Akciódús előzetest kapott Az oroszlánkirály folytatása

Decemberben érkezik a mozikba az Oscar-díjas Barry Jenkins Disney-filmje.

Finoman szólva sem aratott átütő kritikai sikert Az oroszlánkirály „élőszereplős” (azaz fotórealisztikus) önremake-je 2019-ben, de mivel 1,6 milliárd dollárt kaszált a világ mozijaiban, egyértelmű volt, hogy lesz folytatás. A Disney meglepő módon egy szerzői filmes rendezőt kért fel a remake folytatására Barry Jenkins személyében, aki korábban olyan alkotásokat írt és rendezett, mint a Holdfény, amelynek a forgatókönyvéért Oscar-díjat kapott (a film maga pedig összesen hármat), vagy a Ha a Beale utca mesélni tudna, amelynek a női főszereplője, Regina King érdemelte ki az arany szobrocskát.

„Mivel a kilencvenes években én is részt vettem a nővérem két kisfiának a nevelésben, ezekkel a karakterekkel nőttem fel. Azzal, hogy lehetőséget kaptam arra, hogy a Disney-vel dolgozzak ezen a barátságról, szeretetről és hagyományról szóló varázslatos történeten, és közben a saját munkásságomat is folytatva az afrikai diaszpóra hőseinek az életéről mesélhessek, régi álmom vált valóra” – nyilatkozta Jenkins még 2020 szeptemberében, a hír bejelentésekor.

A film elkészült, és megérkezett az első előzetes is. Ahogy a Mufasa: Az oroszlánkirály címből kikövetkeztethető, a fókuszban Szimba apjának, Mufaszának a háttértörténete áll, amely flashbackekben tárul fel. Mufasát először árva kölyökként ismerjük meg, aki elveszett és magányos, mígnem találkozik egy Taka nevű szimpatikus oroszlánnal - egy királyi vérvonal örökösével. A véletlen találkozás elindítja egy rendkívüli, sorsukat kereső, különcökből álló csapat nagyszabású utazását – áll a hivatalos szinopszisban.

Az előzetesből egyébként nem derül ki, de a Mufasa: Az oroszlánkirály is zenés film lesz (a dalokat az Oscar-díjas Lin-Manuel Miranda szerezte), vagyis ez a film is szerepelhetne az alábbi összeállításunkban:

Tényleg annyira ciki a musical, hogy még az előzetesek is titkolják?

Az elmúlt időszakban több olyan filmet is bemutattak a moziban, aminek az előzeteséből teljesen kihagyták, hogy zenés darabról van szó.

De miért?

 

A film december 19-én kerül a magyar mozikba.

Via: THR