Közönséges bűnözők (1995)

Fred Fenster tulajdonképpen egy senki a történetben, ez a szerep pedig aprócska a többihez képest, de Benicio Del Toro a lehető legtöbbet hozta ki belőle. Ugyanis kitalált magának egy nagyon fura kiejtést, és iszonyú gyorsan, szinte érthetetlenül beszél, amihez jön még egy eléggé affektáló előadásmód, és meg is kaptuk Bryan Singer filmjének legizgalmasabb figuráját. Akit tényleg végig élvezet nézni, és ehhez adjuk hozzá azt is, hogy a híres szembesítésjelenet miatta lett olyan, amilyen: a rendező ugyanis komolyra tervezte ezt a részt, ő viszont elbohóckodta. Hamar érthetővé vált tehát, hogy miért csinált a pici szerep nagy sztárt az ismeretlen Puerto Ricó-i színészből.

Segítség, elraboltam magam! (1997)

Emily (Alicia Silverstone), egy milliomos elkényeztetett lánya úgy dönt, hogy eljátssza saját elrablását, hogy apja legalább egy rövid ideig kénytelen legyen foglalkozni vele. Üzenetet küld, amelyben váltságdíjat követel, majd bezárja magát az autója csomagtartójába. De egy kis hiba csúszik a számításaiba: egy tolvaj (Benicio Del Toro) ellopja az autót, így vele együtt Emilyt is. A lány élvezi a veszélyt és a szabados életmódot a meglepett tolvaj oldalán, és megpróbálja a különös kalandot a valóságosnál még veszélyesebb színben feltüntetni, hogy apja megrémüljön. Alapvetően egy nagyon könnyed krimivígjátékról van szó némi romantikus felütéssel, ami elsősorban azért került a listára, hogy lássuk: az akkor még nagyon fiatal Benicio ilyet is tudott.  

Félelem és reszketés Las Vegasban (1998)

Terry Gilliam roadmovie-ja, a Hunter S. Thompson regénye alapján készült Félelem és reszketés... természetesen Johnny Depp filmje, aki tökéletesen lényegül át az író alteregójává, Raoul Duke-ká, aki széttivornyázza Las Vegast – és aki egyben a sztori narrátora is. Ám végig ott van mellette Dr. Gonzo, Raoul Duke szamoa ügyvédje és egyben szárnysegédje (Benicio Del Toro). Aki legalább annyi őrültséget csinál, mint ő, legalább annyi anyagot tol be a szervezetébe, mint társa, sőt, ő még nála is őrültebb, agresszívabb és ösztönösebb, egy igazi vadember, aki a legváratlanabb pillanatokban kap elő bicskákat és tőröket. Pedig elvileg azért van hősünk mellett, hogy mindig józan ügyvédi tanácsot adhasson. Színtiszta őrület Del Toro játéka, és vele teljes az őrült film.

Traffic (2000) 

Steven Soderbergh 4 Oscar-díjjal jutalmazott munkája átfogó képet mutat a drogháború minden frontjáról és minden szintjéről a határ mindkét oldalán, még akkor is, ha nem minden szál egyformán kidolgozott vagy fontos. Látjuk, amint két egyszerű mexikói rendőr szembesül nap mint nap a hatalom és a pénz kísértésével, és bár ellenállnak, a korrupció mégis utoléri őket. Az Egyesült Államokban egy konzervatív szenátor a kábítószer elleni küzdelem egész szervezetének felülvizsgálatára készül, és a mexikói rendőrséggel való együttműködést tervezi – ám otthon tinédzser lánya egyre jobban elhatalmasodó kábítószer-függőségével kell szembesülnie.  Egy letartóztatott drogbáró egyedül maradt felesége kénytelen gondoskodni a családjáról  – és az üzletről.

A tűz martaléka (2007)

Miután Audrey Burke (Halle Berry) férjét egy teljesen értelmetlen és erőszakos bűncselekmény során megölik, a nő valószínűtlen kapcsolatba kezd Jerry Sunborne-nel (Benicio Del Toro), férje gyermekkori legjobb barátjával. Jerry heroinista, s függősége már mindent elpusztított, ami valaha is fontos volt neki az életben. Miközben Audrey felfedezi, hogy Jerry az egyetlen, aki segíthet neki és gyerekeinek túlélni a hatalmas veszteségét, a férfi megtalálja magában az erőt, hogy leküzdje a saját problémáit. A dán rendezőnő, Susanne Bier amerikai munkája egy rendkívül törékeny kapcsolat krónikája, és bár Del Toro a jóval harsányabb szerepek specialistája, itt képes finom, egyszerű eszközökkel dolgozni, apró mozzanatokkal rengeteg dolgot kifejezni.

Che – Az argentin és Che – A gerilla (2008)

Steven Soderbergh, aki kifejezetten szeret Del Toróval dolgozni, ezúttal Ernesto Che Guevara életét vitte vászonra, két részben, monumentális, mégis földhözragadt módon, ám nem a megszokott időrend szerint.  A filmet eredetileg Terrence Malick rendezte volna, és kizárólag Che Guevara végzetes bolíviai „kalandjáról” szólt volna, de amikor a legendás rendező pénzügyi okok miatt távozott, és Soderbergh vette át a helyét, rájött, hogy ez a sztori önmagában nem áll meg, így belevette a forradalmár kubai harcait és az ENSZ-ben elmondott híres 1964-es beszédét is. Del Toro pedig tökéletesen hozza a lelkes forradalmárt, a győztes vezért, a kalandort és a legyőzött ellenséget is.

Beszélgetések egy indiánnal (2013)

Arnaud Desplechin filmje valamilyen oknál fogva nem került magyar moziforgalmazásba, pedig megérdemelte volna. Hőse egy, a második világháborúból súlyos fejsérüléssel és poszttraumás stressz tüneteivel hazatérő, zaklatott lelkű indián veterán (Del Toro), akivel kezelőorvosai egyszerűen nem tudnak mit kezdeni – hiszen ő sem hajlandó megnyílni nekik. Ekkor kerül képbe egy furcsa, örökké optimista francia pszichoanalitikus (Mathieu Amalric), aki megpróbál gyógymódot találni a férfi szenvedéseire. Lassan, de mindvégig lenyűgöző módon bontakozik ki kettejük kapcsolata és maga a terápia, amelynek a lényege egymás feltételek nélküli megismerése; és ebben a furcsa kis franciának hatalmas előnye van, hiszen őt nem kötik az amerikai történelem előítéletei és bűnei. Nagyon szerethető film!

Egy tökéletes nap (2015) 

Fernando León de Aranoa filmje a háború sújtotta Boszniában játszódik, ahol egy csapat külföldi segélymunkás próbál megoldani egy bizarr helyzetet. Egy kis falu egyetlen használható kútjába a szerbek egy kövér férfi holttestét dobták, hogy megmérgezzék az ivóvízkészletet. Csak egy erős kötél kéne, de azt sehol sem találnak, és hőseinknek a kusza helyi viszonyokkal és a mindenütt rájuk leselkedő veszélyekkel is meg kell birkózniuk. Ezt a helyzetet komplikálja tovább Olga Kurylenko érkezése, egyrészt azzal, hogy ő az egyik nyugati önkéntes volt nője (naná, hogy Benicio Del Toróé) , másrészt azzal, hogy neki kell kiértékelnie a csapat munkáját, és rajta múlik, tovább működhetnek-e. Del Toro viharvert, mégis mindenre elszánt önkéntese emlékezetes figura – és nagyon furcsa, hogy a langaléta színész a kollégáját alakító  Tim Robbins mellett viszonylag alacsonynak tűnik.

Sicario – A bérgyilkos (2015)

Denis Villeneuve ritka bravúrra képes: alapvetően művészfilmes háttérrel egy viszonylag egyszerű történetből és egy jól ismert témából is hihetetlenül izgalmas és (mégis) elgondolkodtató akciófilmet tud forgatni – miközben pont nem akar bravúrosnak látszani. A sztori az első képsoroktól kezdve a torkán ragadja a nézőt, és Villeneuve mindent gondosan felépít, és mindennek megágyaz, mégis az első pillanattól kezdve kérlelhetetlenül haladunk a végkifejletig: nem egy akciófilm felesleges optimizmusával, hanem egy katasztrófafilm baljós morajlásával. Emily Bluntról eddig is tudtuk, hogy képes egyszerre törékeny és kőkemény lenni, most is az, Josh Brolin kellőképpen tenyérbe mászó, de tud megfontolt és akár bölcs is lenni – ám a kulcs Benicio Del Toro kezében van: aki csak akkor szólal meg, ha nagyon muszáj, miközben olyan, mint a halál angyala.

Szökés Dannemorából (2018)

Nem film, hanem sorozat, de mindenképpen hősünk legfontosabb munkái közé tartozik! Ben Stiller producerként és rendezőként jegyzi a megtörtént eseten alapuló szériát. 2015 nyarán két, gyilkosságért elítélt rab megszökött egy fegyintézetből, amelyben egy civil alkalmazott, egy elhanyagolt munkásosztálybeli feleség és anya (Patricia Arquette) segítette őket, aki szexuális kapcsolatba bonyolódott mindkét bűnözővel. A két szökevényt Benicio Del Toro és az ezúttal is remek Paul Dano játssza; utóbbi zsarugyilkosként valódi érzelmeket táplál a nő iránt, és egyre kellemetlenebb partnerré válik megfontoltabb, sokszor hidegen kalkuláló társa számára.