Alec Baldwin-ügy: egy rejtély még mindig megoldatlan

Naponta derülnek ki újabb és újabb információk a múlt csütörtökön történt tragikus forgatási balesetről. A hatóságok javában nyomoznak, és sok mindenre fény is derült, de egy kérdés továbbra is megválaszolatlan.

Ahogy arról mi is többször írtunk már, halálos lövöldözés történt múlt csütörtökön a Rust című független western forgatásán, ahol a film főszerepét alakító Alec Baldwin egy jelenet próbája során közvetlen közelről meglőtte Halyna Hutchins 42 éves operatőrt, aki a helyszínen életét vesztette. A nő testén áthaladó lövedék megsebesítette a mögötte álló 48 éves rendezőt, Joel Souzát is, ő azonban azóta már jól van, a kórházat is több napja elhagyhatta.

Mivel az eset az új-mexikói Santa Fe területén történt, többek közt a helyi seriffiroda vizsgálódik az ügyben, és a tanúvallomások alapján egyre inkább tisztul a kép. A hivatalos tájékoztatás szerint a nyomozók 600 bűnjelet gyűjtöttek be:

ezek közül 500 bizonyíték töltény, amelyek közt éles lőszer is található,

hiszen Hutchins halálát is egy véletlenül a kellékfegyverbe rakott éles lőszer okozta.

A Rust-forgatás bejárata, egy Hutchins emlékére kihelyezett csokorral. Forrás: Mostafa Bassim Adly / Anadolu Agency via Getty Images


Az ugyanakkor rejtély, hogy kerülhetett éles lőszer a forgatásra, hiszen a Rust fegyvermestere, Hannah Gutierrez-Reed azt vallotta, hogy ő maga nem hozott, csak vaktöltényt, illetve a felvételek előtt ellenőrizte, hogy a hamarosan használandó golyók élesek-e. Gutierrez-Reed szerint minden lőfegyvert, töltényt és egyéb kapcsolódó kelléket elzárva tartott, azt ugyanakkor elismerte, hogy a jelenet próbája előtt, amelynek során a tragédia történt, elment ebédelni, és egy kézikocsin őrizetlenül ott hagyta azt a három pisztolyt, amelyek közül később a rendezőasszisztens, Dave Halls találomra felkapott egyet, és Baldwin kezébe adta, biztosítva róla, hogy – legalábbis éles lőszerrel – nincs töltve, és biztonságosan használható.

Halls beismerte a hatóságoknak, hogy nem ellenőrizte alaposan a fegyvert,

amit átadott a színésznek. A rendezőasszisztens – aki ragaszkodott hozzá, hogy nem volt szó szándékosságról – elmondta, hogy normál esetben meg kellett volna néznie, hogy nem szorult-e be valami a fegyvercsőbe, majd a fegyvermesternek ki kellett volna nyitnia a tárat és megpörgetni, mielőtt „hideg fegyver” (ez jelenti azt, hogy biztonságosan használható) felkiáltással bevitték volna a jelenetbe.


Az október 21-i lövöldözéskor azonban Halls úgy emlékezett, csak három „dummy”-t látott a forgótárban (ez a hatástalanított töltényt jelenti), de bevallotta, hogy valóban nem ellenőrizte. A tragikus balesetet követően viszont, amikor a fegyvermesterrel megnézték a pisztoly tárát, négy dummyt és egy éles lőszert találtak benne. Több korábbi eset is ismert egyébként, amikor a szakma veteránjának számító Halls nem megfelelően bánt a lőfegyverekkel egy-egy forgatáson. 2019-ben például kirúgták a még bemutatás előtt álló Freedom’s Path című film forgatásáról, mert egy stábtag könnyebben megsérült az általa nem megfelelően kezelt fegyver miatt. De egy sorozat forgatásán is volt rá panasz, ahogy arról ebben a korábbi cikkünkben már írtunk.

De felmerült a mindössze 24 éves fegyvermester felelőssége is. Hannah Gutierrez-Reed a szakma nagy öregjének számító Thell Reed lánya, ő maga azonban közel sem számít tapasztaltnak – erről nemrégiben egy podcastben is nyilatkozott, ahol egy másik film forgatásával kapcsolatban árulta el, hogy nem érzi magát elég felkészültnek, és hogy „elképesztően félelmetes érzés a számára, amikor vaktöltényt rak egy kellékfegyverbe”. Mindezt súlyosbítandó a még bemutatás előtt álló The Old Way című Nicolas Cage-film stábjának egy tagja arról számolt be, hogy Gutierrez felelőtlenül bánt a forgatáson a fegyverekkel: figyelmeztetés nélkül elsütött például egy pisztolyt közvetlenül Cage mellett, aki rá is ordított, hogy majdnem beszakította a dobhártyáját, majd (jogos) dühében elvonult.


A Rádió 1 Balázsék című műsorának csütörtök reggeli adásában egyébként megszólalt az ügyben egy magyar fegyvermester, Gonda Zsolt, aki többek közt a Szárnyas fejvadász 2049 forgatásán is dolgozott. Elmondta (amit a Varietynek nyilatkozó más európai fegyvermesterek is hangsúlyoztak), hogy

magyar vagy európai forgatáson hasonló eset nem történhet, mivel nálunk nem valódi, hanem átalakított fegyverekkel és töltényekkel dolgoznak.

Egy olasz szakember a szaklapnak elárulta, hogy a cső eltömítésével gondoskodnak róla, hogy a golyót ne lehessen kilőni a fegyverből, Gonda pedig a rádióban azt nyilatkozta, hogy éles lőszert már berakni sem lehet a tárba, csak „dummy”-t használnak. A magyar fegyvermester azt is elmondta, nálunk az sem fordulhatna elő, hogy a fegyvermesteren kívül bárki más adja át a használandó pisztolyt a színésznek. Az amerikai lazaságot a szakember azzal magyarázta, hogy az Egyesült Államokban, ahol legális a fegyvertartás, máshogy állnak hozzá a fegyverekhez, a forgatásokon is.


Arról, hogy a Rust munkálatai közben nem voltak megfelelőek a biztonsági körülmények, illetve nagy volt a kapkodás és a fejetlenség, ami miatt több stábtag tiltakozását fejezte ki, és távozott is a forgatásról, szintén ebben a cikkünkben írtunk korábban. Közben az is kiderült (bár a hivatalos vizsgálat még nem erősítette meg), hogy a western forgatásán a stábtagok rendszeresen szórakoztak azzal, hogy éles lőszerrel sörösüvegekre lődöztek, vagy szebben mondva, gyakoroltak (bár, mivel játékfilmről van szó, nyilván semmi szükség nem volt rá, hogy bárki is jó céllövő legyen).

Ezzel párhuzamosan felerősödtek azok a hangok is, amelyek azt sürgetik, hogy

ne lehessen igazi fegyvert használni a(z amerikai) forgatásokon.

Egy ezt célzó online petíció már közel 65 ezer aláírónál jár, de politikusok (köztük egy kaliforniai szenátor) és szakemberek is megszólaltak az ügyben. Többen felvetették, hogy a CGI korában azt is megtehetnék, hogy betiltják még a kellékpisztolyokat is, hiszen ma már utómunkával szinte bármi megoldható.

A Halyna Hutchins emlékére tartott virrasztás. Forrás: Mostafa Bassim Adly / Anadolu Agency via Getty Images

 


(via Variety, Independent, The Wrap, New York Post, CNN, Rádió 1)