Adják vissza Burt Reynoldsot!

Színészkollégái emlékeznek a szeptember 6-án 82 éves korában elhunyt sztárra.

A 2010 óta komoly szívproblémákkal küzdő, szívmegállás következtében életét vesztett Reynoldsról szinte mindenki írt vagy mondott valami szépet, aki hat évtizedes pályafutása során együtt dolgozott vele.

„Vannak időszakok az életben, amelyek olyan kitörölhetetlen nyomot hagynak, ami sosem fakul. Élénken előtted vannak, akár negyven évvel később is.

Burttel töltött éveim mindig a fejemben járnak.

Örökké a történetem része lesz, és ott a helye a szívemben, amíg csak élek. Nyugodj békében, Buddy” – mondta Sally Field (becenevén említve a színészt), aki nemcsak a Smokey és a Bandita-filmekben játszott együtt vele, de öt évig élettársak is voltak.

Sokan a közösségi média felületein emlékeztek, közös fotót is megosztva a sztárral. Dolly Parton (aki A legjobb bordélyház Texasban című zenés vígjátékban volt a partnere) azt írja, leginkább vidám nevetése, a szemében pattogó huncut szikrák és csípős humora fog neki hiányozni. Mark Wahlberg csak egy pár szót írt, de kirakott egy képet, amelyen a Boogie Nightsban láthatóak együtt (annak idején ez a film adta meg a nagy visszatérés lehetőségét Reynoldsnak – Oscar-jelölést is elért vele).

A Mario Lopez által megosztott fényképek is többet mondanak ezer szónál: a komikus-tévés személyiség a sztárnak azt az ikonikus fotóját rakta ki, amin meztelenül hever, alá pedig a saját, ezt lemásoló, szintén egy magazinban látható aktját helyezte el. A legőszintébben ezzel együtt nem ő, hanem Harvey Fierstein (Mrs. Doubtfire, A függetlenség napja) emlékezett meg a megboldogultról, aki mindössze annyit írt: „Burt Reynoldsot ne! Ez már túl sok. Azonnal adják vissza!!!”

Néhány bejegyzésből érdekes régi sztorik derülnek ki. Sylvester Stallone például azt írja az Instagramon, hogy a színész gyakran tett neki szemrehányást, mert szerinte neki kellett volna eljátszani a Rambóban Trautman ezredest. Stallone válasza szerint azonban ez lehetetlen lett volna, mert Reynolds nemcsak túl híres és drága lett volna, de még Rambónál is keményebb.

Arnold Schwarzenegger pedig azt tárta fel, hogy mindig is példaképének és valódi úttörőnek tekintette a színészlegendát, mivel ő is a sport területéről érkezett a színészi pályára, és bebizonyította, hogy így is lehet magasra törni. A profi (amerikai) focista karriert egy térdsérülés miatt elhagyó Reynoldsnak a hatvanas években még azt dörgölték az orra alá egy forgatáson, hogy nem tud játszani, a hetvenes években azonban ő lett a legjobban fizetett filmsztár.

A nyolcvanas évek végére hanyatlani kezdett a csillaga, de az 1997-es Boogie Nights (ahogy azt fentebb már szerepelt) ismét feltette a térképre. A színész szó szerint a halála napjáig dolgozott: Defining Moments című vígjátékát már posztumusz fogják bemutatni idén karácsonykor. Ezenkívül ő játszotta volna az egyik szerepet Tarantino Once Upon a Time in Hollywoodjában, de a hírek szerint még nem rögzítettek vele egy jelenetet sem, így már sosem fogjuk megtudni, milyen lett volna QT keze alatt.


(via Uproxx)