Kevés ország rendelkezik olyan véres közelmúlttal, mint Libanon, ahol keresztény és muszlim arabok, palesztinok, drúzok estek egymás torkának két és fél évtizeden át, némi izraeli, szír és iráni segítséggel. Ez hagyott bizonyos nyomokat.
Ehhez a filmhez egy kis történelmi háttér szükségeltetik, amit csak nagy vonalakban igyekszem felvázolni. 1975 és 1990 között az addig gazdag, fejlett és felvilágosult Libanont, a Közel-Kelet Svájcát darabokra tépte egy hihetetlen kaotikus, rendkívül véres és szinte követhetetlen polgárháború. A közvetlen kiváltó ok a hazájukból elüldözött, politikailag radikalizálódott palesztin menekültek és a korábbi domináns keresztény vallású arab lakosság közötti konfliktus volt, de a képet árnyalta a megannyi vallási és nemzeti kisebbség, drúzok, örmények és mások saját pártállása, a hagyományos siita és szunni szembenállás és persze a hidegháborús törésvonalak, illetve az izraeli majd szír beavatkozás és a növekvő iráni befolyás. Az eredmény egy ezer sebből vérző, régi sérelmeit újra és újra felhánytorgató ország.
Természetesen ez a kiindulópontja Ziad Doueiri Oscar-jelölt filmjének – ez a tavalyi verseny volt, és a film, amely az ország első nominációja volt VALAHA, végül nem nyert -, amely során egy jelentéktelen vita eredményeként parázslik fel újra a gyűlölet. Az incidens okozója Tony, a bejrúti keresztény autószerelő, akinek utcájában felújításokat végez egy cég, amelynek építésvezetője a palesztin Yasser. Utóbbi egy teljesen szabályos javítást végezne el, ám Tony, aki tökéletesen tisztában van a másik férfi származásával, meggátolja ebben, szó szót követ, majd a palesztin baromnak nevezi őt. Normális körülmények között a sértésre egy legyintés lenne a válasz, rosszabbik esetben másik sértés érkezne, egy kis ordibálás, majd mindenki menne a dologára, de Tony bíróságra viszi a dolgot. Innentől viszont már nem róluk szól a dolog, hanem az ügyet kihasználó politikusokról, a gyorsan változó közhangulatról és persze az ügyvédekről, akik a győzelem érdekében minden eszközt felhasználnak, még akkor is, ha mindezt kifejezetten ügyfeleik kérésére teszik.
Merthogy a két férfi közül egyik sem rossz ember – csak nem könnyű emberek. Tony felesége a gyereküket várja, lehetne boldog is, de fűti valamiféle indulat, a nála idősebb Yasser megbecsült szakember, de mivel menekült státusza van, folyamatosan bizonytalanságban él, amire rendszerint dacosan reagál. Bár rengeteg a közös vonásuk, amire lassan ők is ráébrednek, olyan mélyek a bennük élő sérelmek, hogy egyszerűen nem lehetnek mások, mint ellenségek. Ami remek alapanyag egy igazi mély drámához – és ami persze bőven rejt magában számos csapdát és buktatót egy kevésbé rutinos és/vagy tehetséges rendező számára. Merthogy a nyilvánvaló érzelmi többlet, a kézenfekvő dráma, a hegeket feltépő, egyre mélyülő konfliktus szinte garantálja azt is, hogy a készítők játszanak a nézők érzéseivel és elvárásaival, túlságosan nagy a kísértés a didaktikus történetmesélésre, az erkölcsi tanulságok szájbarágós levonására – vagyis pont az ilyesmiből könnyű giccset csinálni.
Ziad Doueiri, aki Amerikában tanulta ki a szalmát, és mellesleg Quentin Tarantino négy filmjén is dolgozott kameraasszisztensként, azonban régi motoros, szinte soha nem bicsaklik meg a hangja, biztos a keze és az ízlése, tud mesélni. Tudja, mikor kell az egyik, majd a másik hős felé tolnia a hangsúlyt, mikor kell lendítenie a sztorin egy csavarral – amiből az egyik tényleg nagyon meglepő -, és ami legalább ilyen fontos, nem játszik a néző könnyeire, szimpátiájára. És nem esik át a ló túloldalára sem, nem marad hideg kívülálló, rideg megfigyelő, aki valamiféle kísérletet folytat szereplőivel. Látszik, hogy ez a történet neki is fontos – egy interjúban azt is elmondta, hogy a filmbeli, a „”baromnál” jóval súlyosabb sértés annak idején az ő szájából hangzott el. És persze jó színészeket is talált történetéhez Adel Karam és Kamel El Basha személyében, de a film nem hibátlan. A bírósági részekben akad önismétlés, és persze az objektivitás is elveszik bizonyos pontokon, de ezek nem tudnak igazán rontani az összképen.
Értékelés: 8/10
