Ma ünnepelné 99. születésnapját minden idők egyik legnagyobb filmsztárja: a neves alkalomból összeszedtük legjobb alakításait.
1. Beszéljünk Éváról! (1950)
A sztárság árnyoldalait bemutató klasszikus drámában Marilyn Monroe még nem mint filmsztár szerepelt, csupán mellékszerepet osztottak rá. Az Aranypolgár írója, Joseph L. Mankiewicz által rendezett filmet a színésznőn kívül is számtalan ok miatt érdemes megnézni. De ha meg akarjuk érteni, hogyan szökkent szárba Marilyn Monroe karrierje, érdemes több figyelmet fordítanunk rá, mint amennyit szerepe önmagában megkövetelne.
A színésznő a nézők és a soraikban ülő hollywoodi fejesek számára is emlékezetes alakítást nyújtott, bár a forgatás során meglátszott tapasztalatának hiánya. Volt olyan jelenete, amelyet 11-szer kellett felvenni, Bette Davis pedig a zöldfülűségét kihasználva annyira leuralta őt, hogy egy ponton el kellett hagynia a forgatást azért, mert szó szerint hánynia kellett az akkor ismertebb színésznő zaklatása miatt.
2. Niagara (1953)
A három évvel később érkező Niagara még többet tett azért, hogy szupersztár legyen Monroe-ból – még annak ellenére is, hogy teljesen más oldalát mutatja meg benne, mint amelyet később megszeretett a világ. Itt ugyanis a gonosz femme fatale-t játssza: az unatkozó, elégedetlen háziasszonyt, aki elhatározza, hogy megöli traumatizált veterán férjét (Joseph Cotten) egy niagarai vakáció során.
A legendás filmkritikus, Pauline Kael szerint „az egyetlen film, amely feltárta Monroe ölbebújósan infantilis perverzitásának alantas és káros potenciálját”. Egyszerűbben fogalmazva: Monroe vonzerejét csak ez a film használta ki arra, hogy jó noiros szokás szerint fegyverré változtassa, amelyet az antagonista férfi ellenlábasaival szemben használ. Nem játékból, nem flörtölés gyanánt, hanem valóban gonosz, destruktív célokra. Akadnak jobb noirok és jobb Monroe-filmek a Niagaránál, de olyan egyedi és különleges, amit itt látunk, hogy nem szabad kihagyni ezt a klasszikus thrillert.
3. Szőkék előnyben (1953)
Listánk első két filmjével ellentétben a Szőkék előnyben című vígjátékban Marilyn Monroe már a klasszikus Monroe-karaktert hozta: a butácska, gyerekes szőkenőt, aki szemlátomást nincs tisztában a férfiakra gyakorolt hatásával. Ezért a trükkért érte meg főszerepet adni a színésznőnek, akit amúgy csúnyán kihasználtak a produkció során: mindössze 18 ezer dollárt fizettek neki a sokkal értékesebb szerepért, míg a másik főszereplő, Jane Russell 200 ezret kapott.
A pasizó showgirlökről szóló sztori ebben a korban már egy másfél órás nőgyülőlő cringefesztivál is lehetett volna, Howard Hawks értő kezei között a musical/vígjáték azonban egy meglepően progresszív, értő szatírává vált a nemek viszonyáról és az osztályellentétekről. Persze a mélyebb témák észrevétele nélkül is bőven van mit nézni a filmen: Russell és Monroe nemcsak vonzerejükkel, hanem színészként is kifejtenek annyi magnetizmust, amivel még egy gyengébb alkotást is simán elvinnének a vállaikon.
4. Hétévi vágyakozás (1955)
Akinek az elmúlt évszázad során bármiféle köze is volt a nyugati kultúrkörhöz, valószínűleg nem kell magyarázni Marylin Monroe metróhuzat által felfújt fehér ruhájának fontosságát, amely jelenettel a Hétévi vágyakozás nemcsak a filmtörténetbe írta be magát, de kollektív pszichoszexualitásunk táján is azóta füstölgő krátert hagyott. Igen, nagyon teperek azért, hogy megtaláljam az illő szavakat a legendás jelenet jellemzésére, de aztán elönt a vesztesek nyugalma: úgysem fog sikerülni.
Billy Wilder rendező itt még kevésbé tudta kezelni a Marilyn Monroe nevű erotikus tömegpusztító fegyvert, mint négy évvel későbbi klasszikusában: a Hétévi vágyakozásban a színésznőn kívül is történnek dolgok, ám az egészet leuralja és túszul ejti Monroe jelenléte. Talán sehol máshol nem használhatjuk pontosabban az „ellopja a show-t” kifejezést, mint itt. Amit persze nem igazán bánunk.
5. Buszmegálló (1956)
Marilyn Monroe valószínűleg még akkor is megérdemelten lett volna korának legmeghatározóbb filmsztárja, ha egyáltalán nem tud színészkedni. Az 1956-os Buszmegálló (amiért Golden Globe-ra jelölték) a legjobb bizonyíték arra, hogy igenis tud.
Ezt korábban valóban sokan kétségbe vonták, ám a romantikus-zenés dramedyben olyan hiteles és mély képet mutatott az énekesnőről, Chérie-ről, hogy még a legvaskalaposabb kritikusok is fejet hajtottak előtte. Monroe öltözködésével és viselkedésével is letekerte szexuális kisugárzását, zenés számait szándékosan erőtlenül adta elő, mert úgy érezte, hogy ez a hozzáállás jobban illik a karakterhez: teljesen igaza volt, és teljesen jogosan aratta le vele a babérokat.
6. Van, aki forrón szereti (1959)
Hogy lett ebből a sekélyes, kiszámítható farce-ból minden idők egyik legjobb vígjátéka, amely a mai napig megállja helyét? Úgy, hogy a Van, aki forrón szeretiben egész egyszerűen minden stimmel. Billy Wilder rendezése minden egyes snittben csöpög az ihlettől, a színészek komikusi időzítése kikezdhetetlen, Tony Curtis és Marilyn Monroe között pedig úgy izzik a levegő, mint másik két színész között soha – se addig, se azóta.
Monroe szexszimbólumságát ebben a filmben lehet a legerősebben megtapasztalni: a téridőt és a Kinsey-skálát is meghajlító vonzerejét a film ügyesen aknázza ki. A felszín alatt a Van, aki forrón szereti nem szól másról, csak és kizárólag a szexről: még a meztelenség hiánya ellenére is úgy érezzük, hogy egy szemtelen erotikus filmet látunk. Amely nem olcsó szexizéssel, vagy pornós beütésű ágyjelenetekkel csavarja el a néző fejét, hanem Monroe karizmájával és jelenlétével.
7. Kallódó emberek (1961)
Monroe utolsó befejezett filmje annak ellenére talált hűvös fogadtatásra, hogy rajta kívül az akkori hollywood krémje is részt vett a produkcióban: a férfi főszerepet Clark Gable játszotta, a forgatókönyvet Monroe akkori szerelme, Arthur Miller írta, a rendezői székben pedig a legendás westernjeiről ismert John Huston ült.
Igen, a Kallódó emberek egy komoly és emlékezetes film lett, noha a főszereplőjét Gaylord Langlandnek hívják. A viharos produkció története (amit Miller később külön színdarabban dolgozott fel), valamint a forgatás utáni halálesetek pedig még kísértetiesebbé teszik a látottakat. Nemcsak Monroe hunyt el nem sokkal a forgatás után, mindössze 36 évesen: Gable a munka vége után két nappal kapott végzetes szívrohamot, sőt, James Bartont és Montgomery Cliftet is alig pár évvel a bemutató után vesztette el Hollywood.
Az idősödő cowboyról szóló történet nem csupán a vadnyugatot temeti el, hanem az álomgyár egy meghatározó korszakát is.
