Svédországból Izland érintésével érkezett Hollywoodba, ám előbb ő volt odahaza a Tetovált lány, háromszor is, majd Sherlock Holmes oldalán nyomult, és ő lett a Prometheus egyetlen emberi túlélője, most pedig elárult és magára hagyott CIA ügynök!
Hilda Noomi Norén 1979. december 28-án született Hudiksvallban, Svédországban. Édesanyja, Nina Norén közepesen ismert svéd színésznő, míg édesapja, Rogelio Durán (született 1953-ban, elhunyt 2006-ban) spanyol flamenco énekes volt. Noomi édesapja és édesanyja nem maradtak együtt, így a kislány nem sokszor látta édesapját. Ötéves korában édesanyjával és mostohaapjával Flúðirre, Izlandra költöztek, innen 15 évesen utazott vissza Stockholmba – egyedül – hogy színésznő lehessen.
Akkor miért Rapace néven ismerjük? Mert 2001-2011 között egy Ola Norell nevű svéd színész felesége volt, akivel van egy közös fiuk, Lev, és együtt döntöttek úgy, hogy új, közös nevet találnak, ez lett francia rapace szó, ami ragadozó madarat jelent.
Noomi már hétéves korában kapott egy szöveg nélküli kis szerepet Hrafn Gunnlaugsson filmjében, A holló árnyékában, és akkor döntött úgy, hogy színész lesz. Gimnáziumba a Södra Latin színjátszási osztályába járt, majd a Skarai Iskolaszínpadon folytatta tanulmányait, végül 1995-ben elhagyta Izlandot, hogy valóra váltsa álmát. És jó is tette, mert már egy évvel később megkapta Lucinda Gonzales szerepét a Tre Kronor című népszerű tévésorozatban. A diploma megszerzése után színházi szerepek jöttek, mint minden jól képzett, lelkiismeretes színésznél, miközben tévézett is rendületlenül. És nyilván a színház és a tévé is elég referencia volt ahhoz, hogy 2009-ben ő játszhassa el Stieg Larsson Millennium-trilógiájának filmes adaptációjában Lisbeth Salander karakterét.
A szerep, amely kedvéért teljes fizikai és lelki átalakuláson ment keresztül, hatalmasat lendített Noomi karrierjén, sorra zsebelte be a különféle díjakat, és a világ minden tájáról felfigyeltek rá, Amerikában is. A tetovált lányt két folytatás és egy hatrészes minisorozat követte az eredeti szereplőkkel. Gyorsan leforgatott közben egy feszes norvég lakótelepi thrillert Babycall címmel, majd 2010 szeptemberében az Entertainment Weekly közölte le a hírt, hogy Noomi szerepelni fog Guy Ritchie legújabb rendezésében, a Sherlock Holmes 2. - Árnyjátékban. Noomi első angol nyelvű munkája annyira jól sikerült, hogy Ridley Scott is leszerződtette 2012-es szuperprodukciójába, a Prometheusba.
Függetlenül attól, ki hogyan értékeli a Prometheust, azért egy Ridley Scott film főszerepe nem semmi, ezzel Noomi végleg betört Hollywoodba. 2013-ban Rachel McAdams volt a partnere a Brian De Palma által rendezett Gyilkos vágyak című erotikus thrillerben, ami a 2010-es Love Crime című francia pszichothriller angol nyelvű remake-je. Ugyanebben az évben láthattuk Niels Arden Oplev krimijében, a Bosszútól fűtve című filmben, Isabelle Huppert és Colin Farrell oldalán. Ezt két közös film követte az ekkorra már hatalmas sztárnak számító Tom Hardyval, a Piszkos pénz és A 44. gyermek – sajnos egyik sem lett kifejezetten emlékezetes, az utóbbiban pedig kifejezetten kínos volt, hogy mindkét főszereplő végig erős, de nem túl hiteles orosz akcentussal játszott.
Az új Alien filmben sajnos már csak egy villanásra látjuk, akkor sem a legjobb állapotban, de némi kárpótlásként ő az Élesítve című kémfilm főhősnője, egy, a saját vége elől menekülni kényszerülő CIA ügynök – és tulajdonképpen ő a legjobb dolog a közepesre sikerült, kliséket puffogtató produkcióban. Legközelebb a legendás operadívát, Maria Callast fogja alakítani a szimplán Callas címet viselő filmben, ami még idén érkezik, de arról nem adtak hírt, hogy ő maga énekel-e benne. Felteszem, hogy nem. Jelenleg nagyrészt Londonban él, ahol saját filmgyártó cége van, a Mimi Mec AB.