
Amerikai gyilkosság: Laci Peterson (2024)
Az amerikai nő története, aki 8 hónapos terhes volt, amikor 2002 karácsonyán rejtélyes módon eltűnt kaliforniai otthonából. Laci Peterson holttestét 4 hónappal később találták meg a San Francisco-öböl partján.
Hamar a férjére, Scott Lee Petersonra terelődött a gyanú. A true crime sorozatban részletesen beszámolnak arról is, hogy a férfinek hosszú ideje szeretője volt; egy Amber Frey nevű nő, aki meg is szólalt a műsorban. Emellett barátok és rokonok vallottak a tragédiáról.
A rendező a dokumentumfilmjeiről híres Skye Borgman.
Kettős gyilkosság Dél-Karolinában (2023)
A 2020-as évek elejéről is tudunk mondani Gabby Petito ügyén kívül még egy olyan amerikai gyilkosságot, amely az egész világot megdöbbentette. Alex Murdaugh sztárügyvédet ítélték el a felesége és a fia meggyilkolásáért. A dokuból az is kiderül, hogy 6 év alatt összesen 5 holttest volt köthető a családhoz.
Az első részben különösen nagy figyelmet kap Mallory Beach ügye, aki Alex Murdaugh fiának, Paulnak volt a barátja. A sztárügyvéd gyermeke részegen vezetett egy motorcsónakot, amiből a fiatal nő kiesett, és életét vesztette.
A sorozatban megszólalnak Paul Murdaugh barátai, de a család közeli ismerősei is. Hátborzongató részletek látnak napvilágot, és közben egyértelműen bizonyítható az, hogy bizony a pénz és a gazdagság még nem egyenlő azzal, hogy a boldogságot is megtaláljuk a családi környezetben.
Amerikai gyilkosság: A szomszéd család (2020)
Shanann Watts és gyermekei brutális meggyilkolásáról hazánkban is sokat beszéltek 2018-ban. A szörnyű rémtettet a nő férje, a lányok édesapja, Christopher Lee Watts követte el.
A leghátborzongatóbb az egészben, hogy a férfi úgy állította be az egészet, mintha a családját elrabolták volna, és még interjúkat is adott a médiának, amelyben aggódó családapaként próbálta beállítani magát.
Christopher Lee Watts indítéka mindössze annyi volt, hogy új életet akart kezdeni, a férfinak volt egy szeretője is, akivel már elképzelte a közös jövőt. A 34 éves Shanann a harmadik közös gyermekükkel volt várandós a gyilkosság idején. A férfit többszörös életfogytig tartó börtönbüntetésre ítélték feltételes szabadlábra helyezés lehetősége nélkül.
Az ügy azért is kavart nagy port, mert a Watts család látszólag tökéletesnek tűnt, a gyilkosság megdöbbentette a rokonokat, a barátokat és a közvéleményt.
Igazi amerikai rémálom (2024)
Egy megdöbbentő emberrablás története, amely sikeresen sokkolta a nézőket a Netflixen. Egy 2015-ös ügyet dolgoz fel a sorozat, amely során betörtek egy fiatal pár otthonába, és elraboltak egy nőt, Denise Huskint. Először a partnerét, Aaron Quinnt vádolták meg a bűncselekménnyel.
Néhány nappal később Denise előkerült, és akkor már a rendőrök azt gondolták, hogy a pár csak figyelmet akart, és megrendezték az elrablást. A valóság azonban ennél jóval sötétebb és fájdalmasabb volt.
A nőt a fogvatartása alatt többször megerőszakolta az elrablója.
Forrás: Collider