Amerikában is tarolnak a magyar filmek

Majdnem egymillió dollárnál tart az 1945 című Török Ferenc-film amerikai jegybevétele.

A kiemelkedő teljesítményt a történelmi film egy év alatt érte el. További örömhír, hogy a filmkritikákat összesítő Rotten Tomatoes honlapján az 1945 értékelése 97 százalékon áll. Az elmúlt 18 hónapban Amerikában bemutatott filmek közül Török Ferenc alkotása az öt legjobbra értékelt film között van.

A bostoni West Newton Cinemában pedig a magyar mű már 42 hete műsoron van, ami szintén kiemelkedő eredmény. A Filmalap értékesítési részlege a filmet világszerte már több mint 40 területen értékesítette helyi forgalmazóknak; nemrég az argentin mozikban mutatták be, és október 12-től az Egyesült Királyságban is műsoron van.

Török Ferenc augusztusban Michael Moore-tól vehetett át díjat a Traverse City Film Festivalon. Forrás: Traverse City Film Festival

 

A Filmalap ezenkívül tíz újonnan restaurált magyar filmklasszikus forgalmazási jogait értékesítette Észak-Amerikába: a filmeket a Kino Lorber vásárolta meg. A megállapodásnak köszönhetően Enyedi Ildikó, Jancsó Miklós és Szabó István felejthetetlen alkotásai teljes körűen felújítva térhetnek vissza az amerikai mozivásznakra és képernyőkre.

A Ruben Brandt, a gyűjtő című új magyar film észak-amerikai és latin-amerikai forgalmazási jogait a Sony Pictures Classics amerikai forgalmazónak adták el. Az eladásnak köszönhetően most már biztos, hogy az amerikai nézők is láthatják az egész estés animációs akció-thrillert. A vezető amerikai forgalmazó a legnevesebb rendezők filmjeit juttatja el az amerikai nézőkhöz, köztük Woody Allen, Robert Altman, Jacques Audiard, Francis Ford Coppola, Asghar Farhadi, Michael Haneke, Richard Linklater, Zhang Yimou, Wim Wenders, Paul Verhoeven és Wong Kar-wai alkotásait.

Ruben Brandt, a gyűjtő. Forrás: Mozinet

 

Az Oscar- és Golden Globe díjakért folyó verseny élvonalbeli játékosaként számon tartott Sony Pictures Classics forgalmazta a Saul fiát, és hamarosan Nemes Jeles László új művét, a Napszálltát is ők mutatják be Amerikában. Utóbbi alkotást a napokban vetítik az Egyesült Királyság legfontosabb filmfesztiválján Londonban: mind a négy vetítés teltházzal megy. A Napszálltát már a velencei világpremier előtt több mint 70 ország filmforgalmazója vásárolta meg világszerte.


(via Magyar Nemzeti Filmalap)