Amanda Seyfried felfedte, mi a helyzet a Mamma Mia! folytatásával.
Amanda Seyfried a The Hollywood Reporternek adott interjújában beszélt arról, hogy a Mamma Mia! harmadik része miért nem készül még. Az első rész 2008-ban debütált, az ABBA slágereket felvonultató alkotás egy festői görög szigeten játszódik, ahol szépen, lassan feltárulnak a főhősnő, Donna (Meryl Streep) múltjának titkai.
Forrás: UIP-Duna Film
A sztori aztán 2018-ban kapott folytatást, Seyfried pedig megismételte Donna lánya, Sophie szerepét. A lehetséges harmadik részről most Amanda Seyfried azt mondta, Judy Craymer producer tervezi azt, ám a megvalósítás még képlékeny.
Olyannyira, hogy egyelőre még meg sem erősítették a hírt, miszerint egyáltalán lesz folytatás, ennek ellenére a színészek úgy készülnek, újra magukra ölthetik a mára már ikonikus szerepeket. Seyfried szerint egyébként a Mamma Mia! 3 azért nem kapott eddig zöld utat, mert a Universalnak előbb még ki kell adni a Wicked 2-t.
Az első Wickednek akkor kellett leállnia, amikor a Mamma Mia! 2 készült (...) Van egy olyan elméletem, hogy a Universal egyszerűen tudja, hogy megcsináljuk, ezért nem sietnek. Csak dupla annyiba fog kerülni
– mondta.
Most akkor lesz 3. rész vagy sem?
Az elakadás dacára mégis jó esély van rá, hogy a Mamma Mia! megkapja a várva várt folytatást. Judy Craymer ugyanis korábban úgy nyilatkozott, a sztorit mindig is trilógiának szánták. Emellett Meryl Streep is beszélt már a visszatérésről, ami már csak azért is érdekes, mert a karaktere elvileg meghalt. A színésznő szerint azonban néhány kreatív megoldással meg lehetne oldani ezt a kérdést. A Mamma Mia! 3 tehát egyelőre bizonytalan, de az viszont biztos, hogy a szereplők lelkesedése azt sugallja, már csak idő kérdése, hogy megtörténjen a folytatás hivatalos bejelentése. Ha helytálló Seyfried elmélete, és tényleg a Wicked 2 miatt csúszik a projekt, akkor jó hír, hogy az 2025 novemberére várható, szóval a Mamma Mia! akár már 2026-ban gyártás alá kerülhet.
Barátnők
Joan már nem érez lángoló szerelmet Victor iránt. Folyamatosan furdalja a lelkiismeret, mert úgy érzi, tisztességtelenül viselkedik a férfival. Legjobb barátnője, Alice azzal nyugtatgatja,... Időpontok
Marked Men - Tetovált srácok
Az orvostanhallgató Shaw titokban évek óta szerelmes Rule-ba, a lázadó szellemű tetoválóművészbe, noha a srác számára a lány csak a család barátja, a kis „Casper”, ahogy... Időpontok
Szemtől szemben 4K
A legprofibb rendőr játszmája a legprofibb bankrabló ellen. Neil McCauley (Robert De Niro) a bűnözők királya az évszázad bűntényére készül. Vincent Hanna nyomozó (Al Pacino), a... Időpontok
Szerelem
Két ember, egy orvos és egy ápoló találkozik egy kompon. Mindketten kerülik a tartós kapcsolatokat. Amikor beszélgetni kezdenek egymással, kiderül, hogy mennyi hasonlóság van közöttük.... Időpontok
Túlélők
Egy négy fős család születésnapot ünnepel egy hajón, a Karib-tenger közepén. Heves vihar támad, majd váratlanul eltűnik a tenger vize. A katasztrófát túlélő család megpróbál... Időpontok
Hans Zimmer & Friends: Diamond in the Desert
Hans Zimmer először 2016-ban adott koncertet Magyarországon, és annak a turnénak a prágai állomásából készült koncertfilmjét 2017-ben a hazai nézők is láthatták. A mostani nem csupán... Időpontok
Figyelmeztetés
Az értesítések jelenleg le vannak tiltva! Amennyiben szeretnél cikkajánlókat kapni, kérlek, hogy a böngésző Beállítások / Értesítések menüpontja alatt állítsd be az értesítések engedélyezését!